Demény vagyok. Celeb. Már tökre nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy őrült rajongók ne állítsanak le, és vakargassák a fenekem. Alap. Gazdi szerint eddig sem voltam egyszerű eb, ám mióta tőlem hangos a zinternet, még inkább el vagyok kanászodva. Hüjjjeség. Nincs is nekem egyetlen rossz tulajdonságom se, sose nem is volt. Mondtam Gazdinak, panaszkodjon, reklamáljon, mégis miféle bűnöket követek el az idegrendszere ellen, de csak elnyúlt a kanapén, nagyot sóhajtott, és azt mondta. „Minden kutya olyan, mint a gazdája. Én tehetek rólad.” Hö???
Kikérem magamnak ezt a sértő rágalmazást, hát én aztán sosem lennék olyan mint ő. Alapvetően zseniális vagyok, ami az ő csökevényes agyáról kevéssé elmondható. Még, ha pasi lenne, de nő…Szerintem a fejében is a szíve van, nem valami keménykezű, következetes. Igazából a kutyatartók szégyene. Én tökre következetesen csinálom a dolgaimat, minden alkalommal kiborogatom a kukát, kitartóan, akkor is, ha nincs is hozzá semmi kedvem, akkor is, ha nincs is benne semmi izgalmas. És megeszem, amit találok, meg szétcincálom, ami olyan. Mindig. Következetesen. Gazdi az, aki szánalmasan még arra sem bír figyelni, hogy elpakoljon maga után.
Zsenialitásomból adódóan okosabb is vagyok. Hiába csettintgetett nekem azzal a klikkernek nevezett cuccal, füttyögött a síppal, megtanultam hamar ignorálni. Meg Gazdit úgy általában. Én sosem veszek el, mint ő. Mindig tudom, merre vagyok. Arról meg nem tehetek, hogy ő ilyen béna, aki tájékozódni se tud. Az ő nyakába kellene biléta, nehogy nekem egyszer örökre elveszítsem. Éhen halna tutira. Béna.
Azt mondja, nem jövök, ha hív. Nos, ez a félreértés abból adódik, hogy azt hiszi, ő dönti el, mikor merre megyek és mit csinálok. Hát, mi vagyok én, papucsférj??? Saját, önálló élettel rendelkezem, van a világról véleményem, van akaratom. Ha én pölö minden molekuláját fel akarom szippantani az orromba annak a kenyérmorzsának, amit a galamboknak szórtak ki a bolond kétlábúak, és amúgy már tegnap megettem, akkor én addig maradok ott, amíg fel nem szívom minden molekuláját annak a kenyérmorzsának. Nem addig, míg ő füttyent. Honnan tudhatná szegény, szerencsétlen, tudatlan Gazdi, milyen fontos, világmegváltó dolgom van a bokorban??? Lehet, a diktatúrám alapját készülök lerakni. Mitszólbele???
Azt morogja, hogy idegesíti az állandó üvöltözésem. Ki üvölt??? Ki??? Én csak elmondom a véleményemet. Mert nekem van. Tökre oké, hogy eljárunk deményista találkozókra, de azon kívül, hogy adnak töpit, mi másért jönnek oda a rajongóim, ha nem azért, hogy meghallgassák a bölcsességeimet? Hö? Alap?
Én nem üvöltök. Kinyilatkoztatok. Osztom az észt. Bezzeg ő mehet okoskodni a ziskolába, tőlem meg elvárja, hogy magamba fojtsam azt a mérhetetlen tudást, ami nekem van.
Meg hát, unatkozom is. A vizsla nem arra való, hogy álldogáljon. Csak szólok. A vizsla, ha sétálni megy, sétálni akar, mit sétálni, rohanni! Mert az a tökölés, amit ti mozgásnak neveztek, vicc. Nyilván ezért olyan őrült dagadt Gazdi, mert nem bírja velem tartani a tempót. Vagy azért nem bírja, mert dagadt? Végülis, tökmindegy, nem? Az tutifix, hogy én ebben sem hasonlítok rá. Testem kívánatos, csodás, megőrülnek értem a nők.
Nyilvánvalóan nem én vagyok a rossz kutya, hanem ő a GázGazdi. Folyton éget. Eleve nem mutat olyan jól mellettem, mint mondjuk Sandra Bullock, de hogy még óbégat is, meg földhözcsapkod mint valami ideggyenge, az már-már szánalmas. Ezért is sétálok kellő távolságban tőle, nem kell mindenkinek tudni, hogy velem van.
Nem az a baj, hogy celeb vagyok, és ettől elkanászodtam, hanem az, hogy a világ felismerte zsenialitásomat, és most már még nyilvánvalóbbá vált a hatalmas szellemi-testi-fejlődésbeli szakadék, ami Gazdi és köztem van.
Azért megtartom. Vonzódom a selejtes, esélytelen kétlábúakhoz. Mihez is kezdene nélkülem?
