Kiszivárogtatok néhány képet a fotózásról, hogy monitort nézve sikítozzatok nagyszerűségemen. Mert nem elég, hogy diktálnom kell Gazdinak a memoáromat, ami tökre nehezen megy, mert lusta meg béna, és mindent százszor kell lecsekkolnom, nehogy elbénázzon valamit, de még pózolni is járok. A fotózás móka, mert sok a töpi, meg mindenki velem foglalkozik, de ezeknek sosem jó, amit csinálok. Ha vigyorgom, az a baj, ha üvöltök, az a baj. Nem is tudom, mégis milyen kép kell arra a kacifántos könyvre??? Szerintem aztán tökmindegy, bármilyen szögből is bámulok majd az olvasókra, tutira elég szuggesztív lesz. És kasszasiker. Különben tökre nem írok többet, macerás.
Gazdi ragaszkodott hozzá, hogy legyen közös képünk, a hátamon akar felkapaszkodni!
Több alkalommal is mentünk a stúdióba, de Gazdi sosem tudott rendesen viselkedni, így nehezen ment vele a munka.
Végül lett közös képünk, szerintem teljesen kifejezi a kapcsolatunkat. Én éhes vagyok, ő meg dagadt.
