Demény, a kötsög

Minden napra ebmese

Lefagy a pöcsöm. Mondhatjuk, hogy tél van, de minek? Még csak rendes hó sem esik, amit fel lehet zabálni. Sötét is van, meg olyan mabiztoshogynemkelekkiazágyból. Egyetlen jó dolog van benne, hogy a tavasz jön utána. Várom. Persze, Gazdi morog, hogy ne panaszkodjak, mert engem melegít a töpiháj, meg a menőbbnél is menőbb kabátok, az őrült szexis íróvizsla-sálamról nem is beszélve. Kicsit nyűgös, mert hiába nyöszmörgött a múltkor a blogomba, nem lett Mandinak ideiglenes befogadója. Tök nyilvánvaló, hogy a népet nem kérni kell, hanem irányítani. Nem nyafogni kell, hogy jajjjvalakisegítsen, hanem utat mutatni. Ezért vagyok én a főni, nem ő. Meg, mert ezerszer elképesztőbben szebb is vagyok.

Először arra gondoltam, hogy törvénybe iktatom, mindenki vigyen haza egy ebet a hideg, fagyos, sötét és reménytelen kennelsorról. Aztán úgy döntöttem, fektetek némi energiát a marketing-tevékenységembe, és kiépítek egy professzionálisos propagandizét, ami után nem kötelességnek fogod érezni, hogy segíts, hanem alapnak. Mert az is. Mesét írok, tanmesét, nem zállatszereplőkkel, hanem kétlábúakkal, hátha úgy megértitek. Vagy rajzoljam is le?

fb5d0981cd68b3f98fa11ec3392d1dc4

Hol volt, hol nem volt, de volt, tökre, sokkal többször is, mint kellett volna, hogy egy kedves ebcsalád élte hétköznapi életét. Eb Ernő, a kutyapapa, aki a környékbeli EbHivatalnál volt hivatásos fajtatisztító és Eb Elza, háztartásbeli és vérbeli kutyamama. Volt két bűnrossz, ám tejfogú kölkük is, Eb Elek és Eb Elemér. Eb Ernő egy nap arra ébredt, hogy két kis csemetéje nyolc lábbal a kutyaágya szélén ugrál:

– Apúúú, apúúú, vegyél nekünk Embert!

0ee012fa5b2d1c7c03d5689a650da698

Eb Ernő tökre nem akart Embert hazavinni. Elég fárasztó élete volt már így is, és tudta, hogy csak neki lesz gondja az új jövevénnyel is. Etetni kell, sétáltatni, meg össze fogja piszkítani a kertet. Az Ember nagyon macerás lény, sokat kell vele foglalkozni, ráadásul sokba is kerül. 

– Nem hozok haza Embert, túl nagy felelősség, fiatalok vagytok még hozzá. 

Hiába sírt, nyüsszögött a két ebgyerek, Ernő hajthatatlan maradt. Egészen addig, míg szív- és kissé agylágyult asszonykája, Elza úgy nem döntött, addig nem csapja félre a farkát férjurának, míg el nem csitítja a csaholó, morgó kölköket.

93017e7a949ff2316a52560d803b34a8

Így történt, hogy Ernő lemondva minden elvéről és golyóiról, úgy döntött, nem dönt, hanem meghunyászkodik. Ember egy tavaszi napon került a falkába, az internetről választották.  Kevés töpirevalóért elég hejdekis Embert kaptak mindenféle felesleges oltástól és igazolástól mentesen. Parazitája az volt, meg fertőző betegsége is, de stramm legény volt, kibírta.

4d89348c40ee32eadfde39d1267b84b5

Elek és Elemér napokig acsarkodtak azon, hogyan nevezzék a kissé ijedt, ártatlan szemű Embergyereket, míg végül úgy döntöttek a népszerű Buksira mindenki hallgat. Ember Buksi persze semmire nem hallgatott, csak azt tette, amit a gyerekek szoktak. Rossz volt. Mindent felborogatott, két kis kezével kiásta a cserepes virágokat, fogatlan szájával rágta a vezetékeket, és oda pisilt, ahol épp az inger érte. A szőnyegre nagyrészt. Eb Elza boldog volt, hogy a kölkei végre nem nyaggatják, és hosszú hetekig vakkantás nélkül takarította Buksi után a romokat. Összesöprögette a cserépdarabokat, szedegette a bundájáról a hajszálakat, takarította az emberpiszkot. Hosszú hetekig. Addig tartott a nagy boldogság. Elek és Elemér, ahogy minden korukbeli kölök, hamar ráuntak az Embergyerekre. Folyton mancs alatt volt, folyton visongott, nem lehetett tőle semmit sem csinálni, és büdös is volt. Emberszagú.

013bd77c3d43842d3b4bf4c3bed63ce7

Ernő próbált minél kevesebb időt eltölteni otthon, hogy ne lássa hitvese elgyötört tekintetét, amint bajusza alatt azt morogja:

– Szabadulj meg tőle!

Ernő nem akart visszavágni azzal, hogy:

– Én bezzeg már az elején ezt ugattam! – mert Ernőnek nem volt ehhez elég nagy a mersze. Ernő csak hallgatott, nem is vakkantott semmit a dologhoz.

7060a235596a6f38e4d6ccfcd81ad028

A napok teltek, a szőnyeget kétszer kellett lecserélni, a tapéta itt-ott lógott a falról, a szomszédok átdörömböltek, hogy az Embergyerek túl hangosan sír, tegyenek rá szájkosarat.

Ember Buksi egy őszi napon ment utoljára Ernővel sétálni, mikor a pórázt meglátta, mind a két lábával dübörgött, és csóválta a csípőjét. Szeretett sétálni, szerette, ha vele foglalkoztak, szerette a falkáját. Őt azonban nem szerették már. Az autó most nem a közeli parkba, vagy a távoli erdőbe ment, hanem egy hideg és szomorú helyre. Az Emberrendészeti telepre. Ernő bekísérte Buksit egy cellába, lecsatolta róla a pórázt, és hátra se nézve ott hagyta őt a rácsok mögött.

388022a9f49865377644d15df0f780be

Ember Buksi sokáig nyomta az arcát a hideg fémhez, várva, hogy a falkája még érte jön, de napok teltek el, és nem jött többé senki sem.

Ernő, Elza, Elek és Elemér sosem gondolt többé Buksira, az életük békés, csendes és emberhajmentes lett. Talán kevesebb lett benne az öröm és a szeretet is, de azt ők észre sem vették, mert annak nincs szaga. Vagy ha van, hát emberszaga van.

(Rajzok: Pinterest)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Rosta says:

    szíven szúrt… és szívem szerint szeretem, aki megérdemli

  2. Veronika Wágner says:

    Jaj neeeeeee – nekem van már itthon kettő, és egy meg egy éve kelt át a szivárványhídon…és sajnos nem leszek már fiatalabb! :'(
    De a könnyezés nálam sem maradt el……köszike <3

  3. Amina Zoina Latoria says:

    Macsos vagyok, de imádlak

  4. Ircsi says:

    Tökre nem olvasok soha többet az irodába blogot! Most azt nézik miért potyognak a könnyeim. <3

  5. bea.mullerne@freemail.hu says:

    Már régen picsogtam a kávémba, ma megint sikerült! Gyönyörű és tanulságos történet. Köszönöm!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!