“Sziasztok!
Nia vagyok, 10 éves dobermann. Szeretném bemutatni nektek röviden az életem dolgait, lakótársaim, s ez által világszemléletemet.

Én már nagyon-nagyon korán kiválasztottam a gazdimat, még abban az időben, amikor nagyobb volt a lábam, mint a fejem. Elég zökkenőmentesen ment a dolog, köszönhetően annak, hogy egyrészt jól választottam, másrészt csodás természetem van és persze szerény is vagyok. Gazdi szereti azt hinni, hogy ő nevelt engem teljes mértékben, pedig nem keveset neveltem rajta én magam. Mondhatni kompromisszumokra hajlamosak vagyunk mindketten. Én nem nyavajgok, ha megint nyúzni akar valamivel (fülpucolás, sebkötözés és a többi), ő pedig örömmel viseli a kutyaszőrt, a büdi pukit és az „értetlenkedést”.

Csak röviden mutatnám be a lakótársaimat, mert elveszik a helyet a fontosabb dolgoktól. Elsőként említeném az áprilistól fantom falkatagként működő Bajusz cicát. Kölcsönösen nem vettünk egymásról tudomást és ez így volt jó. Másodikként bemutatnám Limót (becsületes nevén Limonádé), aki most 6 éves, „árokparti” keverék, teljesen bolond és egyre többször bunkó. Na ő nagyon szeretett Bajusszal foglalkozni, de ezek a kis játékok tartottak kb. fél perc intenzív szimatolásig, amit a cica egy pofonnal jutalmazott. Harmadik falkatagunk pedig Misha, az amúrsikló. Ő annyira érdektelen, hogy tovább nem is érdemes szót pazarolni rá. Csak csendben gubbaszt egy üveg dobozban, ki a kutyát érdekel?

No, akkor térjünk rá a fontosabb dolgokra. Imádok labdázni és zabálni. Mondjuk a labdázást már nem művelem olyan nagy vehemenciával, mióta vacakol a lábam, meg sajna öregszem, de a zabálás még mindig hibátlanul megy. Nyáron például a cseresznyét eszem a fáról, a Limó kajája se lenne biztonságban, ha a gazdi nem etetne külön minket. Az almát is szeretem, de azt kifejezetten csak falatonként elkunyerálva valakitől. Az én vitamin bevitelemre is figyelni kell, nem? És ha már gyümölcs, akkor a lócitrom is lecsúszik néhanapján. Bár a büdös dolgokban Limó az ász, kaka evés és széthordás, dögben való hempergés és hurcibálás. Nem is panaszkodik, mikor farhát vacsora után bedurrantok az orra alá. Imádok szétszedni dolgokat, de persze nem akármit, nekem igényeim vannak. A gumi karika például nem izgalmas. De egy farmer nadrág szára, kosárlabda, teniszlabda már más. A sípoló játékokat pedig olyan pici darabokra cincálom, hogy ne lehessen olyan egyszerűen összecsipegetni a fűből, nehezítésképp pedig a lehető legnagyobb területen szórom el ezeket a darabkákat. Ifjú koromban egy hálózatba dugott betonkeverő kábelét is feldaraboltam, úgy mégis csak könnyebb elrakni. Ami még feldob, az az ész nélküli rohangálás. Ha mindig figyeltem volna a lában alá, hogy eshettem volna egy friss beton alapozásba mellig elmerülve? Vagy a réten hogyan eshettem volna el egy gödörben? Hogyan ugrottam volna le egy háztetőről, ezzel komoly aggodalmakat okozva gazdinak? Így kalandos az élet, nem igaz? Persze a kalandból is megárthat a sok, például, ha rá akarnak venni, hogy ússzak. Na azt nem! Soha, semmilyen körülmények között, még almás farhátért sem!

Szeretek még társaságba járni, de csak úgy, hogy én zaklathatok akárkit, engem viszont hagyjanak békén, kivéve, ha másképp akarom. Először a kutyaiskolában ismerkedtem másokkal, de aztán szabadabb keretek közé emeltük a szociális életem. Van is egy pár haverom, de rég nem találkoztunk, pedig a Népligetben sokszor összejöttünk. Azt még meg is értem, hogy esőben és döglesztő melegben nem akartak sokat utazni odáig, mert én sem, de ez a munka dolog nálunk is problémákat jelent. Nagyon rossz szokás, hogy mindenféle „munka” indokkal megfosztanak minket a közös szórakozástól, még ha az csupán annyit jelent, hogy egymástól 100 méterre szaglászunk vagy ilyesmi. Tulajdonképpen sokat nem is panaszkodhatok, mert ez az egy, amit nagyon kifogásolok, hogy nincs velem a gazdi a nap 24 órájában. Bosszúból én meg játszom a süketet néha, hogy érezze a törődést.
Egy dolog azért mégis van, amit közölnék a nagyon tájékozott kétlábúakkal! Nem vagyok vizsla! Azért, mert barna vagyok és lógnak a füleim, még nem váltottam fajtát. Ezt nem sértésnek szánom a vizsláknak, csak legyenek tisztában a dolgok. A dobermannság pedig nem jár együtt azzal, hogy reggelire óvodásokat eszem véresen.
Köszönöm a figyelmet! Farhátas puszi nekem!”

– Nia –