“Öreg vagyok én már ezekhez! Folyton csak rohannak, és senki nincs, aki legalább egy kicsit tekintettel lenne hajlott koromra, és rájuk szólna. Kénytelen vagyok én féken tartani őket, és beszólni mindenért. Ha szaladnak, ha játszanak, ha labdáznak, ha ugrándoznak, az engem rettenetesen fáraszt és kiborít. Ezért egész közelről vagyok kénytelen a fülükbe óbégatni, hátha megértik végre, hogy lassan cammogva is séta a séta. A kis csinos fekete azért fejlődőképes, csak a labdától pörög fel, de ennyi kihágást még elnézek. Megéri a látványért, ahogy riszálja a farát…

Megboldogult ifjúkoromban persze nyilván én is ilyen idióta lettem volna, ha legalább néha leakasztottak volna a láncról. Állítólag nem tették, de mindegy is, már nem nagyon emlékszem rá. Meg arra se nagyon, mi volt tegnap, de az most amúgyis mellékes. Azért néhány dologhoz mereven tartom magam. Szerencse, hogy ha félig lekopva is, de azért megvannak a fogaim, így a harapás kilátásba helyezése többnyire beválik, és békén hagynak. Vagy legalábbis nem adom olcsón a bőröm. A kabát például akármilyen hasznos, mégiscsak méltatlan. Előre félek, állítólag már ősz van, és lassan elkezdenek megint ezzel gyötörni. De látom ám arcukon a rettegést, mert emlékezetükbe véstem, hogy a kabát feladása INZULTÁLÁS, és harapok érte! Még, ha tényleg meleg is…

Az autóba is be akartak tenni többször is hátra, ahol a többiek utaznak, de sikerült róla lebeszélnem őket jelentőségteljes fogcsattogtatással és morgással, még mielőtt vér folyt volna. Gyenge gyerekfosok ezek itt mind hozzám képest, én csak elől vagyok hajlandó utazni, és kész. Oda nem kell ugrani. Mert micsoda egy természetellenes dolog ez az ugrándozás. Ha Isten azt akarta volna, hogy ugrándozzak, majom leszek, vagy jók lennének a lábaim. Persze Sanyi például engedte magát emelgetni állandóan, de az is természetellenes, hogy engem valami Gazdinak nevezett izé pakolgasson ideoda. Micsoda méltánytalanság! Majd ha akarom, én odateszem magam, ahová kell. Pont. Nincs emelgetés, nincs ugrándozás, és legfőképp, nincs kabát.

Itt az van, amit én akarok, elvégre az egyetlen tökös vagyok a falkában. Az összes csaj rámkattan a sétán is először, korra és fajtára való tekintet nélkül, mert érzik ám a tutit. Csak aztán a Hülyefejű lecsapja őket a kezemről a dumájával. Nem is értem, mit esznek rajta, bice is, a foga is úgy áll mintha Picasso festette volna, és egy idióta. Állítólag celEB. Hja, bezzeg az én időmben még nem lehetett minden jöttment híresség, ma már bárki megkaphatja a 15 perc hírnevet, szégyen!!! Mindegy, úgyse tudnék már a nőkkel mit kezdeni, de a rajongásuk azért mindenképp hízelgő. Azt a csinos kis feketét, akivel együtt élek, sem győzöm szemmel tartani állandóan. A félreértések elkerülése végett minden pisit én is megjelölök, csak hogy az arra járóknak egyértelmű legyen, kié a tyúk. Elég fárasztó, de még bírom. Ha még kétlábra tudnék állni, hja, lenne itt dínom-dánom! Ma már csak nyalogatom a sót.

 Egészen jól viselem a falkámat, bár ez a nagyfejű plüssfüggő azt hiszi, ő itt a császár, de persze, leugatom a haját! A Hüjefejű egyszer megvert kicsit – gondolom, ezzel azért nem büszkélkedik azon a fészbúk oldalon vagy hol – de végülis jól leszidták érte, azóta nem mer ellent mondani. Na ezért hasznos egy ilyen Gazdiizé, hogy ha nem bírok a fiatalsággal, megvédjen. Bár elkapok néha olyan hangfoszlányokat, hogy lassan ideje lesz megint megvernie valamelyiknek, mert bunkó vagyok, de biztos nem rólam beszélnek. ”

– Lázár –