“Ma észrevettem, hogy Deménynek csupa ősz az álla, és teljesen sokkolt a látvány. A saját ősz hajszálaimra büszke vagyok, hosszú évek kitartó baklövéseivel sikerült őket kifejlesztenem, az enyémek. Max már nyolc éves lesz a nyáron, és a múltkori babéziás borzalom után tényleg szembesültem mulandóságával, és azzal, hogy öregszünk. Ő is, én is.
Mikor megszülettem, készült rólam egy kép, amit nagyon szeretek. Annak ellenére, hogy azóta csak kárt tett bennem az élet. Ez a kép az én történetem első fotója.
Mikor Maxot magamhoz vettem, baba volt, a nyakörve úgy lógott rajta mint egy nyakkendő, és olyan pocakja volt, hogy menni sem tudott tőle. Én adtam a nevét, én tanítottam mindenre, együtt költöztünk egyik városból a másikba, mellettem nőtt fel. És én mellette lettem az, aki most vagyok. És közben ezer fotó készült róla, kölyökként, kamaszként, és most is…őszülő pofával. Mert ez az ő története.
Na, de Demény? Demény egy mókamiki, egy örök kajla kis idióta, az nem lehet, hogy felette is elszállnak az évek, és én észre sem veszem!?
Még csak három éve leszünk együtt, és tudom, hogy kutyaévekben mérve ez rengeteg idő, de ha igazán belegondolok, egyszerűen csak elrepült. Emlékszem az első találkozásra, sokszor leírtam már nektek a pillanatot, ahogy a menhelyről hazafelé azt suttogtam, minden rendben lesz. És minden rendben van, csak közben megőszült az álla, és én észre sem vettem.
Mikor örökbe fogadsz egy kutyát, egy utcáról befogottat, sosem tudhatod, mi van a batyujában. Hogy abból az életből, amit nélküled élt, mit hozott magával. Hiszen ő is volt kiskölyök lapátfülekkel és rózsaszín pocakkal, tejszagú babaszőrrel, csak te nem láthattad, és sosem láthatod. Nem voltál ott, mikor először tettek nyakörvet a nyakába, vagy először mászott az ágyba. Volt egy neve, amin hívták, amit becéztek, vagy amit üvöltöttek, mikor dühösek lettek rá, de te nem tudod meg ezt a nevet soha. Sebekkel jön. Néhányan nem testivel, de mind hoz a batyujában valami lelki sérülést. Hiszen volt egy élete előtted, egy családja nélküled, és ő szerette őket. Nem tudsz annyira bántani egy kutyát, hogy ne szeressen. Ha láncon élt, ha ütötték, neki az volt a világ, ott volt otthon. És nem is gondolt rád. Aztán ez a család kilöki magából, utcán kóborol vagy gyepmesteri telepen ül, és a sorsát várja. Akkor jössz te. A szemébe nézel, és nem látod a babaszagú kölyökkutyát, a sérült lelkű felnőttet látod, akinek volt egy élete. Aki csalódott. Akinek szüksége van rád.
Haza viszed, és minden nap meglepetés. Hogy tud trükköket, amiket nem tanítottál, hogy fél dolgoktól, amikre nem számítasz. Neked teljesen természetes, hogy a vizsla boldogan repül a kanapédra, és nem érted, ő miért retteg belépni az ajtódon, felmenni egy lépcsőn, vagy miért pánikol, ha magára hagyod. És eltelnek a napok, a hónapok, az évek, és nem is emlékszik már rá, hogy volt egy élete előtted, csak téged szeret, mintha sosem lett volna más, és úgy terpeszkedik a kanapédon, az életedben, olyan boldogan, hogy néha te is elfelejted, hogy ez nem volt mindig így. És ezer fotó készül a ti közös történetetekről.
@ Állati Fotózás
Aztán egy nap észreveszed, hogy megőszült az álla. És számolni kezdesz, hogy végülis hány év telt el, és hány éves lehet…mert egy utcagyerek nem hoz magával születési bizonyítványt, a kora mindig saccolt lesz…és bár 2 vagy 4 közt nincs nagy különbség, ha ezek az évek a közös időből vesznek el, számítanak.
Papíron Demény 5 éves lesz tavasszal, de az én szememben ő még mindig az a kétéves, kajla vizsla, akit úgy kellett kihúzni a kutyaólból, mert a fájdalomtól nem bírt lábra állni, aki már akkor sem volt hajlandó az ülés előtt utazni a kocsiban, és feszített az anyósülésen, mint akinek mindig is ott volt a helye. Demény a szememben mindig az a vizsla lesz, aki üvöltözött, ha a menhelyen más kutyához is szóltam, aki nem tudta, mit jelent a játék, és eltelt egy év, mire megtanult labdázni a többiekkel.
Ma észrevettem, hogy megőszült az álla, és szeretném, ha lenne róla egy fényképem akkoriból, mikor még babaszagú volt és puha. Mikor még egy üres, tiszta lap volt, amit nem mocskoltak be mások felelőtlen vagy kegyetlen döntései. Nincs ilyen képem. Az első fotómon sérült, ijedt és szomorú. Mégis szeretem azt a képet, mert az volt régi életének utolsó napja, és közös életünk első pillanata, amikor – ahogy ígértem – minden rendben lett. És biztosan tudom, hogy lesz olyan fotónk, amin már nem csak az álla, de az egész arca ősz. Mert mindegy hány éves a kutyád, minden közös perc érdemes az örökkévalóságra.”
– Judit –
Én is nehezen viselem, hogy Lotti öregszik… 🙁
Én is nehezen viselem, hogy Lotti öregszik….:(
!!! Judit! !!!
Egy Földön járó ANAGYAL VAGY!
Ha minden ember ilyen értelemmel, érzelemmel tartana kutyát, sokkal jobb lenne a világ!
Annyira szeretnék én is egy kutyust! De a jelenlegi helyzetemben, sajnos ez nem lehetséges! Sajnos!
De talán nem sokára 🙂 !!!
Imádom azt hogy szívből írsz és érzéseid egy kutya iránt nem rejted el!!! Sokan ellenkezőleg vannak ezzel… Tisztelem és nagyon értékelem azt amit csinálsz és ahogy csinálod! Egyszerűen Imádlak!
Nem lehet szeretni titeket. Remélem megélem amikor egyszer egy Magos Judit könyvet olvasok a parkban a pléden a vizslámmal 🙂 <3
Imádom a blogodat kedves Judit, írásaid szívből jönnek, nagyon meghatóak. A mi állatkáink is eldobottak, nagyon szeretjük őket. Na és ki más is, mint ők! a főnökök…. 🙂
Úgy látszik mindannyian könnyezünk. Nekünk is a haláltól mentett vizslánk van akinek csak a nevét tudjuk ( Zsömi) de a korát nem, lehet 6-7-8 éves sokat szenvedett előző gazdájánál és már nagyon ősz de négy éve már hozzánk tartozik és jó sora van és remélem sokáig velünk lesz.
Szivhez szoló volt amit irtál Kedves Judit! Én már 40 éve élek kutyával Két foxim és egy roti németjuhász kutyut temettem már el. Jelenleg 5 hete az ebremény menhelyről fogadtun be egy 8 éveset. Nehéz sorsú kutya volt,6 évig láncon egy hajléktalan mellett az erdőben. most megpróbáljuk kárpótolni az elmulasztott gyerekéveket. 5 hét után már hisz nekünk, és ragaszkodik hozzánk. Nagyon nehéz elveszteni mindegyiket mert megszerettük, de túl kell lépni. Az emlékeket őrizzük, de nagyon szeretjük aki van. Mert kutya nélkül lehet élni de minek !!
Kedves Judit!
Persze könnyek…
Elsö kutya, nagy szerelem és rengeteg közös élmény. Èletem legfontosabb pillanatát is neki köszönhetem azáltal, hogy megtanította, a felelösségvállalás hatalmas kaland, öröm és semmi képpen sem lemondás. Neki is köszönhetem a lányomat, hogy belül sokkal jobbá váltam. 11 éves, ösz már régen a fekete-barna, csillogó bunda. Vizsla test, de örzi a boxer-mama finomságait is, zsabóján örzi a mama kuriozumnak számító bunda-színét (fehér-fekete mintás).
Mikor elöször nem tudott lábra állni lesúlytó volt, a sántítás és kisebb dudorok itt-ott megrémítettek. Ma gyógyszerrel támogatva vidám és mozgékony ám minden mozdulata és pillantása eszembe juttatja mindkettönk múlandóságát. Ö öreg lett, én fiatal. érett nöböl a középkorúság felé vettem az irányt. Szeretem öt teljes szívemböl és úgy is sírok sokszor átölelve öt. Kicsit kérdöen, néha szomorúan néz vissz rám. HOLNAP LESZ 11 ÈVES.
Szeretettel: Kriszta & Szuzi
Olyan érdekes dolgokat írsz, amik mostanában bennem is felmerülnek. Nekünk is van egy rövid szőrű drágaságunk. Ő volt4 és fél évig az egyetlen, elkényeztetett vizslánk. Pici korától itt van. Közben néhány kutyát befogadtunk 1-2 napra utcáról, gazdától, hogy aztán mi keressünk nekik egy jobb társat. Ez sikerült is tavaly nyárig. Tudtuk, hogy előbb utóbb lesz egy, aki itt fog „ragadni”. Mindig is tetszettek a drótos vizslák. Elért hozzám egy hír, hogy a szomszéd faluban kóborol egy. A férjem és a lányom elindult, hogy megkeressék, de mire oda értek már meglépett onnan, ahol etették. Délután újra megpróbálták és az erdők mentén keresték, ahol meg is lett. A férjem elmondása szerint lehajtott fejjel kullogott feléjük, mint akinek már minden mindegy. Hazahozták. Élősködők, sérülések tarkították a testét. Nem fiatal, talán 8-10 éves lehet, már ősz a feje. Felkerestem a vizslamentőket, akik készségesen segítettek is, csak időt kértek. Két hét telt el talán, mikor jelentkeztek, hogy lenne befogadó. Ez nekünk már túl sok volt, mert megismertük, megszerettük. Valószínűleg kidobták, mert az eredeti gazda megtalálására sok időt fordítottunk. Később rájöttünk, hogy bánthatták is. Nem tudtunk megválni Tőle. A sors fura, mert talán 2 hétre rá egy fiatal drótost elhoztunk a gazdájától, aki láncon tartotta egy szemétdomb tetején. Emlékszem tetszett Neked ez a kutyus 🙂 Őt azonnal elvittük a vizslamentőknek. Bizonyára Őt is megszerettük volna, de nem bánom, hogy az idősebb maradt sőt… Nagyon hálás, boldog kutya lett belőle ez alatt a fél év alatt. Remélem, hogy még jó sokáig kárpótolhatjuk, az előző életében elszenvedett sérülései miatt. Ahogy a férjem mondja, az Ő emlékkönyve mosta csak pár lapból áll, de mi igyekszünk megtölteni. R
Szeretem az írásaitokat, szeretlek Titeket! Szép napot, szép hetet! <3
Nekem egy (még) babaszagú 9 hónapos border collie kislány teszi izgalmassá a napjaimat, de amióta gazdi lettem tudom, hogy van valahol egy törött szárnyú négylábú angyalka vagy ördögfióka, aki rám vár és majd vele lesz még ennél is kerekebb a világ.
Köszi a megható sorokat, Judit! Kívánom, hogy még sokáig hallgathasd Demény követelőzését a töpiért 🙂
Judit, Te vagy a kötsög, nem a kutyád… picit könnyeztem. 🙂
Csodálatos írás, nem tudtam könnyek nélkül elolvasni. Annyira éreztem amit mondani akartál…nekem is van kutyám. Életem első kutyája…az igazi szerelem 🙂 Lelkemből kívánom neked hogy még nagyon sokáig együtt maradjatok. Szeretettel. Móni
Férfiasan bevallom, bőgtem a blogod végére, közben magamhoz szorítottam Samut. Samut a mentett vizslát, aki holnap lesz egy éve, hogy megosztja velünk az életét. Bár az első egy évéről semmit sem tudunk, az Ő batyuja is nagyon tele volt, és még nem ürült ki száz százalékosan. Ebben az egy évben volt rossz és rengeted jó, hamar el is szaladt. De semmit nem bánunk belőle és bízunk abban, hogy az idei is ugyanilyen lesz…
Most itt bőgök! Közben Kamit nézem, tíz hónapos volt, mikor örökbefogadtuk egymást, már öt és fél, de nem tudom, hova tűnt az a sokidő. Hiszen csak tegnap jött! Vagy mindig is itt volt? Nehéz ezt eldöeldönteni…
Köszönöm Judit <3
Hát ezt én is végigbőgtem… nekem is gyepis kutyám van
én is megkönnyeztem a történetedet…..nagyon tetszett. Nagyon imádni valóak vagytok mind ketten 🙂
Sírtam én is, ahogy ezt olvastam.. de ezek olyan jó könnyek voltak, mert a történetnek jó a vége.. De közben ott van mögötte a sok-sok történet, aminek meg nem lett jó vége..
Jobb helyet nem is találhatott volna magának Demény, sok boldog közös évet kívánok még nektek! ♥
Egyébként.. én is a múlt héten vettem észre, hogy kezd őszülni Dió vizslánk az álla alatt.. 5 hónaposan került hozzánk.. most februárban lesz 4 éves..
Itt van velünk Lucky is, aki egy 12 éves cockerspániel, aki nálunk született, és szeretjük őt is nagyon.. de Dió az más, az szerelem! 🙂 ♥
Drága Judit!
“Telibetaláltál” és megríkattál…Ma érkezett meg hozzánk Hemi , aki hasonló gondolatokat ébresztett bennem…amikor bejött az ajtón nagy csodálkozó szemekkel ( udvari,néha (!) láncon tartott kutya volt), máris látszott az arcán ” megérkeztem “, igaz, a neki hozott játékkal nem tudott mit kezdeni, a neki vett ággyal sem ,miután beleerőszakoltam,persze tudta mit kezdjen vele :).
Sosem volt mentett kutyánk, de Ő szerelem volt első látásra.Természetesen megy a harc KisCinkával , aki nagyon féltékeny, de majd kialakul, szeretet és türelem van bennünk és ez a lényeg…
Ami az őszülést illeti, NagyCinkánk 4 éves korában kezdett el őszülni, 15 éves korában hófehér volt az arca..drága tündérem, annyi mindent megéltünk Vele…
Hemit másfél évesen adták le azzal, hogy rájöttek nem való nekik a vizsla..legalább nem lökték ki az autóból.
Egyébként minden tiszteletem a Futrinkás lányoknak,tényleg felelősen,lelkesen végzik a munkájukat!
Könnybe lábadt a szemem…
Hozzám Bodza babaszagú kislányként érkezett. Immár hetedik éve vagyunk együtt, elválaszthatatlanul.
Az öreglánynak is őszül már az álla, de kajla, mint egy kölyök. <3