Drága Demény!

Szimba vagyok. Emlékszel még rám? Néhány hónappal ezelőtt osztottam meg Veled és falkáddal a mesebeli történetemet. Viszont minden mesében a legkisebb királyfinak le kell győznie a hétfejű sárkányt, az én szörnyemet úgy hívják, hogy Szívféreg. Nagy harcos vagyok, ezért bátran álltam szembe a rám váró próbatétellel, hogy győztesként kikerülve a csatából életre szólóan elnyerjem Gazdim kezét, akibe olyan szerelmes vagyok, hogy csak na! Akkor elmesélem életem nagy csatáját, ha megengeded, és lehet, hogy más bajtárs is erőt merít, ha szembe kell néznie ezzel a csúnya, rohadt döggel.

Gazdi miután kiderítette, hogy rám ez a feladat vár, kijelölte a nagy csata időpontját és helyszínét. Szeptember 8.  hétfő, Rákosligeti Állatkórház. Azért egy kicsit be voltam rezelve és segítségül hívtam egy hosszúcombút, Timi dokinéni személyében. Remélem, ezért nem tartasz nyámnyilának! Azért Őt választottam, mert okos, ügyes, tapasztalt, szép és nagyon szeret engem. A csatát nekem kellett megvívni, Dokinéni pedig a harci tervet állította össze. Gazdi mellettem volt, de Ő most csak a harcmező széléről szoríthatott és rengeteg szeretetet küldött, amire nagy szükség volt.

Az első lépés, hogy a kis lelkem után a testemet is felkészítettük a harcra. Leborotválták a bal lábamat, mert oda kaptam infúzióban egy kis extra támogatás miatt. Egy kicsit hisztiztem, mert az epilálás egyáltalán nem férfias, de Gazdi simogatott és megnyugodtam. Elvégre Ő is rendszeresen borotválkozik, akkor csak nem lehet rossz?!

Aztán Gazdi jól megölelgetett és mondta, hogy nagyon-nagyon szeret és nem lesz semmi baj, de most egyedül kell hagynia, majd a csata után visszatér. A legnagyobb és legfontosabb fegyver bevetése most következett. Annyira nem emlékszem, hogy mi történt, mert Dokinéni elbódított, azt mondta azért, mert olyan csúnyák ezek a férgek, nem is láthatom őket, mert megijednék tőlük. Így viszont csukott szemmel bátrabb leszek! Azt már később vettem észre, hogy leborotválta fél hátamat is! Na, erről nem volt szó! Vagyok akkora macsó, hogy ezt biztos nem hagytam volna szó nélkül! A férgek legyőzésére a legjobb pozíció a békapóz volt, ezért úgy kellett csinálnom, mintha egy brekus lennék és úgy lesben állni. Ekkor bevetettük a csodafegyvert, ami egyenesen Ámerikából érkezett! A csípőizmomba kaptam, mert így a leghatásosabb! Őszintén bevallom nem volt valami kellemes!

Mikor magamhoz tértem, fájt, sírtam, hallucináltam, nem értettem, hogy mi történt, csak annyit tudtam, hogy a háború elkezdődött! De én vagyok a hadifogoly? Egy ketrecbe voltam bezárva! Nagyon összezavartan éreztem magam. Simogattak, szeretgettek, de Gazdi hol van? Végre megengedték, hogy megnézzen! Nem fogtam fel szinte semmit a körülöttem lévő dolgokból, de érzetem, hogy Gazdi mellettem van. Iszonyú erőtlen voltam, de megpróbáltam felállni, hogy üdvözöljem. Gazdi sírdogált, simogatott, nagyon nagy szükségem volt Rá! 5 percig ápolhatta harci sérüléseimet, ugyanis szükségem volt egy jó nagy alvásra, hogy kipihenjem magam!

Másnap újra bevetésre került a csodafegyver! Újabb szuri izmos testembe bódított állapotban. Szintén nem volt a legkellemesebb, de jobban bírtam, nem voltam olyan kis nyamvadt, mint első alkalommal. Délután bejött Gazdi meglátogatni és egy picit kimehettünk a kórház kertjébe szeretgetni egymást. Gazdi hozott nekem finom sajtot, mert, ahogy Neked, Demény a töpi a ’zatyaúrsiten, nekem a sajt! Dokinéni azt mondta, hogy egy kicsit ehetek belőle. Ahogy szép lassan eszegetem, egyszer csak észrevettem valamit. Gazdi teljesen kétségbeesett, mert azt hitte, megakadt a falat a torkomon, teljesen befeszültem és bámultam magam elé meredten. Hát jó hogy! Egy macska mászkált a szomszéd udvarban! Mit képzel? Attól, hogy nagy csatát vívok és harci sérült vagyok, attól még egy vadászó vizsla vagyok! Persze nem tudtam volna utána futni, de addig szuggeráltam a morcos nézésemmel, hogy el is tűnt! Na ’zért!

A haditerv része volt, hogy két hétig a kórházban fogom élvezni Dokinéni és az asszisztens hosszúcombú csajok vendégszeretetét. Gazdi mondta, már alig várja, hogy hazamenjek, mert üresnek érzi az életét és az otthonunkat nélkülem, ezért gyorsan gyógyuljak meg! Megfogadtam, amit mondott, szerdán már hatalmas vigyorral vártam, mint amilyen mindig is vagyok!

Feltöltöttük egymást lelkileg, sokat nevettünk, bohóckodtunk a kertben. Pár nap múlva ezért kinyílt a csipám, kicsit rosszalkodtam. Erre jól beköptek, Gazdi „lerondadisznózott”, amit nagyon nem szeretek, ilyenkor mindig bújok, nyüszögök, hogy bocsásson meg, de persze, hogy nem tud rám haragudni, a bohóckodásom miatt, jót nevet csak, olyan vajszíve van!

Vidáman teltek a kórházas napok! Igaz, bevallom őszintén, de kérlek, ne ítélj el emiatt, egyszer bepisiltem! Mentségemre legyen mondva, ez a csodafegyver bevetése utáni erőtlen, tudatlan állapotomban volt, ennek ellenére én is igazán szégyellem magam. A plédemet kimosták, otthonosan berendezték a ketrecemet. Gazdi minden délután meglátogatott és hallottam, hogy gyakran telefonált, hogylétem felől érdeklődve.

Mivel jól reagáltam a kezelésre, ezért a hétvégét otthon töltöttem! Ez micsoda szuper hír, már alig vártam! Gazdi szombat délben értem jött, de vasárnap kora este vissza kellett mennem, de akkor is otthon, Gazdival, a kanapén! Mindkettőnknek jót tett lelkileg egy kis együtt töltött idő! Persze szigorú mozgáskorlátozás volt előírva, így végigaludtuk a hétvégét Gazdival, jó szorosan hozzábújtam. Annyira jó volt otthon!

Vasárnap viszont menni kellett vissza a kórházba, a hosszúcombú barátnőm elkísért. Azért mert beteg vagyok, attól még a szerelmi életről sem feledkezünk meg. Na persze, meg hogy lássa, hogy mekkora macsó vagyok, jót tesz az imidzsnek, vagy mi a szöszömnek, szóval az egómnak.

A következő hetet is bent töltöttem a kórházban. A haditerv része volt, hogy kapok még jó pár pfújgyógyszert a férgek elleni harcban. Közben kiderült az is, hogy mi okozza az állandó szemgyulladást. Száraz a szemem, vagyis kevés a könnyem. Ezért naponta kétszer kenni Gazdi a szememet, hogy szépen csillogjon. Közben a nyáron összeszedett szaruhártya sérülésem is nagyon lassan gyógyul, arra háromféle bigyót kapok. Gazdi mindig mondja, hogy egy szép, divatos szemüveget kellene kapnom inkább, akkor nem sértené fel semmi a szememet. Igaza lehet (Gazdinak mindig igaz van!)., mert neki is van, nem is látom, hogy csepegtetne bármit is a szemébe.

A kórházas napok gyorsan elteltek, így újra hétvége következett, amikor végre mehettünk haza!

Gazdi nagyon örült, így nem is ment a ’zirodába, otthon maradt engem ápolgatni! Azt mondta, hogy nekem most jót tesz a pihenés, a friss vidéki levegő ezért elutaztunk egy barátnőjéhez! De jó volt ott! Nyugi, sok-sok alvás, pihenés, finom falatok, egy babakutya, egy öreg kutya és egy cicaaaa! De nyugi, nem bántottam! Ha egy légtérben vagyok egy „ősi ellenséggel” rá sem hederítek, mi abban a levadászandó kihívás? Így együtt ettük a felvágottat és a túrós palacsintát.

A vidéki „rehab” után visszatértünk a normális kerékvágásba. Mivel az előírt nyugalom még mindig érvényben volt, így nem sok inger ért, de egyszer eljött a csajom meglátogatni. Jót tett a macsó lelkemnek, hogy a szívén viseli a sorsomat és aggódik irántam. Megtartom! Gondoskodó, érző hosszúcombú! Megígértem neki, hogy majd elviszem randizni, ha tudom tartani már vele a tempót.

– Szimba –