Mert ne támogass pénzzel olyat, aki a kutyát tárgynak tekinti, felelőtlenül szaporít és oltatlan, beteg kölyköket árul az interneten. Egy deményista ilyet nem csinál!
Mert egy menhelyi kutya is képes mindenre, amire egy pedigrés. Kukázni, kaját lopni, szófogadatlannak lenni, elkóborolni, kikészíteni idegileg, és főleg: szeretni téged feltétel nélkül.
Mert egy menhelyi kutya mindig hálásabb…nézd meg Maxot, meg engem. Ég és föld.
Mert örökbefogadott kutyáknál van orvosi kivizsgálás. Nem otthon fog kiderülni, hogy amúgy hiányzik az egyik lába, vagy három szeme van. Persze, ezt is állatvédője válogatja, de azért egy valamire való hely tájékoztat az esetleges betegségekről.
Mert arról a kutyáról, akit menhelyről viszel haza, már lehetnek alapismereteid, nem zsákbamacska. Pölö lehet előre tudni, hogy megeszi-e a pasidat, amint belép a lakásba. Egy menhelyen olyan kutyát ajánlanak neked, akivel összeilletek.
Mert szeretetet venni gáz. Örökbefogadni meg menő. Alap.
És a legnyomósabb érvem ez: fogadj örökbe egy kutyát, MERT így várnak rád:
Na, hagyd abba a kifogáskeresést és gondold újra át! Biztosan nincs hely/idő/pénz egy kutyának az életedben?
Kedves Hajnalka!
Nem véletlen, hogy minél több ideiglenes befogadót keresnek a szervezetek. Ez azért szükséges, hogy minél jobban megismerjék az általuk gondozott állatokat és annak alapján tudják olyan családba juttatni ami mindkét félnek maximálisan megfelel.
Igen nagyon sok munka van az ismeretlen hátterű állatokkal. A képek a Futrinka panziós részén készültek, ahol napi állandó felügyelettel, mozgatással és figyelemmel vannak ellátva.
Ideiglenes befogadóként, lakásban már megéltem jó pár viselkedés formát kutyától. De ez benne a szép, hogy hozott anyagból olyan kutyát tudjunk tovább adni a leendő gazdának, hogy amikor a visszajelzéseket kapjuk, már nem emlékszünk a nehézségekre, hanem arra, hogy érdemes csinálni ezért.
Nem véletlen, hogy lakásba engedéssel adják a kutyákat, hiszen van olyan amelyik szőkös, stresszes stb., illetve családtagot nem tartunk az udvaron. Ez nem jelenti azt, hogy az egész lakás legyen az övé, de egy védett hely mindenképp szükséges.
Nem beszélve arról, hogy a magukra adó menhelyek “örök garanciát” vállalnak arra, hogy bármi gond van a kutyával visszaveszik a gazdától. A szaporítók, tenyésztők (tisztelet a kivételnek) nem foglalkoznak az ilyen utókövetéssel.
Javaslom látogasson ki menhelyre ahol maga is megtapasztalhatja, hogy nem mindenhol olyan rossz a helyzet, ahogy leírta.
Sok kutyám volt az elején tenyésztőktöl vásároltuk de mindig volt gond velük de mellettük szinte mindíg volt befogadott elhagyott beteg kutya macska. Jelenleg 2 kutyám és 2 cicám van. Mind befogadott és boldog vagyok hogy boldogok és az a sok szeretet amit kapunk töllük az mindent felül mul. A mentett kutya épp ugy viselkedik mint a fajtatiszta ha jol bánsz vele meghálálja.
Szia Edit!
A képeken látható fekete-fehér, pointer jellegű kutyus Sting, egy német dog keverék, aki a Futrinka Egyesület tárnoki kennelsorán van, a kép is ott készülhetett. Jelenleg gazdát keres. A Futrinka Egyesület honlapján vagy a német dog fajtamentés facebook oldalán érdeklődhetsz felőle illetve találsz róla több információt.
Szia Edit!
A képeken a fekete-fehér, pointer jellegű kutyus Sting, német dog keverék, a Furinka Egyesület gondozásában van, a tárnoki kennelsoron, a kép is ott készülhetett. Jelenleg gazdára vár.
A Futrinka Egyesület honlapján (http://www.futrinkautca.hu) vagy a német dog fajtamentés facebook oldalán (https://www.facebook.com/nemetdogsos) találhatsz róla információt.
Kedves Hajnalka, sok dologban egyetértek Önnek (kutyaiskola, óvatos viselkedés, a kutya kiismerése, stb), de néhány gondolatot azért hozzátennék: a kulturáltan működő menhelyek, mert azért nálunk is van néhány, engedik, hogy a leendő gazdi és a kutya ismerkedjenek, barátkozzanak közös séták és rendszeres látogatások során. Másrészt, én állatmentőként nagyon sok kutyát fuvaroztam menhelyről, gyepiről gazdihoz vagy befogadóhoz. Higgye el, érzik a kutyák, hogy hol várják és fogadják őket szeretettel. És igen, hálásak a szeretetért és a törődésért. Sokuk már a kocsiban a fuvar alatt tele van szeretettel, bújik, puszit oszt, simogatásra vágyik.
Az a probléma, hogy ugyanekkora vehemenciával egy olyan cikket is lehetne írni, hogy miért NE fogadjunk örökbe. Szerintem nem lenne szabad a kérdést ennyire sarkítani, mert így az emberek illúziók alapján hoznak meg egy nagyon fontos, hosszú évekre szóló döntést.
A rácsok közé zárt, se mentálisan, se fizikailag nem foglalkoztatott menhelyi kutyáknak rettenetes élete van, ez egyértelmű. Viszont egy elég nagy részük (nyilván nem mindegyik, de egy elég nagy részük) éppen emiatt komoly pszichológiai problémákkal küzd, és sok kutya már a menhelyre is elég rossz idegállapotban érkezik, ha pl. előzőleg kocsiból dobta ki valami barom, vagy kínozta. Egy mentálisan instabil felnőtt kutya befogadása azért messze nem olyan “egyszerű”, mint egy relatíve nyugodt környezetből származó, ideális életkorú, valamilyen szinten már emberekhez szokott, szocializált kölyöké. Nyilván a jobb menhelyek tényleg adnak valamilyen ajánlást a blöki mellé, de mindent ők sem tudhatnak. Ismeretségi körben a befogadott/befogott kutyák kutyák egy jelentős része indokolatlanul agresszív vagy félénk volt, sokan közülük egy héten belül megszöktek (mert se a kerítés, se a gazda fogalmát nem ismerték, illetve nem ismerték el), a legtöbb ilyen kutyának hosszú, munkás hónapokba tellett, míg megtanulta a nevét, megtanult visszajönni, ilyesmi. (Volt egy eset, ahol a szerencsétlen hazavitt állat olyan szinten volt labilis, hogy a legkisebb zajra is harapott, pedig az eset Hollandiában történt, ahol azért a menhelyek nagyon precízen működnek. Nyilván ezt bármelyik fajkutya is simán megcsinálja, csak ott valószínűleg szorgalmas neveléssel én magam csesztem el az állatot, míg befogadásnál készen kapom a problémát).
Az se feltétlenül szerencsés, ha azt állítjuk, hogy a befogadott kutya “hálás”, mert ez eléggé emberi megközelítése a dolgoknak. Nyilván vannak köztük nagyon emberközpontú kutyák is, de a legtöbbjük az igazat megvallva egész jól elvolt az utcán, amíg el nem kapták (a mi szemünk számunkra nyilván szörnyű állapotban, retkesen, betegen, piszkosan, viszont különösebb korlátok nélkül). Sokkal életszerűbb volt az a megközelítés, amit egy másik blogon olvastam (csak tudnám, hol…), ahol a befogadó fehéren-feketén leírta, hogy nem, a kutya egyáltalán nem volt “hálás” (bár minden etetéskor csóválta a farkát), és addig nem is vergődött zöld ágra vele, amíg egy rendkívül intenzív kutyás sportot nem talált a számára. Nyilván a tenyésztett kutyát is foglalkoztatni kell, de ott a fajta alapján legalább nagy vonalakban belőhető, milyen mozgásigényre, vehemenciára, étvágyra stb. számítson az ember, akkor is, ha a túltenyésztés szörnyű dolgokat tud művelni a szerencsétlen állatokkal, illetve kitartó munkával bármely fajtából kihozható a fajtajelleg totális ellenkezője is.
Ellenőrizhetetlen, interneten lenyomozhatatlanul hirdető “tenyésztőtől”, a piac hátsó traktusában a szemetes mögött, meg hasonló helyeken nyilván normális ember nem vesz kutyát. Viszont nem minden tenyésztő ilyen, épeszű, kulturált tenyésztőnél a kölyök apja-anyja, alomtestvérei, sőt, esetleg a korábbi almok egy-egy egyede is megtekinthető. Megint csak egy olyan ellenőrzési pont, ami befogadott kutyáknál nem áll rendelkezésre.
Egyáltalán nem mondom azt, hogy ne fogadjunk be kutyát, mert a kettőből az egyik nekem is talált kutya, immár 14 éve van velünk. Csak azt, hogy menhelyes vagy kóbor kutyát befogadni nem valamiféle isteni ajándék, vagy kellemes jótétemény, hanem hatalmas kihívás, rengeteg munka, és egy nagyon nagy adag bizonytalanság, amivel mindenkinek tisztában kell lennie. Gyerek mellett, vagy kezdő kutyásként erősen megfontolandó, érdemes-e belevágni, és mindenképp érdemes szakemberrel, kutyaiskolával is egyeztetni.
A családban 2 menhelyes és egy utcaszökevény van. 🙂 Egy tacsi osztozik rajtunk párommal jelenleg, ő is “befogadott”, a gazdája olyan munkát kapott, h a kutya nem mehetett vele és ő tudta, h nem fog tudni foglalkozni vele, ezért olyan családot keresett neki, ahol megkapja azt, amit ő már nem tudott megadni neki.
Viszont: én mindenféleképpen örökbe akartam fogadni egy tacsit. Mert annyian várnak szerető gazdira. Nálunk minden nap séta, pöpec kutyavityilló, habzsi-dőzsi, finom falatok, gondosan adagolt has- és fülvakarás meg minden, hát tudjátok. Viszont esélyem sem volt, mivel nálunk a házba nem jöhet be a kutya és ez kizáró ok a Futrinkánál. Nálunk hatalmas kert van, sok állat (főleg galambok és pipik), ahová az én drága Ribizlim ugyanúgy bejáratos, mint minden más helyre, emellett szeret ásni és minden dzsuvába belemászni az orra hegyéig, amit nagyon élvez is közben. Ettől persze irtózat koszmó lesz. Egyszerűen kivitelezhetetlen lenne, h minden alkalommal, amikor én kimegyek a házból, akkor persze ő is jönne gondolom (nem tudom, mert kint lakik, így ez nem jelent problémát), és utána meg jönne vissza velem, akkor mossam meg a mancsait, h a galambpiszkot, sarat stb ne hozza be? Akkor vagy kitiltom a kertből, ahol a nap nagy részét amúgy töltjük vagy a nap felét az ő tisztántartására használom, ami senkinek sem lenne kifizetődő. 🙁 Egy lakáskutya gondolom nem találkozik napi szinten tyúkudvarral, lóval, ott ez biztos nem jelent problémát, h az ebzet mancsa/teste madár/lópiszkos.
Szóval ez engem kicsit bántott, mert örökbe akartam fogadni, de emiatt nem is jöhettem szóba, mint örökbefogadó.
Két befogadott kutyánk és két talált cicánk van. Azt gondolom manapság a legjobb “trendi” dolog az örökbefogadott kutya, cica. Ha másért nem hát biztos olyan, mint egy keverék kutya nem jön szembe veled az utcán. Annyira klassz mikor egy kutya rájön, hogy van gazdája és megjön az önbizalma, előjön az igazi karaktere. A kutyákkal új barátokra tettünk szert, állandóan mozgásban vagyunk, soha nincs üres lakás, mindig van akihez szólni lehet, általuk megismerheti mindenki sajátmagát, meg a másik embert is. Könyvet tudnék írni róluk.Megértem azt is, aki nem szeretne együttélni velük, mert valóban nagy felelősség, de én azt mondom még ez is jó benne. Szóval! Aki teheti fogadjon örökbe! Akár többet is.
Két képen a rácsok mögött, fajtára mintha Pointer Kutyus lenne, mikor és hol készülhetett, esetleg azóta gazdisodott, vagy még mindig gazdira vár ?
Nálunk mindkét kutya mentett, örökbe fogadott ( Egy Vizsla és egy Keverék.) ráadásul panelban lakunk. Jól érzik magukat és kimondhatatlanul hálásak, ragaszkodók. Értük jó hazaérni 😀
Én ( Mi ) egy kóborló vizslát vettünk magunkhoz csontsoványan, aki még magyarul sem értett. Igen AKIT, mert egy bűbáj, igaz tündérpofa. Valószínüleg itt vadászó német hagyta el – szándékosan vagy sem ez már nem derül ki -, de én hálás vagyok neki bármi is az igazság. Imád minden élőlényt, rettenetesen hálás a szeretetért amit ezerszeresen vissza is ad. Kaptam egy NŐT aki feltétel nélkül szeret és sosem morcos. 😀 Egy ajándék az élettől!
Egy talált és úgy befogadott kutyusunk van (becsületes neve Töki) és egy menhelyről örökbefogadott kutyusunk (becsületes neve Turcsa). Soha, semmi pénzèrt nem vennék tenyésztőtől kutyust:-) velük minden nap egy hatalmas csoda, a világ legnagyobb szeretet gombócai, a mi kutyagyerekeink:-) hozzáteszem voltak nehézségein az elején, ugyanis Turcsa minden mozgó állatra (tyúk, kacsa) rámozdult, egyelte az állományt, de megtudtuk, hogy egy hajléktalan kutyája volt, számára minden kisebb állat táplálék volt. Már jól elvannak, csak a cicákkal nem jön ki, őket folyamatosan edzésben tartja őnagysága:-)
Így igaz, egyetértek. Vagy ha nem örökbe, legalább ideiglenesbe, mert bár mindent megtesznek értük, azért a menhely nem család, nem otthon. Egy kutyának sem lenne szabad rácsok mögött kennelben élnie hónapokig, sokszor évekig. Ahol pedig 1 kutya van, ott már igazán elfér még egy ideiglenes! Alap! 🙂