“Miabüdösp*csa???

Ezzel a felkiálltással konstatáltam, hogy kétlábú szolgálóm meg ezek a csaholó nyálgépek egy új képpel állítottak haza. Nyilván én vagyok a családban, sőt az egész lépcsőházban az egyetlen műértő, nem is értem, milyen alapon döntöttek az én megkérdezésem nélkül, mikor kiválasztották EZT!

Hisz ez a Hüjefejű, teljes valójában! Hát, nem elég nekem, hogy folyton mindenütt ott van, az ágyamban, a kanapémon, a szolga ölében, a kajám körül, mindenütt. Vagy ő vagy a szőre. Rémes. Erre most még a falon is ő lesz??? A rusnya pofázmányát kell bámulnom, miközben heverészek vagy komoly elmélkedést folytatok a világ folyásáról??? Ez felháborító! Érzem, ahogy megfulladok, pánikrohamom lesz…segítség, valaki tegyen végre valamit!!!

Na, igen, bevallom. Ez volt az első reakcióm. Bizonyára úgy gondoljátok, kissé túlreagáltam…na, de nem nektek kell ezzel a zidiótával együtt élni. Olyan, mint akinek erőspistát kentek oda, hol a madár se jár…folyton pörög a saját tengelye körül, meg örül. Nem lehet elviselni valakit, aki mindennek örül. Mindennek. Kibírhatatlan! És még feszített is a kép mellett mint valami kultúr-r*banc. Mintha ő lenne a Mona Lisa vagy mi. Hah!

Mindenesetre elintéztem, hogy a kétdimenziós ábrázolása megszűnjön a lakásomban. Majd, ha addig ugrálok az agyatlan fején, míg ki nem lapul, majd akkor lesz ő itt nekem két dimenzióban, addig nem! Szóval, nektek kell megszabadítani a képtől! Vigyétek innen el! (Megjegyzem, őt magát is elvihetnétek, szánalmas rajongásotok igazán terjedhetne odáig, hogy végre eltirhítjátok az életemből. De bolond kétlábú szolgám sírna. Ha sír, többet nyomorgat. Nem szeretem, ha nyomorgat. Szóval, tűrök.)

A kép amúgy mestermű lenne, ha a témaválasztás nem lenne ilyen debil. Próbáljatok eltekinteni tőle, és nézzetek rá úgy, mint egy nonfiguratív modern alkotásra. Vagy nekem végülis olymindegy, csak TŰNJÖN INNEN EL!

Hogy ne érezzétek úgy, ti tesztek nekem szívességet, játék keretein belül szerezhetitek meg ezt a csúfságot. Mintha nyeremény lenne…szánalmas. Nyeremény az lenne, ha a modell is eltűnne végre a közéletből, vagy legalább az én életemből. Áh, ez még hiú ábránd. De álmodozni szabad, nem?

Itt jelentkezzetek érte vasárnap estig! Aztán majd a művész sorsol. Persze, nem adom ám ingyen. Egy szószos-tasakos jár nekem érte. Vígaszdíj, hogy egyáltalán látnom kellett. Förtelem.

Persze, ha én lennék rajta, lenne értéke…így…ha más nem, fűteni is jó lesz…meg elég nehéz is, szóval a Hüjefejűt is agyon lehetne vele csapkodni…ha nem viszitek el, talán erre fogom használni. De egy dolog fix, ezt most megmondom. Előbb szögelem Deményt a falra, mint hogy kép legyen kint róla. Világosan fejeztem ki magam???”

– Iván –