“Nemrég a cafeblog.hu megkérdezte tőlem, miért jó blogolni. Nem gondoltam, hogy válaszolni fogok, mert a blog nem az enyém, hanem Deményé, ő meg azt mondta, nem alacsonyodik le ilyen bulvár-témához, ráadásul töpidíjazás se jár érte, inkább alszik.
Állati fotózás
Ma a facebook oldalunkon elértük a 17 ezer lájkot. Meg se próbálok belegondolni abba, hogy ez milyen hatalmas szám. Tudom, hogy ennél nagyobb látogatottságú oldalak és olvasottabb blogok is vannak, de nekem ez is nagyon nagy dolog. Nem azért, mert egy-egy poszt eléri az 1500 lájkot, néhány blogbejegyzést többtízezren olvasnak, hanem, mert ez a deményizmus tényleg közösséget alkotott.
Már ismerem a fő “rajongókat”, észreveszem, ha profilképet váltotok, hiányolom, ha néhány napig nem szóltok hozzánk, és a közös sétákon személyesen is találkozni veletek…egyszerűen megható.
Mikor Max beteg lett, és döbbenetesen sokan szurkoltatok érte és voltatok velünk, és sírtatok, mikor nagy volt a baj, és örültetek, mikor újra mukit vett a szájába…erősebbnek éreztem magam.
Mikor elvesztettem az állásomat, és kétségbeestem, ti rengetegen írtatok, küldtétek a lehetőségeket, felkaroltatok. Az első munkanapomon az új munkahelyemen üzeneteket kaptam, hogy gondoltok rám…nem féltem annyira.
Ez az egész nem a blogról szól, nem is a facebook oldalról, hanem rólunk. Nemcsak mi költöztünk be a ti otthonotokba, virtuális falkaként, hanem ti is a miénkbe.
Mikor felébredek, tudom, hogy várjátok Demény reggeli morcos pofáját, ahogy péntekért reklamál.
@ Állati Fotózás
Mikor kiborogatja a kukát, vagy földhöz csapva lapul egy kóborlás után, veszekedés közben a fényképezőgépet készítem elő, mert tudom, hogy látni akarjátok.
@ Szi-Benedek Photography
És várom, hogy mit szóltok hozzá, és várom, hogy velünk nevessetek, velünk sírjatok. Mert a blog, a facebook oldal lényege, hogy tudjunk mosolyogni magunkon, egymáson, azon, hogy mennyire nem vagyunk tökéletesek…még Demény sem. De ezt el ne áruljátok neki!”
-Judit-
Napi programom lett Demény. Koksz böködi a karomat, ha már “elég”. Köszönöm, hogy vagytok. Együtt vagyunk következetesek (!?) és következetlenek, ügyesek és ügyetlenek, de egy biztos, mindannyian szeretjük a kutyáinkat és a kutyáink is szeretnek minket- és csak ez számít.
Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettelek Titeket! 🙂
Kedves Judit!
Azért vagyunk ilyen sokan, és egyre többen, mert egy vicces, melegszívű közösséghez nagyon jó tartozni. Emberek, akik nem ismerik egymást, mégis ismerősen cseng a nevük. Én mindig elolvasom az összes hozzászólást, tudom, kinek milyen kedve van aznap, és főleg Deménynek milyen napja van. Már ha a saját kutyám lenne, se szerethetném jobban! És persze a Gazdiját is! Annyi szarság van az életben, és olyan jó egy kicsit kilépni a gondokból, és mulatni Demény kedves-savanyú kalandjain. Köszönjük ezt Neked Judit, én személy szerint nagyon remélem, hogy sokáig olvashatjuk még a bejegyzéseidet, és többekkel együtt én is nagyon várom a könyvet! Remélem sikerül megírni, kiadni, szerintem 17 000 vevőd tuti lesz rá!
További szép napot kívánva, ölellek szeretettel!!
<3 Köszönjük! puszi&ölelés
Kedves Judit!
Megnyugtató, hogy nincs még herótod a sok “Okos” szövegünktöl, amit olvasva én is csak arra gondolok, hogy összetartozó közösség lett a ti falkátokkal táncolók csapata.
èn Svédo-ban kezdtem újra tanárkodi 5 év ittlét után(piszok nehéz) Szuzi kutya vár rám minden nap.
Nyilvánvalóan megpróbáltatás kiszolgálni a kiváncsiságunkat, amit szorgalmasan teljesítetek Deménnyel. Köszi érte.
Két dolgot biztosan tudok, mióta ismerlek virtuálisan: 1. Pepét nyilvánvalóan örökbr fogadtam volna, ha még otthon vagyok és örülök, hogy Dorkánál otthonra lelt. 2. közel lakunk Tárnokhoz, így a nyári hazamenetelünkkor teljes bizonyossággal látogatást teszek ott. Minden közösség erö is a benne felhalmozott értékek pedig jobbá tesznek mindannyiunkat- A te blogodat ilyennek gondolom és a tanári karban nem is vagyok 100%-ban biztos, ám , hogy a gyerekek tökéletes rajongóitokká váltak abban egészen tutin hiszek. Kincs, minden deményista gondolat a közoktatásban. Terjeszteni ott is alap. sok türelmet és piros pennát! töpörtyüs üdvözlet.
Neked aranyos Gazdi nincs mit szégyellni Magadon!
Aki így tudja szeretni az állatait, biztos hogy a srácokat is szereti. Gondolj bele, szerencsés vagy mert azt csinálod amit szeretnél és azok vesznek körül – akiket igazán szeretsz….őket hármójukat!
Nekünk meg nagyon kellemes perceket okozol.
Tudom hogy a mindennapos blogolás sem könnyű – pont ezért nagyon köszönjük :*
Én már várom azt a könyvet 😉 imádni fogom.! Mert ugye meg kell, hogy írd. Nekünk! <3