“Nem akartam blogot írni, mostanában amúgy is csak rossz dolgok történnek körülöttünk, velünk. A sok sírástól majd elpártolnak a deményisták…de ma az orrom előtt ütöttek el egy vörös macskát. Láttam, hogy elkerülhetetlen és lehunytam a szemem. Nem hallottam fékcsikorgást, nem állt meg a világ. A macska túlélte, elszaladt és szörnyen húzta a hátsó lábát, bizonyára nagyon megsérült. Állt egy lány biciklivel az út oldalán, a telefonját nyomkodta, szinte fel sem nézett, az autósok pedig mentek tovább rendületlen. Semmi sem történt. Nem állt meg a világ. Félreálltam. Utána indultam, sokáig kerestem autók és bokrok alatt, házak udvarán, persze hiába. Nyilván sokkot kapott, és elrejtőzött valahol. És ahogy bolyongtam a Régifóti és az Attila sarkán, esni kezdett.
Az esőcseppek potyogtak az arcomra mint a könnyek, és azon gondolkodtam, mi baj van velem? Miért hiszem, hogy számít, nem tovább menni, hogy számít esélyt adni arra, hogy az a macska előkerül, hogy felépül. Hogy számít. Az csak egy macska, száz meg száz hal meg naponta, senki soha észre sem veszi, a világ meg sem áll. Miben reménykedtem? Hogy megtalálok és megfogok egy sérült, sokkos macskát? Hogy megmenthetem az életét? És mit csinálok vele? Hová teszem? Miből fizetem ki az orvosi ellátását? Mi baj van velem? Egyáltalán, miért nem is gondoltam ezekre? Mi a baj velem?
Én csak álltam, az eső zuhogott, a világ forgott tovább, semmi sem történt.
Ma az orrom előtt ütöttek el egy vörös macskát, és senki meg sem állt. Ilyenek vagyunk, mi emberek, senki meg sem áll éhező gyerekek, hajléktalanok, koldusok, bántalmazott nők, kóbor kutyák vagy elütött macskák mellett. És ha látod, egyszerűbb lehunyni a szemed, elfordítani a fejed, felhúzni a kocsi ablakát. Mert a világ forog tovább, és te nem válthatod meg azzal, hogy megállsz. Nem lesz jobb attól, hogy odanézel, hogy esélyt adsz, hogy segítesz. Te jobb leszel? Én jobb lehetek? Nem tudom. És nem tudom, mi baj van velem.
Ma elütöttek egy vörös macskát, és Ivánra gondoltam, hogy remélem, lesz egyetlen Ember, aki félreáll, ha az én kutyám, én macskám, én gyerekem kerül bajba. Ha én kerülök bajba, lesz, aki félreáll, még ha a világ forog is tovább…”
– Judit –
