“Nagyon sokat köszönhetek az állatvédelemnek, többek közt Deményt. Még ha az idegeimre is megy. Egy szerelmet, sőt Szerelmet, még ha már véget is ért. Csak barátokat nem köszönhetek. Talán rossz emberekkel próbáltam kapcsolatot kialakítani, talán én szúrtam el mindent, mindegy már. Most így, visszanézve, minden, ami ebből maradt, az néhány tapasztalat és Demény. És persze nagyon sok seb a szívemen.
Állatvédőnek lenni nem hobbi. Nem szórakozás. Néhány ember esetleg azt gondolja, munka, de még csak az sem, mert nincs munkaidő, nincs szabadság és főleg nincs fizetés. Mégis miért csinálják az emberek? Szerelemből. Mert állatvédőnek lenni életforma. Már, ha a szívedet teszed bele.
Nem mindenki csinálja szívből. Az állatvédők nagyrésze inkább csak kompenzál valamit. Valamiféle űrt akar kitölteni az életében azzal, hogy fontos lesz, hogy “életet ment”, hogy hőssé válik. Tudom, én is ezt tettem. Az állatvédelembe menekültem a saját életem elől, hazavittem Deményt, mikor teljesen darabjaimra hullottam, ő pakolt össze, hogy figyelnem kellett rá, gondoskodnom róla. Értelmet nyert miatta felkelni reggel. Sablonszöveg lenne azt mondanom, hogy az állatvédelem gyereket pótol, és hazugság is lenne, mert szerencsére nagyon sok anya is állatmentő. Mit kompenzál akkor? Szánalmas emberi kapcsolatokat? Boldogtalan szerelmi életet? Unalmas munkát? Mind? Nem tudom.
Azt tudom, hogy majd egy éve nincs már közöm egyetlen állatvédő szervezethez sem, és emlékszem az űrre, amit hagyott. A sebre. Mert én a szívemet adtam valamiért, ami végül cserben hagyott. Bár -ha másik oldalról nézzük, én hagytam cserben őket, tudom. Én csak a saját oldalamról látom a világot, nyilván érthető, esetleg megbocsátható. Innen pedig: elvesztettem valamit, amiért elhagytam egy állást, háttérbe szorítottam a saját kutyáimat, a saját életemet, mindent, amitől az vagyok, aki, hogy végül úgy lépjek ki az állatvédelemből, mintha soha nem lett volna hozzá semmi közöm. Talán nem is volt. Talán csak ügyesen rángatott bábjátékosa voltam egy remek manipulátornak, talán csak ennyi időt szántam az életemből arra, hogy ne a saját dolgaimmal törődjek, hanem fontosabb legyen egy vagy ezer kutya élete, mint az enyém.
Sokan kérdezitek, miért szálltam ki. Több oka is van, nyilván lehetett volna másképp kommunikálni, neadjisten megbeszélni, de nem sikerült. Azért hagytam hátra mindent, amit építettem, amiért küzdöttem, az embereket, akiket a barátainak tekintettem, mert láttam a végét. Mert túl sok volt a hazugság.
Az állatvédők hazdunak. Legtöbbször jószándékkal, a kutya érdekeit szem előtt tartva, és ez sosem zavart. Nincs az a bűn vagy mocsok, ami nem éri meg, ha egy kutya boldogsága és élete a tét. Nem megyek bele a részletekbe, el sem tudjátok képzelni, mi mindent meg nem teszünk, meg nem tettem, hogy életben tartsunk vagy felelős gazdához adjunk egy kutyát, vizslát, jelen esetben. És nem szégyellem. Ha a karmám rovására megy a hazugság, hát legyen. Mikor gazdáktól visszajön egy-egy boldog kutyafotó, mind tudjuk, megérte, a legnagyobb ocsmányság is megérte.
Hogy mi az, ami már nem érte meg?
Álltál már valaha a tükör előtt, gondolkodva, hogy szembe köpd-e magad? Én igen. És nem azért, mert hátat fordítottam valaminek, aminek még a nevét is én adtam, hanem azért, mert olyan hazugságokra kényszerültem, amik nem szolgálták egyetlen kutya életét sem. Azért, mert azok, akikkel együtt küzdöttem nap mint nap, egyszercsak túl könnyen, túl lazán vették azt a szót: felelősség. Mert úgy nem lehet örökbeadni egy kutyát, hogy se a kutyát nem láttad soha, se a fuvarost, aki a gyepiről elhozza, sem az ideiglenest, akinél él, de még a leendő gazdit sem. Mert az állatvédelem nem azt jelenti, hogy elhozol egy kutyát A-ból B-be, hanem hogy élethosszig tartó felelősséget vállalsz érte, és én nem tudtam többé ezt felvállani.
Nem állok erkölcsi magaslaton, egyáltalán semmi bajom a hazugsággal, és részese voltam több olyan -szinte törvénytelen- dolognak, amiért büszkén vállalnám a felelősséget, mert egy kutya életét mentették meg. De ha egy ideiglenesnek hazudsz, ha a saját csapatodnak hazudsz, nincs menekvés.
Az állatvédelem tele van hazugsággal. Hogy az szolgál-e jó célt vagy csak önző érdekek vezérlik, nehéz kérdés, csak a saját bőrödön fogod megtudni. Én bőrömet, szívemet, hitemet adtam érte. És nem mondom, hogy már nem fáj. Olyan könnyű azt hinni, hogy jó célt szolgálsz, hogy egy magasabb eszmét képviselsz, de a végén a tükör előtt állva úgyis kiderül. Hogy szembe köpöd-e magad.
Chikán Erika fotója
Nagyon sokat köszönhetek az állatvédelemnek. Többek közt Deményt. És egy sosem múló sebet a szívemen, amit azért adtam, hogy a tükörbe tudjak nézni.”
– Judit –
Sziasztok!
Viszonylag még friss a téma, így szeretnék kérdezni tőletek valamit. Nekem is a mindenem az állatok. Amikor még kertesben laktam volt kutya is. Most sajnos panelban élek, oda csak halakat engedhetek meg, de nekik sincs rossz dolguk nálam. Mindenképpen szeretnék akár a hivatásomként is segíteni az állatokon. Emiatt mostanában elég sok cikket olvasok a témáról, meg próbálok egy olyan iskolát találni, ami közelebb tud vinni a célom megvalósításához.
Több iskolát találtam, de az ára és a helyszín miatt a Focus Oktatóközpont tűnik a legjobb választásnak számomra. Van náluk egy állatgondozó OKJ képzés, arra szeretnék jelentkezni.
És itt jön a kérdésem. Van esetleg valakinek bármilyen tapasztalata, akár az említett intézménnyel kapcsolatban, vagy magáról a képzésről?
No persze a NOÉ Állatotthon Alapítvány is “csak” egy hely ahonnan örökbe fogadhatunk boxer kutyust. Azonban majd mindenhol hasonló okok végett hiúsult meg.. bármennyire is szerettük volna és láttuk biztosítva, megmentve egy gondoskodó szerető családba befogadni valamelyikőjüket. Az előző bejegyzésemben kapott válaszaik meghiúsították 🙁
Kedves Judit!
Amennyire bármit megtettünk volna a NOÉ Állatotthon Alapítvány Boxer Fajtamentéstől örökbefogadni kutyust, folymatosan falakba ütköztünk. Előzményekből;
2014. január 9. 12:38 Illés Balázs írta, :
Kedves Kata,
Mit jelent pontosan a benti tartás? Szó szerint értendő?
Kedves Balázs!
Igen, szó szerint értendő. Kutyáinknak családot keresünk, kennelünk nekünk is van 🙂
Üdvözlettel,
Tasnádi Kata
2014. január 9. 12:44 Illés Balázs írta, :
Szia,
Mi is beengedjük a kutyát olykor. Sőt most a télvíz idején, különösen a hideg napokban bent alszik a házban. Ám egy kutyát sem szeretnék benti kutyának. Azért van az udvar!
From: tkata.boxer@gmail.com [mailto:tkata.boxer@gmail.com] On Behalf Of NOÉ Állatotthon Alapítvány Boxer Fajtamentés
Sent: Thursday, January 09, 2014 12:49 PM
To: Illés Balázs
Subject: Re: Boxer örökbefogadása
Kedves Balázs!
Megítélésünk szerint annyira családcentrikus fajta, hogy a szeparáció büntetés számára. Főleg ezek a mentett kutyák nagyon ragaszkodóak, és nincsenek is túl jó fizikai állapotban, tehát kell nekik a meleg és az állandó szeretet is.
Üdvözlettel,
Tasnádi Kata
Zárólevél, mikor már végképp feladtuk:
Kedves Kata,
Összeolvasva a levelezésünk azt hiszem elbeszélünk egy kicsit egymás mellett! A legkevésbé sem kaphat nálunk sem kevesebb törődést, szeretetet, ha a maga 40 kg-os testtömegével kint tartjuk a kutyát. A jelenlegi kutyusunk a 4. boxerünk és mindegyik kitűnő kondíciónak és lelki állapotna örvendett mindig is. Hangsúlyozom mégegyszer kinti tartás mellett! Hőszigetelt háza van, 4 rétegű egyedi készítésű takarója. Sok ember nem él ilyen körülmények közt, mint Ő!
Az mondat előtt, pedig végképp elképedve állok, hogy mi az összefüggés a kinti tartás a családszeretet és a kutya szeretetigénye közt? – Véleményem szerint a megfelelő törődés, taníttatás (kutyaiskola) és elegendő személyes kutyával töltött közös időre van elsősorban szüksége minden kedvencnek, nem a kanapéra!
A kinti tartás miért szeparáció, ha mellette valóban foglalkozva van vele? (nem bezárva van a kenneljébe, csak a félősebb látogatók végett van neki szabadon szaladgál az udvaron!)
A fentiekben is írom, hogy 4. a mostani kutyunk így ki meremjelenteni, hogy a hosszú évek alatt jelentős tapasztalatra sikerült szerttenni e fajta ismeretében (családcentrikussága, mozgás és egyéb igénye terén.
Judit, te állatvédo voltál, az vagy, és az leszel.. 🙂
Segíteni sokféleképp lehet, amit most csinálsz, az is az egyik módja… talán még hatékonyabb, mint az eddigi.. Két kutyával és egy macsekkal osztod meg az életed.. és a blogodat olvasva sokan lesznek a kovetoid ebben.
Ha az írásaid hatására akár csak 10 kutya is gazdára talál (bár szerintem sokkal tobb..), már megérte!
Amúgy meg Petymeg írásával tokre egyetértek..
Nem vagy vén és nem vagy kovér.. Szép vagy és fiatal, a lelked tiszta, ez a legfontosabb.. a tobbi nem számít! 😉
Ismeretlenul is olelés ♥
Dettó:(
Kedves Judit!
Emlékszem, amikor kislány voltam, állatvédő szerettem volna lenni. Anyukám már akkor mondta, hogy ez nem nekem való foglalkozás. Főleg, mert én nehezen engednék el egy kutyus, aki a szívemhez nő, ami ügye gyorsan megtörténik… Ha a pénz nem számítana, egy hatalmas falkám lenne, egy hatalmas telken… Azt is rosszul viselem, ha a saját kutyusom megsértődik rám és nem jön bújni egy-egy fültisztítás után…
Szóval lenyűgöz az erőd, hogy eddig tudtad csinálni. És még több tisztelet jár azért, hogy felvállaltad a véleményed, hogy a tényleges munkát ott tudtad hagyni. De nem hiszem, hogy lélekben el tudnál szakadni ettől… Akkor nem lenne ez a blog sem, akkor Demény se segítene.
Maximális tisztelet, és tessék önbizalmat nyerni a környezetedből. Rengetegen szeretnek Titeket. Nem csak Deményt, hanem az egész falkát, mindenkit. 🙂
Kedves Judit! Ez a fantasztikusan őszinte írás egy “állomás” , egy periódus lezárása vagy kezdete. majd elválik… Létrehoztál itt egy újabb közösséget, ugye, látod hogy növekedik napról napra csapatod száma? Mi is szomorúak vagyunk, azért, amit leírtál, azért, hogy aki kicsit is állatvédő, belelát a dolgokba és ez nem teszi épp boldoggá, azért hogy nem tudok sok -sok kutyán/ emberen – segíteni, akin szeretnénk és rászorulnának. De sokat tettél és teszel így is, és most más dolgod, felelősséged van ezzel a Demény, a kötsög csapattal, akik csatlakoztak hozzátok, a “falkához”. Szeretném, ha minden ellenére nagyon jól éreznéd magad a világban, olyan karizmatikus vagy, hogy meg fog találni majd az az ember, aki melléd rendeltetett. Üdvözlettel: egy édesanyád-korú Judit
Köszönetem az őszinteségedért…, erre iszom egy pohár (üveg?) bort! Demény, nem csak REMÉNY!
Hát ez a poszt mellbevágott, és nem is kicsit…Soha nem voltam állatvédő, a 3. kutyus van velünk, Ő, a 3. menhelyi, de rossz volt olvasni a posztot. Bár nem tudom, miért hittem, hogy az állatvédelemben máshogy mennek a dolgok, mint az élet más területén….
Judit! Nem a Te felelősséged bárkinek vagy bárminek a megváltása! Ebben szépen lassan tönkremész. Ezen kívül az önképeden is van mit fejleszteni.
A szülinapos bejegyzésed is és ez is engem eléggé megütött, nem kicsit depressziós lelkiállapotot tükröz. És ez alatt nem sima és logikus szomorkodást értek. Ez a befelé fordulás és a sok negatív érzés már túl van azon. Aggódom érted!
Merjél már örülni egy kicsit, belemenősen, öncélúan! Fuck off everyone! Ez a Te életed! Picsába a rengeteg elvárással meg kötelezettséggel!
Ne felejtsük el, hogy a “bolond, kutyás vénlány” (aki még “kövér” is, ja és “antiszoc”) jelzőket te magad aggattad magadra. Miért? Honnan származik az az embertelen mérce, amely szerint illenek Rád saját jelzőid? Ki írja azt elő, hogy Neked hogyan kell élni? A társadalom bekaphatja, élj úgy ahogy jólesik! Legalább kaszáljunk valami eredményt is a feminizmus vívmányaiból, nem? Illetve “hö”. Hála az égnek ma már nincsenek kötelező minták egy nőnek. Ennek is lehet örülni.
Szóval vigyázz magadra, mert fontos ember vagy!
Szia!
Fizetést nem kapsz, de fizetséget igen. A jóságért, a törődésért rengeteg őszinte szeretetet. Az állatok nem hazudnak, ösztön lények. Hát kell ennél több?!
Ó, Judit, nem tudom, hogy csinálod ezt, hogy időnként mintha a fejembe látnál és az én gondolataimat írnád le. Én 2 éve ideigleneskedek, vannak bőven tapasztalataim, jók is, rosszak is. Jó, hogy ezeket kimondtad. Én most még nem tenném meg. Ha rossz dolgokat tapasztaltam, igyekeztem egy nagyot nyelni és túl lépni rajta, mert a kutyák a legfontosabbak! Soha nem tudni, kinek mikor jön el az a pont, az a pillanat, amikor valami elszakad és úgy érzi elég volt, nincs tovább. Azt gondolom, hogy bár hivatalosan lehet, hogy kiszálltál az állatvédelemből, de a posztjaiddal, a blogokkal nagyon-nagyon sokat teszel az állatokért.
Kedves Judit!
Veled sírok és Veled nevetek. Nem régóta olvaslak Benneteket, de hozzámnőttetek máris. fájnak a sebeitek, és legszívesebben ilyenkor megölelnélek Bennteket. Mindannyiótokat.
Tarts ki. Van, aki szeret. 🙂 És hidd el, sok mindent átérzek abból, amin átmentél, és átmész.
Ismerős dráma, más díszletek. A lényeg, h az ember magának ne hazudjon, hanem lásson tisztán. Mindig, mindent – önmagát pláne. Szerintem jól csináltad/csinálod.
Az élet jin és jang, nincsenek csak jó dolgok és csak jó emberek. Egy jó író megöli a feleségét. A rajongott filmrendező kislányokat ront meg. Az ünnepelt sportoló lövöldözik.
A házépítő kicsalja az anyagot a házból, a lakáshirdető letagadja a penészedést, a vevő meg hazudik a banknak, a bankok meg… na ugye 🙂
Az állatvédők is hazudnak. Mert csak az egyik oldaluk az állatvédő, de a másik oldalnak is egyensúlyban kell maradnia. És az a jó, ha legalább többségében a kutya érdekében teszik.
Ölellek! Légy elnézőbb magaddal!
Kedves Judit! Még sosem írtam neked inkább a lelkes olvasótábort erősítettem:)) Most úgy érzem írnom kell, és azt hiszem elég lenne egy szó is, csak annyi, KÖSZÖNÖM! Köszönöm,hogy őszinte vagy, köszönöm,hogy a hitemben megerősítettél, miszerint igenis van értelme őszintén, becsületesen élni, még kudarcok árán is. Tudod, van aki állatot ment, van aki embert (gyermeket), kicsit mindannyian hazudunk. De a lényeg,hogy nekik jobb lesz. Még egyszer köszönöm!