Demény vagyok. Dórista. Így volt ez az első percben is, mert kutyabolond, meg szőke és hosszú a combja, és mert nő. (Jóvanna, szeretem a csajokat, alap.) Mégsem hittem, hogy megnyerheti ezt a versenyt. Mert nem sztár alkat. Mert lelke van. Nem mondom, hogy a bájdövéjnek nincs, de hát na, csak nekem volt olyan érzésem, mintha egy középiskolai gombavató műsort adnának elő? (Igen, Egerben gombot tűznek, nem szalagot, gondod van ezzel, hö???) Cukik-cukik, de hát na. Biztos nem őket hallgatnám a kocsiban, miközben a régi hármason száguldozunk hazafelé. (Mondjuk, főleg Kovács Kati szokta üvölteni, hogy Nemleszeksohasemajátékszered, de ez csak Gazdi beteg lelke miatt van! Meg mert lokálpatrióta vagy mi a szöszöm.)

Ha az ertéel nem lenne ilyen manipulátor, nem is ennek a döntőnek kellett volna lennie. Hanem Tündének ÉS Dórának. Ezek a srácok egyszer már kiestek, csak mindenféle műmájer taktikával, meg színészgyerek előadással jutottak vissza. Tökre nem értem, hogy azok, akiket egyszer már kiselejtezett a néző (mert naivan elhisszük ezt, hogy a nézőknek bármibe is beleszólásuk van), azok hogyan jutottak el a döntőig? Naja, egy rosszmúltú lány nyilván nem fér el a tévében, mert a média híres arról, hogy vigyáz az erkölcseinkre, meg hát fontos volt, hogy elmondhassák: ilyen még nem volt az ikszfaktor történtében, most először, történelmi pillanat. Anyám. Most komolyan, annyi történelmi pillanat van az életünkben, észre sem vesszük, de ez, na ez nem volt az. Egy töpörtyűmorzsányit se.

Már a múltkor is megaszondtam, hogy nem lehet csak lány a döntőben. A balansz miatt. Kellett a férfierő. Persze, a srácok együtt se tettek ki olyan férfierőt, mint amilyen nő Dóra. Mert lelke van. Jó, hát én egy kutya vagyok, vagy legyen valakinek töpörtyűszaga vagy legyen lelke. A legjobb lenne mindkettő, de az ritka. A kutyája is tetszik, szerintem igazán megtisztelhetném azzal, hogy egyszer együtt sétálok vele. Alap, nem?

Egyébként ez a döntő borzalmas volt. Kiemelt mélypontja, ahol inkább kimentem a konyhába, hogy hátha leesett-e valami maradék, Keresztes Ildikó cirkusza volt. Majdnem az ágy alá menekültem, de nem férek be. Sz*r ez az ágy, nem vagyok dagadt.

És ez az idegőrlés, nem elég, hogy az egész shóóót kétnaposra csinálták, hogy még több bőrt nyúzzanak le szegény szerencsétlen gyerekekről, de még most is húzták mint a rétestésztát. Komolyan azt hittem, sosem lesz vége. Ennyi reklámblokkot nem láttam a Reklámzabálók éjszakáján sem. És most valljátok be nekem Kétlábúak, ezek a tévé reklámok hatnak rátok? Mert én inkább töpörtyűt kívánok mint dentasztikszet, pedig azt nem nyomják a médiában. És a fogam is szép. HÖ?

Szóval, két lehetőség volt.

A) nyer a bájdövéj, mert erre senki sem számít, mert már egyszer kiestek, és micsoda szenzáció és döbbenet. De ezzel azt kockáztatta volna a tévé, hogy fröcsögő kommentek jönnek majd, hogy bunda. Meg amúgyis.

B) nyer Dóra, aki eléggé megosztja a népet, mert itthon már nem érték az, ha valaki szívből és szépen és magyarul énekel, csak ha celebkedik. Na, nem úgy mint én, mert én született, zseniális és echte celEB vagyok. Az tökre más. Az oké.

Én Dórista vagyok. És most örülök. Eszem is egy ünnepi töpörtyűt. Persze, továbbra sem hiszem, hogy ez demokratikus nép-döntése volt. Inkább csak azt gondolom, egyszer végre – még ha megalkuvó taktikából is – de győzött a zigazság.

Mindenesetre a mai este legjobb híre, hogy idén már tuti nem ugatok a zikszfaktorról. De jön a Való Világ 234! Hö-hö.