Oszkár vagyok, kicsit vizsloid nagyon spániel. Valamint Demény legnagyobb rajongója és egyben alázatos szolgája is. Két éve fogadtam örökbe a Gazdit, szerettem volna egy normális kétlábút, de csak ő jutott, így beérem vele és igyekszem nevelni – nem sok sikerrel. Már az alomban is tudtam, hogy különleges vagyok, volt egy pukli a szerény méretű pocakomon, amitől a Gazdi azt mondta, hogy olyan kis nyomi vagyok, én kellek neki. Aztán a kétlábú fehérköpenyes megvizsgálta a hasam és valami sérvnek nevezte a szexepilem, de azt mondta, hogy ha nem lesz panasz rá nem kell megműteni. De már így is túl sok szó esett a Gazdiról, beszéljünk rólam és a kedvenc elfoglaltságaimról, de előtte csodáljatok:
1. kertészkedés
Itthon jó nagy kertem van, de megengedem a Gazdinak, hogy növényeket termesszen benne. Ezen felül annyira segítőkész vagyok, hogy segítek neki a kerti munkákban. Az első és legfontosabb a trágyázás, gondolom ezt nem kell részletezni. Lehetőleg ne csak a földet, hanem a már érett növényeket is érdemes trágyázni, főleg, ha a Gazdi szereti mosás nélkül megenni. A következő, amire oda kell figyelni, hogy a kert mindig jól fel legyen ásva. Mindig, mindenhol. Ha jól dolgoztunk, aztán jöhet a szüret is. A kedvenceim a sárgadinnye, a koktélparadicsom, a szőlő. De amit a legeslegjobban imádok az a borsó. Kezdetben a Gazdit kényszerítettem, hogy pucolja meg nekem, de aztán ellustult, így magamnak kellett leszedni és kiszedni a szemeket a héjból…szégyen. Itt épp láthatjátok, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és a borsó szárak között fekszem közben pedig falatoznék, ha Gazdi nem zavarna be a fényképezőjével:
2. postai küldemények ellenőrzése
Ha már örökbe fogadtam a Gazdit, gondoltam vigyázok rá, hogy ne robbanjon fel egy levélbombától vagy ne kapjon sértegető leveleket arról, hogy mennyire tökéletlen. Ami igaz, de ilyet csak én mondhatok neki. Szóval rendszeresen szoktam ellenőrizni az érkező leveleket, és bár roppant kifinomult a szaglásom, úgy érzem mégis az a legjobb módszer, ha ki is bontom őket. A nevetséges leveleket kiröhögöm és megsemmisítem:
3. csajozás
Természetesen egy igazi szívtipró vagyok, golyók nélkül is. Minden férfitársamnak üzenem, hogy nem szabad futni a csajok után. Nekem egyszer volt egy boxer csajom. Nem én jártam ám utána, ő jött a házam elé és órákig várt rám a kapu előtt. Aztán végül megcsalt és bár erre nem vagyok büszke, de olykor-olykor én is elmentem hozzá, amire engedélyt persze nem kértem a Gazditól. Nagyjából itt dönthetett úgy, hogy ideje levágatni a golyóimat, mert szerinte abban tartottam az agyam. Ez a kép még a megszégyenítésem előtt készült a saját medencémben így csábítottam a csajokat:
Hát ennyi lenne röviden az én történetem és mindaz, amit szabadidőmben csinálok. A csajoknak szívesen megadom a címem (egzotikus rasztahajú puli lányok előnyben!) , küldhetitek a rajongói leveleket, úgyis mindig én ürítem postaládát.
Üdv: Oszi
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: