Mindent megeszek a parkban, amit találok, mindent. Néha még a kukát is megbillentem kicsit, ha jó szaga van. Mert éhezem. Hiába adja Gazdi a reggelitvacsorát, akármit, én mindig éhes vagyok. Olyan ez, mint a háborút átvészelő nagyi, akinek akkor is van 10 kiló liszt a kamrájában, ha már sosem süt, mert nem lehet tudni. Kóboroltam, gazdátlanul csavarogtam. Sötét idők voltak. Úgy rögzült belém az éhség, hogy többé már nem tudok rajta változtatni. Na, meg nem is akarok. Mert nem kell mentegetőznöm. Mindenről Gazdi tehet. Azt hiszi, ő lehet a falkavezér, kiabál, meg fújjjjjog, meg hisztérikusan toporzékol. Nevetséges. Néha már magamtól elvágódom a földön, mikor látom, hogy repül felém, mint egy pofon. Hogy kevesebb idő alatt letudjuk a balhét, és mehessek tovább. Kajálni.

Mert a park tele van kajával. A nénik miatt. A néni egy olyan kétlábú fajta, aki panelban él, városlakó, de szereti az állatokat. Annyira szereti, hogy gondoskodni szeretne róluk. De haza nem vinné őket.

Mint én. Szeretem a gyerekeket, de otthonra nem kellenének. Mégsem megyek a játszótérre és dobálok sütimaradékokat meg gumicukrot a hinta alá. A nénik dobálnak. Főzik otthon a kis paprikáskrumplijukat, sütik a csirkefarhátat, és jáj, nem akarnak pocsékolni. Eszükbe jut az a sok szegény szerencsétlen kóbor állat, aki a parkban él… Letipeg a néni a negyedikről, kis zacskóban kiteszi a ház sarkához a csirkecsontot, és elönti szívét az öröm, hogy jót tett. Életet mentett, mert szegény kóbor macska emiatt nem fog éhenveszni, a kis kolbászzsíros krumpli miatt.

Na, ezt zabálom én fel. Elvégre parkban éhező kóbor eb vagyok, vagy mi a szöszöm. Gazdi már messziről üvölt, de ignorálom. Én sem ugatok, mikor eszik.

A másik, hős életmentő tevékenység, mely szintén a néniket jellemzi, a madáretetés. Tökre szeretem a madarakat. Kergetni. Meg sütve is. Nem is kifejezetten aggódom a galambok lelki egészségéért, mert Gazdi valami Hitchcock-filmmel ijesztget, de mint celEB és diktátor és hősvezír, mégis fel kell emelnem a hangomat. NE ETESD A MADARAKAT KENYÉRREL! GYILKOSSÁG!
Ezért porszívózom fel a kidobott kenyérmorzsákat is, mert az tökre zállatvédelem. Inkább imádni kellene hősiességemért, mint veszekedni velem.

Tudom ám, hogy jön a sok okos, hogy az ő kis Csöpikéje semmit nem eszik fel a parkban, és milyen neveletlen vagyok, Gazdi meg felelőtlen. Nos, gratulálok Csöpinek, hogy ilyen jól választott magának kétlábút, de valakinek az olyan nehéz eseteket is haza kellett vinnie a gyepiről, mint Gazdi.