“Véletlenül lettem kutyás, egy olyan családban, ahol “állat a lakásban” kimerült a papagájban vagy az aranyhalban. Valahol mindig éreztem, hogy kutyás vagyok. És mikor az életem hajtűkanyarral másfelé fordult, mint ahogy terveztem, úgy döntöttem, itt az idő. Ekkor jött Max. Nyolc éve. Demény pedig három éve. Kutyás lettem, és minden megváltozott.
Mióta kutyás vagyok, nem töltöm az egész napot bánatosan a kanapén, mert nekik akkor is sétálniuk kell, ha nekem épp a hátam közepe sem vágyik kimozdulni a lakásból. Azóta tudom, hogy egy kis eső még nem ártott senkinek, hogy a város akkor a legszebb, mikor a nemkutyások bezárkóznak a lakásba.
Mióta kutyás vagyok, átalakult a ruhatáram. A fehér tornacipő hatalmas szerelem, de körülbelül 3 napig vállalható, mert egy vizsla többet áll a lábadon mint a földön. A nadrágokat úgy választom, hogy ne tapadjon rá a kutyaszőr, szóval egy farmer mind felett…és amúgyis minden legyen kényelmes, férjen a zsebébe kakazacsi, és ne kerüljön egy vagyonba. Nem csak a tanári fizetés miatt, hanem azért, mert kár érte.
Mióta kutyás vagyok, valójában tudom, mit jelent, hogy a lakás van értem, és nem én a lakásért. Az én anyukámnál mindig tisztaság van, gyerekkoromban minden szombaton takarítottunk…a dolgok élére állnak, és sosem marad koszos edény a mosogatóban. Hát, ha ezt a rendet és tisztaságot próbálnám fenntartani két kutya és egy macska mellett, a porszívó csövét a kezemhez is varrathatnám. Szertnék rendben és tisztaságban élni, de kutyáéknál külön móka, hogy segítenek, és a frissen felmosott padlót végigtapicskolják, hogy nem hagytam-e ki valahol egy részt. Vagy isznak. Max után konkrét kismedence lesz a lakásban, mert ivás után gyorsan végig kell csurgatni mindent. A földre kellene tennem a virágokat, hogy legalább ilyenkor vízhez jussanak. Álmodozom néha egy robotporszívóról vagy takarítóról, aki kutyát is sétáltat…aztán újra kezembe veszem a felmosórongyot.
Mióta kutyás vagyok, nem az a szempont, hogy belvárosi lakásom legyen metróhoz közel, hanem hogy nettó legrövidebb időn belül zöldbe jussanak a srácok, mert szerintem nem való egy kutyának az aszfaltra pisálni. Laktam egy darabig a kilencedik kerületben, és szerettem. Akkor sorsszerű volt ott élnem, és a Tűzoltó utca és a Kálvin még mindig megdobbantja a szívemet, de félóra volt, mire egy parkba jutottunk, és néha háromszor kerültem meg a háztömböt, hogy parkolni tudjak. Most panelrengetegben élek, ahol a lépcsőházból zöldbe jutok, és 5 percre mező és 5 percre kis erdő is van. Én meg többet ülök metrón. Mert mióta kutyás vagyok, ez már csak a második szempont lehet.
Mióta kutyás vagyok, nem álmodozom kabrióról. Bármikor megcsodálok egy autót, mindig az a fő szempont, hogy jó-jó, de elfér benne három kutya? Nem előny a drága szövethuzat, minél több benne a műanyag, amibe nem áll bele örökre kipucolhatatlanul a vizslaszőr, annál jobb. Jules, a tizennyolc éves twingóm még mindig szerelem, mert öt kutyára lett tesztelve. Szerintem két ülés és egy hatalmas csomagtartó az ideális. Mióta kutyás vagyok.
Mióta kutyás vagyok, nem járok nyaralni. A gondolat, hogy tíz napig hédereljek egy tengerparton, ahová nem vihetem a srácokat, teljességgel elborzaszt. Nekem az a kikapcsolódás, ahol együtt lehetünk, póráz, veszekedések és macera nélkül. Egy vízpart, ahonnan nem nézik ki őket csak azért, mert négy lábuk van kettő helyett. Nem vágyom a messzeségbe, csak a Tiszához, Dunához, Köröshöz. Velük együtt.
Mióta kutyás vagyok, nem voltam nélkülük egy hétnél több időt. Holnap azonban elutazom kilenc napra. Nagy megtiszteltetés, hogy az iskolám, ami a legdeményistább munkahelyem az összes eddigi közül, engem küldött egy nemzetközi konferenciára Bécsbe és Szarajevóba. Valahol várom is, mert Bécs az egyik legkedvesebb városom, a sült kolbász (wurst) és az egyik étteremben kapható fantasztikus oldalas nagyon csábító. Nyilván sokat fogok tanulni, új emberekkel ismerkedem, akik hasonlóan gondolkodnak a világról mint én. Olyan közösségbe kerülök, ahol egyáltalán nem leszek Gazdi. És ez már idegen nekem. Maxnak kétnaponta kötözni kell a lábát, Deménynek csepegtetni a szemébe, és én holnap mégis elmegyek. Szánalmasnak érzem magam, amiért sokkal inkább vagyok már kutyás mint egyszerűen ember. Mintha ez az egy dolog ennyire meghatározna mindent, és tényleg.
A reggel, ami nem azzal indul, hogy velük sétálok, már-már science fiction nekem. Kilenc napig leszünk távol, és nem értük aggódom. PótGazdira az életem bíznám, és végülis most épp azt teszem. Magamért aggódom, hogy képes vagyok-e még én egyszerűen csak én lenni, Judit, tanár Budapestről…nem pedig Gazdi.
Mióta kutyás vagyok, nem vagyok már az, aki voltam. Lesz kilenc napom, hogy kipróbáljam, milyen kutya nélkül élni, és már most tudom, mennyire boldog leszek, mikor hazajövök, és ők csaholva, üvöltve, berregve várnak itthon.
Mióta kutyás vagyok, boldog vagyok. És minden más csak másodlagos.”
– Judit –
