“Mostmáraztán nagyon elegem van ebből a bárgyú rajongásból, amit a Hüjefejű vált ki belőletek. Mégis mi bajotok van nektek? Az egész világnak elment az esze??? Rádióadás? Hallgattam ám…ha tudnátok, miket óbégatott a háttérben…csak azért vagytok érte úgy oda, mert nem értitek. Az összes mondanivalója az alábbi három mondatból állt:

-TÖPÖRTYŰT ADJ, MOST!

-MENJÜNK MÁ’!

-HÖ?

Nesze nektek celEB! Nesze nektek intellektus, meg szellemi mélység! Hát, nyissátok már ki a szemetek!!! A Hüjefejű csak egy szánalmas ebzet, a négylábú hierarchia legalja, egy bárgyú bohóc, egy kapcarongy.

Bezzeg én. Néha nem is értem, hogy ez a hatalmas intelligencia hogy fér el abban az arányosan apró, jóképű fejemben! Mégsem nekem van facebook oldalam, mégsem én írok blogot, nem az én nevem skandáljátok vallási áhítatban. Ez a p*cs meg kiteszi nektek a bamba, ürességtől kongó, sz*rrágó fejét a facebookra, és ti elolvadtok. Nincs bennetek tartás? Nincs nektek ízlésetek? Hát, nem kell már a kultúra???

Kétlábú szolgámmal is elszaladt a ló. Úgy bánik velem mint egy macskával!!! A hétvégén végleg betelt a pohár, elég volt! A nyomorult falkám elvonult végre, a városnak szinte kitisztult a levegője, kisütött a nap és szebbek lettek a színek is, hogy megszabadultam tőlük. A zen nyugalom teljes birtokában vonultam el a tányéromhoz, és a nagy harmóniában az utolsó szemig elfogyasztottam a vacsorámat.

A másnapra már homályosan emlékszem, azt hiszem, lementem alfába, és a lakás különböző pontjain aludtam mélyen, pihentetően, kényelmesen. Senki nem lihegett a fülembe, senki nem szagolt a fenekembe, senki nem nyáladzott rám. Ezt a napot átaludtam. Ébredés után  azonban borzalmas felfedezést tettem, a tányérom reggel még mindig üres volt!!! Mégis hogy lehet így, ilyen felelőtlenül, étlen-szomjan hagyni ENGEM???
Máskor, ha a csőcselék elutazik, mindig jön pótszolga, aki kielégíti igényeimet. Nem értem, ez most hol maradt? Talán felhúzta az orrát, mert a múltkor arcon haraptam??? Hah, hát joggal tettem, a kanapémra ült!

Most nem jött senki. A halálfélelem elöntött egészen a torkomig. Vagy a szőrgolyó, szinte mindegy, az érzés ugyanaz. NINCS ITTHON ÉTEL! Dühömben megpróbáltam szétcincálni legalább egy guriga wc-papírt a nappaliban, ahogy ez jószokásom, de szerencsétlen szolgám aljas módon elérhetetlen helyre tette.

Bosszú-szőrhullató-hadjáratba kezdtem. Kemény, erőtpróbáló feladat volt, de megérte. Kezdtem életenergiám legvégére érni, mire ez a csürhe hazaérkezett. Navégre, hát mégis mit képzeltek ti magatokról???

A szolgaságot jól arcon haraptam, nekifutásból letéptem a lábát, és kifejeztem jogos sérelmeimet és felháborodásomat. Majd haragos máogással hívtam fel a figyelmét az üres tányéromra. De nem foglalkozott vele! Végső elkeseredésemben elloptam egy szelet süteményt, és visszafogva undoromat, próbáltam legyűrni, hogy ezzel megmeneküljek az éhenhalástól.

Képzeljétek, ez a szánalmas szolga azt merte hazudni, hogy 3 napi élelmet adott erre a másfél napra, és magamra vessek, ha egyszerre megettem mindet! Hát, skandallum! Az ilyen méltatlan viselkedés miatt van annyi kóbor macska, mert mi vagabondok vagyunk, függetlenek és szabadok. Itt is hagynám ezt a nyomoronc népet, mert méltatlanok arra, hogy egy légtérben élhessenek velem…de végül mégis előkerült az alutasakos. A ragus-szószos fajta, a kedvencem. És még a Hüjefejűt is jól felképeltem, szóval helyre állt a világ rendje.

De tudjátok meg, titeket is minősít, akikért ilyen ész nélkül rajongtok! Keressetek olyan celebet, aki nem csorgatja a nyálát a lábára…legalább némi igényesség legyen bennetek, ha már józan eszetek nincs! Hja, és minden posztért kérek egy plussz alutasakost. Nem vagyok én kutya, nem dolgozom ingyen.”

– Iván –