Egyszer azt mondta valaki, hogy cuki a kutya, de otthonra nem kellene. Na, így vagyok én a kétlábú gyerekekkel.

Sosem értettem, miért kell értük ennyire rajongani, hiszen hangosak, idegesítőek és szellemi kapacitásuk sosem érne fel az én nagyszerűségemhez, de most már kezdem kapiskálni. A kaja miatt. Az erdei iskola remek hely, és bármikor szívesen visszamegyek. Híztam vagy két kilót. A gyerekek folyton esznek, és finom sütimolekulák vannak mindenütt. A szaguk is sütis, meg nem kóstoltam őket, mert Gazdi nagyon szigorúan szemmel tartott, de tuti mindenük sütiből van. És én szeretem a sütit.

Kissé fel voltam háborodva, hogy hová megyünk Max nélkül, mert akármilyen gyagya, mégiscsak a haverom. Már örülök, hogy egyedül voltam, mert így enyém volt minden ajnározás, minden simi és persze, minden süti. Minden gyerek hozott sütit a közösbe, és aztán még csináltak is sütiket, szóval sütikánaán volt, és én folyton ott ólálkodtam az asztalok körül. Néhány szelet le is esett, és én nagyon becsületesen fel is takarítottam minden morzsáját, mert tökre környezettudatos vagyok, még a papírját is megettem, ha úgy esett. Ha úgy esett le. Gazdi püffögött, de neki ez a hobbija.

Aránylag jól viselkedtem. Ez Gazdi állítása az elmúlt hétről. Hüjjjeség. Elképesztően jól viselkedtem. Kíváncsi vagyok, közületek hányan lettetek volna ilyen tündérbogyók egy hétig 90 visítozó, rohangáló kiskamasz között…hö?

Jó, volt az a szúnyoghálós eset, de az nem az én hibám. Gazdi bent felejtett a házban, én meg aggódtam érte, hogy a gyerekek elkapják és valamiféle közösségi életre vagy játékra kényszerítik, amivel teljesen leamortizálják az egyéniségét, amit hosszú évek alatt csiszolgattam ilyen aránylag elfogadhatóra. Na, meg még jobban aggasztott, hogy mi van, ha sütit esznek nélkülem? Szóval, kiugrottam az ablakon. Hősiesen. A szúnyoghálón át. Nem volt nagy cucc.

Egyszer, csak egyszer lettem földhöz csapva, mert kicsit túlpörögtem (biztos a sok cukor), és üvöltöztem, pattogtam, meg harapdáltam Gazdi kezét, aki nem bírt leállítani. Akkor földhöz csapott. Mondjuk szerintem ez mind csak egy jól felépített színjáték volt, ezzel a keménykedéssel akart valamiféle tekintélyt kivívni a gyerekek előtt, mert miközben ők tátott szájjal bámulták méltatlan helyeztem, azt mondta: “így jár az is, aki nem viselkedik magyarórán”. Vicces. Nagyon vicces.

Aktívan részt vettem a programokon, alap, nélkülem alig tanultak volna valamit a gyerkőcök. Volt botozás, meg kacsázás, meg labdázás, meg táncoltunk, és szerepeltem a filmjeikben is, az egyikben én voltam HotDog, az űrkutya. Hö? Demény, a filmsztár.

Már-már fárasztó akkora zupersztárnak lenni, hogy még itt is elkapott a sajtó, és könyörögtek, meg töpit hoztak azért, hogy nyilatkozzak.

Persze, beadtam karcsú derekam, mert arra is meg kell tanítanom a feltörekvő kisdeményistákat, hogy a sajtót is lehet értelmes célokra fordítani, mint pölö a deményizmus terjesztése.

Kiszivárogtak olyan képek, amin kiskorú lányok ágyában fetrengek, és voltak háborgók is. Nekik szeretném újfent figyelmükbe ajánlani töketlenségemet. Én voltam az egyetlen hapsi, aki velük alhatott. Mondjuk, ki mással akartak volna, ha nem velem, hö?

Azt nem mondom, hogy jól éreztem magam, mert mégiscsak keményen dolgoztam, és alig volt töpi, csak bundáskenyér, ami jójó, de nem zsír…mindenesetre be kell látni, hogy én részemről mindent megteszek azért, hogy a világ teljesen a eldeményesedjen. Alap.