Lehetne több kaja…

“Most, hogy végre én is nyilvánossághoz jutottam, előszöris szeretném jelezni, hogy lehetne több a kaja.

Gazdi első kutyájaként csak pár hónapig tartott, míg sikerült egyértelműen jeleznem, alapvető szükségem van a társaságra. Más kutyák társaságára. Eleinte csak oviba meg iskolába jártunk, de az nekem nem volt elég a szociális életből. A sétákon kontrollálhatatlanul ráromboltam minden más kutyára, és mindig mindenáron játszani akartam mindenkivel. Ebből adódtak néha kínos percek, de a többség örömmel vette visszafogott közeledésem. Csak a gazdik rémültek halálra, mert már akkor is nagy és félelmetes fekete voltam. Mondjuk ezt nem annyira értem, amikor ilyen kevés a kaja. Aztán a kutyaoviban Bodzilla lettem az egyik oktató néni által, és Gazdi igencsak találónak érezte, így rajtam ragadt. Nem baj, csak lehetne több a kaja.

Szóval, szociális igényeimet kielégítendő Gazdi elkezdett mindenféle jöttment vizslát hazahozni, amit kicsit se bántam. Mind jó fej volt, csak olyan gyorsan mozogtak, hogy a nézésükbe is belefáradtam. Elég hamar rájöttünk, hogy nekem saját pajti kell, nem elég néha pár hétre az idegi lakótárs. Így hát lett Sanyi, majd Lázár.Az öreg mondjuk nem egy nagy társaság, mégis hiányzott, amikor valami fogkő miatt pár órát nem volt velem. Tisztára megijedtem és néztem tanácstalanul, mikor Gazdi nélküle jött haza. Mondom, nem létezik, hogy ezen is túladott?? Nem hittem volna, hogy kell valaki másnak. Mondjuk úgy is jó lett volna, csak lehetne több a kaja. De végül csak hazahozta, volt nagy öröm, boldogság, de extra kaja nem.

Szerencsére Lázár mellett lett komplett falkám, mindig együtt sétálunk. A Vizenyős Szemű néhányszor egyértelműen a tudtomra adta, hogy a labda mindig az övé, így én csak a móka kedvéért szaladok utána. Azt hiszi, ő a főnök, minden plüss és minden labda mindig az övé. Végülis, nekem így is jó, a világért sem vitatkoznék ilyesmin, csak lehetne több a kaja.

Aztán itt van a Hülyefejű. Ilyen tökkelütött vizslát még nem láttam, pedig lakott velem már néhány. Csak pislogok, és igyekszem a háttérben nagyon jónak tűnni, amikor leszidják valamiért. Hátha ezért jár egy kis plusz kaja. Azt hiszem egyébként, igazából ő a főnök, nem a Vizenyős Szemű, de nekem mindegy, mert ha van elég kaja, nekem a sor végén is teljesen jó.

Állítólag celeEB lett belőle, rendszeresen diktál mindenféle posztokat a fészre. Blogja is van. Nekem is tiszta haszon, mert mindig ad a töpörtyűből, csak sajnos elég keveset. Szóval, tisztára móka-kacagás az élet, kivéve, amikor Gazdiék idegesek a sz.revés miatt. De hát én már szóltam, hogy lehetne több a kaja.”

– Bodza –

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »