Ma a facebook oldalamon kisebbfajta háború robbant, mert odamentem egy pórázon lévő (amúgy tök kedves) kutyához, és a kutya gazdája “takarodj!” felkiáltásokkal akart elzavarni, mire Gazdi kissé ironikus megjegyzést tett a “felelős kutyatartás nem egyenlő pórázon rángatással gondolatkörben”.
A facebook mondhatnám, hogy két pártra szakadt, de leginkább mindenki azt szajkózta, hogy Gazdi milyen paraszt, mert pórázas kutyához nem megyünk oda, mert amúgy sem sétálunk póráz nélkül a Városligetben, és legyünk elfogadóak másokkal.
Hát, én tök elfogadó vagyok. Én soha senkit nem ettem, nem öltem még meg, nem haraptam meg, nem csináltam fel. Ha valaki idejön, cuki vagyok vele, ha nem szimpi tovább megyek. Mégis mi kell még? Aki azt hiszi, hogy egy kutya igényeit kielégíti, hogy pórázon sétálgat, az próbálja ki ezt mondjuk a pasijával.
Igenis, ugyanolyan jogokat akarok a kutyásoknak mint a nem-kutyásoknak! Miért mindig nekem kell alkalmazkodni másokhoz? És igen, megértem, hogy van kutya, aki azért van pórázon, mert tüzel vagy mert egy agresszív disznó. Ha tüzel, ne hozd kutyás közösségbe, ez szerintem teljesen logikus. Aztán persze ivartalanítsd, és meg van oldva a probléma.
Ha meg agresszor, szocializáld, és a szocializáció nem az, hogy pórázon nézheti, ahogy a többi kutya boldogan játszik. Kérjetek szakmai segítséget, mielőtt szerencsétlen állat végképp a póráz végén ragad! Mikor kijöttem a gyepiről, én is bunkóskodtam más kutyákkal, ezen sokat segített, hogy megszabadultam a golyóimtól, és hogy olyan társaságban sétáltam PÓRÁZ NÉLKÜL, ahol a többi kutyás bízott a saját kutyájában annyira, hogy nem fog vér folyni. Nem folyt. Soha.
Egyébként pedig arra nem is reagálok, hogy a Liget nem az enyém. Mert kié? Hö?
A kutyafuttatót pedig bizonyára olyan emberek találták ki, akiknek sosem volt kutyájuk. A miénk a parkban kb 10 nm, nincs benne egy fa sem, csak egy nagy homokkal beszórt (!), üres placc a napon. Csak azok a kutyák járnak oda, akik agresszívak, és egyetlen szórakozásuk, hogy ücsörögnek, majd a kerítés mellett üvöltve futnak, ha meglátnak kint egy másik ebet. Hö, nagy élet, mi?
És a nevem továbbra is Demény, a kötsög, aki Cuncika, a tündérbogyó történéseire kíváncsi, ne olvasson. Nyilván nem lenne az életem ilyen szórakoztató és tanulságos, ha jókutya lennék.
Mert ez kit érdekel?
“Ma szépen sétáltam Gazdi mellett egy órácskát a kutyafuttatóban. Nagyon élvezetes volt. Még egyszer egy falevél is beesett a lábam elé.”
“Ma voltunk a Városligetben, hogy megnézzük, azok a neveletlen, büdös kutyák milyen felháborító módon rohangálnak a mezőn. Egyszer az egyik elindult felém, de Gazdi még időben ráüvöltött felelős kutyatartó módjára, hogy “Takarodj!”, így szerencsére nem szagolt meg.”
Tudom, hogy sokan miközben olvasnak, dörgölik a tenyerüket, hogy “jajj, az én kutyám milyen jólnevelt, milyen szipiszup gazdi vagyok, mert Fifike sosem megy oda más kutyákhoz, és Buksi nem eszik kakát, meg úristen miért nem lehet egy kutyának megtanítani, hogy…“
Na, nekik üzenem: ez a deményizmus. Nem demokrácia. Amint végre elfoglalom méltó helyem a világ irányítóközpontjában, mindenki póráz nélkül lesz és kakát eszik! Mindenki.
