“Állatorvost választani olyan mint a szerelem, csak feltétlen bizalomra épülhet. Általában a Gazdik nem járatosak annyira a kutyabetegségekben, hogy ellendiagnózist állítsanak fel, szóval, ha a doki mond valamit, akkor el kell hinni neki, hogy tényleg az a legjobb és leghumánusabb megoldás a kedvencednek. És most nem csak arról beszélek, hogy elhiszed-e a diagnózist, vagy hogy nem csak a nagyobb árrés miatt ajánlja ezt vagy azt a gyógyszert, hisz ebben az emberorvosok sem sokkal jobbak. Arról beszélek, hogy egyetlen dologban nem kételkedhetsz soha, hogy az állatorvosod tényleg szereti az állatokat. Talán most sokan felnevettek, és eszetekbe jut a régi vicc a pedagógusról és a pedofilról…sajnos, el sem hiszitek mennyi borzasztó ember hordja magán a “világlegjobbállatorvosa” címet, miközben úgy bánnak a családtagoddal, mint egy vágómarhával.
Az elmúlt években nagyon sok időt töltöttem különböző állatorvosoknál, különböző kisebb-súlyosabb betegségek miatt. Szerencsére én már megtaláltam azt, akire rábízom a falkám életét, de azt mondhatom, van tapasztalatom. Nyilván nem annyira, mint azoknak, akik a nap 24 órájában állatvédelemmel foglalkoznak, de nekik nincs idejük, alkalmuk arra, hogy felhívják a figyelmeteket: válasszatok felelősen!
Nem csak az számít, hogy a komám komájának a komája a doki, hogy mennyire van közel a rendelő, hogy bűbájkedvesek-e, mikor bemész, nem csak az a lényeges, milyen a felszereltség, és hogy otthagyod-e a gatyádat egy-egy számla miatt…az számít, úgy néznek-e a kutyádra, macskádra, hörcsögödre, mint egy lélekre, mint valakire, aki az életed része. És ilyet találni a legnehezebb.
Amíg van “állatorvos”, aki ráolt egy beteg kutyára, vagy altatás nélkül a család garázsában “ivartalanít” egy egyszerű golyólevágással, úgy hogy közben anyu-apu-kisgyerek fogja le a saját ébren lévő, nyüszítő kedvencét, amíg van olyan, aki a hirtelen elhunyt kölyökkutyát a család kertjében akarja felboncolni, amíg van olyan, aki ugyanazt a 2-3 röntgen felvételt mutogatja mindenkinek, amíg van olyan, aki csak azért vágja fel a kutya lábát, majd varrja össze, hogy aztán súlyos pénzt kérjen egy soha el nem végzett műtétért, amíg van olyan, aki nem altat az altatásnál, csak a kutyád szívébe döfi a gyógyszert, amitől kínok közt megfullad, mert egy kutyának nincs joga a méltóságteljes halálhoz sem, amíg van, akiknek ez belefér az állatorvoslásba, amíg ezek praktizálnak és köztiszteletnek örvendenek, amíg ezek a mi szeretteink szenvedésén gazdagodnak meg, addig mit várunk az átlagembertől, aki láncon tartja, moslékkal eteti a házőrzőjét vagy vízbe fojtja a nemkívánt kölyökkutyát? Mit várhatunk a világtól, ha az állatorvosban sem lehet bízni?
Nem vagyunk erre elég érzékenyek, ha észre is vesszük, nem jelentjük fel az ilyen embert, nem csinálunk országos botrányt, csak keresünk egy másik orvost, akiben megbízunk. Ha észrevesszük. Ha megbízunk.
Mert mi kell ahhoz, hogy a családtagom életét -még ha négy lábú is- valaki más kezébe tegyem? Feltétlen bizalom. Olyan ez, mint a szerelem. Ha szerencsés vagy, egy életen át kitart, vagy keresed az igazit, és közben könnyek hullanak.
Válasszatok felelősen állatorvost, és ha egy pillanatra is felmerül bennetek a kétely, hogy nem a legjobb, leghumánusabb módon bánik a kutyáddal, lépj tovább, mert nem magadnak okozol fájdalmat, hanem annak, akiért felelősséget vállaltál, aki benned feltétel nélkül megbízik…”
– Judit –
