خب، از آنجا که گربه ها در جهان است، بنابراین من استفاده نمی فرود به سطح افتتاحیه.
“Micsoda? Ki nem tud itt perzsául? Akkor még úgy sem írok. Nem is akartam. Egyébként sem jobbról balra ír ez a vacak, szóval nem adottak a feltételek. Még hogy állatok világnapja. Cöh. Azért sem írok. Nem én, pedig lenne mit. Bemutatkozhatnék. Leírhatnám, hogy a nevem Mandula, leánykori nevem: Kis Krém. De állandóan Kis Rémnek gúnyoltak, úgyhogy lecseréltem. Ennyi. Velem nem cicázhat senki, főleg nem a konzervnyitók. Egyébként én bírom őket, még ha néha nem is látszik. Ötöt is tartok. Tudom, sokan most elszörnyülködtök, gondolkodtok, hogyan bírok velük. Nehezen. Állandóan útban vannak. Hangosak. De egy család, együtt adták őket. Szerencsére valamelyiknek mindig dolga van, így egyszerre csak három-néggyel kell elbírnom. Nevelem őket. Szobatiszták. Etetnek, csak sajnos még nem elégszer. Ezen dolgozunk.
Persze normális macska most elszörnyedve teszi fel a kérdést, minek ennyi ember? Nos, a válasz elég kézenfekvő: a konzervnyitók primitívek. Egyetlen nem tud kiszolgálni egy macskát. Képtelenek mindent megtanulni. Mindnek más feladata van. Az egyik etet és takarítja az almot. Hasznos, csak, mint már említettem, keveslem az adagot. Korlátolt konzervnyitó-elméje nem képes megérteni, hogy nekem TÖBB macskakajára van szükségem. Méghozzá halasra. Küszködünk, de bízom nevelési módszereimben. Egyébként nem éhezem. Attól, hogy nem adnak, én még szerzek. Elvégre ezek csak emberek, nem jelent kihívást túljárni csöppnyi kis eszükön. Egyébként is, a lakás az enyém. Ebből következik, hogy ami benne van, az is.
A másik konzervnyitóra jobban illene a tisztálkodós név. Ő mosdat, bolhászik (nem, nincs bolhám, kikérem magamnak!…na jó, volt…akad…van, de nem sok!). Fésülget. Bírom. Vett nekem nyakörvet vagy mit. Nem azért hogy kérkedjek, de keveseken állna jobban, mint az én csinos kis nyakamon. Csak majdnem olyan büdös, mint amilyen szép.
Aztán ott a Töpszli. Neki külön neve van. Nem tudom, hogy magától ilyen kicsi, vagy még nőni fog, de egyértelműen ő a legkisebb és a legtanulékonyabb. Vele szoktam aludni. Igen, nem szégyellem! Az egyetlen, aki ha rám fekszik, nem nyom agyon. Vele csak az a baj, hogy nem érti meg, az én helyem a lábaimon van, és nem az ő csupasz mancsaiban.
Ki van még? A Magas. Őt nem hagyhatom ki. Vele is szoktam fürdeni. Ha mind elszökne is, őt megkeresném. Az ajtóban szoktam várni. Macskának nem illik ilyet mondani, de ahogy simogat, és szeretget, hát az… miáúúú. Bastetre mondom, tehetséges. Ha még az almot is képes lenne kitakarítani, és kinyitni a konzervet… a többit azonnal elajándékoznám. Persze szerető macskáknak, hogyne, nem vagyok én konzervnyitő-gyűlölő!
Ez mennyi volt? Négy. Igen, van egy ötödik is, bár abban nem vagyok biztos, hogy az enyém. Néha felbukkan. Ingyenélő. Eszik, ül, alszik. Arra nem képes, hogy megetessen, de simogatni azért akarna. Még mit nem! Amúgy nem igaz, mert hagyom. Jól simogat, ezzel legalább törleszt valamit, ha már itt élősködik a nyakamon. De én egy jószívű macska vagyok, konzervnyitó-védő, ha úgy tetszik. Támogatom, hogy az utcáról szedjék fel őket. Ha nem válik be, még mindig visszaviheted oda, ahol találtad. Nem, dehogy! Soha nem tennék ilyet. Mindegyik jó valamire. Néha még aranyosak is. Na jó, ez túlzás, csak azért írtam, hogy egy percre megbotránkoztassam a macskatársadalmat.
Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy ennyien vagyunk. De nem. Vannak még a konzervnyitóknál is primitívebb létformák. Igen, az élősködőikre gondolok. Például egyes halfajok, valamiféle akvárban (így mondják, hogy vár…haha, egy üvegdoboz, mondom én, hogy primitívek). Nem eszem meg őket, mert abban szálka van. Cöh, nem fogom tán magamnak filézni a halat?
Aztán van valami folyami röfögő, vagy tavi sertés. Azt hinné a tisztességes macska, hogy azért tartják, hogy kedves eltartójukat sült malaccal lepjék meg születésnapja alkalmából. Ugye? Logikus lenne. De nem. Mondom én, hogy primitívek. És nem is ők eszik meg, még véletlenül sem. Azért tartják, hogy-most figyelj – etethessék! Szerinted? Én meg akartam enni. De szőrös. Meg visít. Meg rács mögött van. Igazából kezdem megszokni. Múltkor azt álmodtam, hogy megették. Rossz volt. Nem az íze, hanem hogy nem csöszmötöl az erkélyemen. Az embereket is megnyugtatja, hogy van, aki náluk is butább.
Na, ezt mind leírhatnám. De nem. Senkinek semmi köze hozzá. Talán egyszer mégis leírom. Majd a konzervnyitó-napra. Vagy nem. Cöh.”
– Mandula –
