“Az úgy kezdődött, hogy nem éreztem jól magam. Vasárnap volt, esett az eső, és nem nagyon akartam sétálni, csak bandukoltam Gazdi lába mellett. Furán nézett, de mondta, hogy ilyen időben ő sem szívesen sétál. Otthon csak aludtam. Gyengének éreztem magam, és nagyon fáradtnak. Még a vacsora sem érdekelt, csak lefeküdtem a tálka mellé, és néztem bánatos szemekkel. Hátha így Gazdi is rájön, hogy nagy a baj.

Rájött. Alig bírtam lemenni a lépcsőn, és a kocsiba is úgy kellett betenni, pedig utálom ám, ha a fenekem fogdossák. Az nem macsó.

Előre le kell szögeznem, én szeretem a Dokinénit, mert folyton simogat, meg mindig kapok jutifalit is, de azért mindennek van határa. Olyan helyekre dugott dolgokat, amikbe nem illik, és mindenfelé tűket szurkált belém, most komolyan, hát azért mentem én oda? Méltatlanság.

Gazdi tiszta ideg volt, még sosem láttam ilyennek. Mondjuk nagyon nem tudtam vele foglalkozni, mert nagyrészt aludtam. Folyt belém valami létyó, meg kaptam fújgyógyszereket, és még ellenkezni sem volt erőm. Csak aludtam.

A legrosszabb, hogy a mukik sem érdekeltek, nem volt kedvem őket a számba venni. Pedig nincs is annál fontosabb, mint a muki.

Dokinéni azt mondta, babézia vagy mi a szösz, és azért lettem beteg, mert megcsípett egy kullancs. Azért dühítő, hogy ez a kis izé ennyire nagy bajt csinál, főleg úgy hogy mi mindig védekezünk. Télen is. Tök nem szexis a kullancs elleni nyakörv, és mint kiderült nem is tuti megoldás. Állítólag a vérem szétesik ettől a betegségtől vagy micsoda, és Gazdi folyton azt nézte, hogy milyen színűt pisilek, na micsoda méltatlanság!

Viszont finom konzerveket ettem, nem ilyen gagyikat, hanem hűűűűdefinomakat. Csak mondjuk keveset. Túlságosan is keveset. Aztán számba vettem egy mukit is, és láttam, hogy Gazdi megnyugszik, aztán kibontottam a kanült a lábamból, mert minekazoda, és akkor a  világ visszaállt a rendes kerékvágásba.

Mondjuk, azért jobb lett volna, ha nem kapok napi két szurit…több lyuk van rajtam mint egy tésztaszűrőn, és némelyik szúrás helye most tökre be van dagadva…hogy nézek ki tőle???

A betegség alatt több mint 4 kilót fogytam, ami kutyáéknál tök sok. Szóval, csinos lettem. Szerintem eddig se voltam csúnya, de ha nektek így jobban tetszik, még jobb.

Tudom, hogy ti mind nagyon szurkoltatok nekem, meg éreztem fényt is meg minden, de egy valamit el kell mondanom…nem kaptam ÚJ MUKIT! Azt ígértétek, kapok, de nem kaptam új mukit, egyet se, kicsit se, nemhogy lógóslábú mukit, ami a legjobb a világon. A muki.

Ma nagy hírt kaptunk Dokinénitől, a véreredményem jó lett, sőt szuper, mert ami eddig 100 felett volt, az most már csak 16. Ez nem tudom, mit jelent, de Gazdi örült neki. Akkor örülök én is, mert akkor tuti jár valami finomság vagy esetleg egy szem töpörtyű…Tudom, tudom, de már mióta van a családban töpimegvonás? Deménynek már tikkel a szeme, komolyan.

Hivatalosan még nem vagyok gyógyult, mert annak a 16-nak 6 alá kell mennie, de én már akkor is le merem írni: m e g g y ó g y u l t a m.

Meggyógyultam, mert ti ilyen sokan szurkoltatok, mert Dokinéni egy tündér, mert Gazdièk szétgyepálták miattam a zidegeiket, mert meg akartam gyógyulni. Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám…

Szóval, most már hejehujahepiend. Csak egy új muki kellene, hogy teljes legyen a boldogságom, egy lógóslábú muki. Vagy mukik. Esetleg.”

– Max –