Nem akartam Maxot ivartalaníttatni. Mondhatnám, hogy én ilyen bölcs, felelős állattartónak születtem, de hazudnék. Nem azért, mert elhízik (amúgyis iszonyú dagadt volt akkoriban), nem azért, mert megváltozna a természete vagy mert csonkítás. Csak nem akartam. Az én szép kiskutyám, szemem fénye, ő így tökéletes, nincsenek viselkedésbeli problémái. Hogy néha balhézik? Hogy dominál? Hm, de hát ez tök természetes, nem? Nekem ő úgy jó, ahogy van.
Szégyellem ezt ma már? Nem. Max az első kutyám, nem voltak nagy tapasztalataim, nem olvastam szakkönyveket, csak együtt éltünk, csiszolódtunk. Persze, követtem el hibákat, nagyokat, de én legalább tanultam belőlük.
Mert Demény egy köcsög volt, mikor magamhoz vettem. A parkban mindenki miket utált, minden kannal kikezdett, vérremenő küzdelmeket vívott, oldalba pisálta az embereket, és mindenkit meg akart dugni. Mert ez tök természetes, nem? Nem. Nem az.
Az ivartalanítással nem csupán az ő életük változott meg, az enyém is. Teljes nyugalommal tudok velük százkutyás társaságba menni, tudom, nem lesz balhé. Nem tudom, feltűnt-e már bárkinek is, hogy a kutyás rendezvényeken mindig az ivaros kanok csinálják a fesztivált? Kinek jó az? Neked jó folyton Buksi után üvöltözni, meg lerángatni más kutyák hátáról? Neked kell ez a feszültség? Mert a kutyáknak tökre nincs rá szükségük.
Mikor eldőlt, hogy Demény az én kutyám marad, egyértelmű volt, hogy Max sem lesz tovább ivaros kutya. Ők egyszerre vesztették el a golyóikat, és nem bántam meg. Hogy változott-e a személyiségük? Persze, nem verekszenek, nem zaklatnak más kutyákat, nem harcolnak a falkavezérségért minden kannal. Hogy változtott-e az életünk? Igen. Nyugodt szívvel megyünk bármilyen társaságba, még tüzelő szukáról is el tudom őket hívni, és simán hazasétálok bármilyen kutyával, nem fogják meggyilkolni. Ti, akik annyira ragaszkodtok azokhoz a golyókhoz, elmondhatjátok ezt?
Vagy tök normális, hogy a kutya állandó feszkóban él? Minek? Kinek?
Sokan azt hiszik, én most a mindenttudó megmondóember vagyok, pedig eszem ágában sincs. Mindenki úgy neveli, tartja, szereti a kutyáját, ahogy az neki jó. Hogy szívvel-lélekkel kiállok az ivartalanítás mellett? Igen. Mert én sirattam már kölyköket, akik hobbialomba születtek, és nem élték túl. “Mert minden kutyának meg kell tapasztalni a szex és az anyaság örömét.” Én láttam már elütött kutyát, mert nincs az a kerítés, ami visszatart egy vizslát, ha a szomszédban tüzelnek. Láttam kutyát gennyes méhgyulladás miatt meghalni, és heredaganat miatt lebénulni.
Igen, kiállok az ivartalanítás mellett, nem azért mert feminista ribanc vagyok, aki még a kutyáit is töketleníti, -ahogy azt néha kedvesen megkapom-, hanem mert minél tovább szeretnék velük együtt élni, egészségben és harmóniában.
Hirdethetjük mi az igét, és csinálhatunk durvábbnál durvább plakátokat, amik felhívják a figyelmet…hiába. Amíg az emberek fejében sötétség van, nem tehetünk semmit. Amíg kutyát lakásban tartani állatkínzás, amíg évente kétszer vízbe lehet fojtani a nem kívánt kölyköket, amíg egyszerűbb a megunt, beteg ebet elaltatni mint kezelni, addig hiába ugatunk.
Amíg olyan orvosnak nevezett hentesek praktizálhatnak, akik szerint ne ivartalaníts, mert olyan szép a kutya, meg mert el fog hízni, amíg a kutyaiskolában azt tanítják, “nem csonkítani kell, hanem felnőni a feladathoz”, addig mi ehhez kevesen vagyunk. Addig mindig lesznek hobbialmok, megélhetési szaporítók, lesznek földhöz csapkodott kutyakölykök, gyepire adott ebek öklömnyi daganattal, addig mindig teltház lesz a menhelyeken.
Max, Demény és Iván mind ivartalanok, oltottak, chipesek és -ami a legfontosabb – boldogok. Hogy nem szeretnék-e Deménytől egy kiskutyát? Nem. Ha eljön a nap, mikor új falkatag érkezik a családba, menhelyről hozom majd. Mert valakinek fizetni kell mások felelőtlenségéért. És ne a kutya legyen az.
