“Két nap múlva vége az évnek. Nem szeretem az ünnepeket, a kényszerű mulatozás nem az én világom. Én a csendben számotvető típus vagyok, aki kicsit elszomorodik, kicsit üres lesz szilveszterkor. Persze, olyan nap, mint a többi, és mégsem az. Nem teszek fogadalmakat, elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam, minek? Nagyon jól ismerem magam, sajnos, hajlamos vagyok épp ugyanazokat a hibákat elkövetni, amiket százszor megszenvedtem már. Mondhatnám, hogy kos vagyok, és mindig ugyanannak a falnak rohanok, ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal a hittel, és ugyanannyira fáj.
Eltelik még egy év, és általában fogom a fejem, hogy most is ott tartok, ahol mindig. Ugyanaz a kör újra és újra és újra.
2014 lehetne éltem egyik legszebb éve is. Nagyon sok álmom vált valóra.
Az egész azzal kezdődött, hogy visszamentem tanítani. Nevetséges manapság örülni annak, hogy az ember tanár, én mégis minden reggel hálásan utazom másfél órát Budára, hogy a srácok közt legyek, akik amúgy kikészítenek idegileg, néha egyszerűen megbántanak, de legtöbbször megnevettetnek, megölelnek, akiket szeretek. Kemény időszak volt ennyi év kihagyás után újra tanítani, de nem ijedek meg a kihívásoktól. Osztályfőnök lettem. Osztályfőnök. Ízlelgessétek a szót, két kutyát is alig bírok rendben tartani, erre most 17 kamasz is az “enyém lett”. Nagyon büszke vagyok rájuk, szuperédesek. Ráadásul a Lauder régi álmom volt, és sosem hittem, hogy valaha megvalósulhat. Ezt is Deménynek köszönhetem.
2014-ben Max legyűrt egy rákot. Talán nem a legsúlyosabb, legborzalmasabb változatát ennek a hárombetűs szónak, de akinek az életébe bárhogy is beférkőzött már ez a betegség, tudja, hogy mit érezhettem. Nem számoltam a gyógyszereket, a kötszereket, a dokilátogatást, az injekciókat. A napokat számoltam, hogy meggyógyul-e már. Maxot kemény kőből faragták. Most volt nyolc éves, és nehezen fogom fel, hogy nem az a csibész kölyök már, aki egy lavórban aludt, mikor hazavittem. Lavórban, amiből azóta iszik.
És igen, 2014-ben megjelent egy könyv, amin rajta van a nevem. Elképesztő érzés, nem is tudom megfogalmazni, mondhatnám, hogy boldogság, de nem csak az. Az, hogy sikerlistás lett, sőt, 2014 hetedik legnépszerűbb könyve a miénk, döbbenet. Nem hiszem, hogy ettől már író lettem, vagy hogy ez alapjaiban változtatja meg majd az életemet. De nagyon hálás vagyok, hogy ez megtörtént velem. Azt hiszem, az anyukám büszke lett rám, és ez nagyon sokat jelent nekem.
2014-ben annyi szeretetet kaptam, amit talán az elmúlt 33 évben sem. Hirtelen én lettem a szomszédlány két kutyával. Mintha ezer éve ismernétek. Az utcán megállítanak, a dedikálásokról autónyi ajándékkal térek haza, és mindenki kedves velem, és mindenkinek van egy jó szava, egy köszönömje, egy mosolya. Bár eltehetném ezt nehéz napokra, mikor minden fáj. Bár elővehetném ezt akkor, hogy tudjam, miért kell reggelente felkelnem.
Ebben az évben új barátaim lettek, nem csak ismerősök, hanem valódi barátok, nem lehetek ezért elég hálás. Nem vagyok túl jó barát, antiszociális vagyok, és eltűnök néha szó nélkül napokra, hetekre. Azok, akik igazán szeretnek, tudják, hogy ez vagyok én. Nincs sok barátom, aki van, azért hálás vagyok. Remélem, kitartanak.
Nagyon sok pálinkát kaptam, ami az imdzsem része, de valójában legalább ennyire szeretném a kókusztejet is. Mondjuk, az nem balzsamozza be az idegeimet, mikor Demény a bokor alján zabál. A töpörtyűből kis hentesüzletet is nyithatnék, a mukihegyeket pedig gyerekeknek adományoztuk.
A Futrinka Egyesületnek ebben az évben is sok töpirevalót gyűjtöttünk, a ti nagylelkűségeteknek és a Libri Kiadónak hála.
Találtam egy kutyát, aki azóta boldog gazdis eb.
És közben minden nap Demény kusza fogsorára és Max mukis pofájára ébredtem. Kell ennél több?
Kaptam pofonokat, amik fájtak, kaptam csókot, mosolygósat, édeset, kaptam sok köszönömöt, és voltam én a világ legrosszabb gazdája, felelőtlen és magamutogató.
2014 holnapután véget ér. Lehetne ez életem legszebb éve. Lehetne a kezdet, ami végre hazavezet. Hiszen, minden megvan, amiről álmodtam. Nagyjából minden. Örök elégedtelen vagyok.
Hogy mit hoz a jövő nem tudom. Új könyvet? Új barátokat? Új érzéseket? Új pofonokat?
Azt tudom, ha csak ugyanazokat hozza el, amiket idén kaptam, boldog leszek. Mert 2014-ben is csak ugyanannak a falnak rohantam, mint annyi éve már, ugyanazzal a hittel, ugyanazzal a reménnyel, és végre megrepedt…”
– Judit –
Én rövid leszek. Köszönöm, hogy ilyen vagy. Kívánom, hogy 2015. év is legalább olyan boldog legyen mint a 2014.
ugyanitt, ugyanott és ugyanúgy…
Szeretünk. Ennyi. Tavaly, idén, jövőre. <3
Kedves Falka és Judit
Sok sikert a következő évhez is kívánjuk hogy amit szeretnél igazán az mind teljesüljön
Drága Judit és az egész Falka!
Mint minden reggelemhez (és estémhez), a maihoz is hozzátartoztok. Köszönöm, hogy vagytok, köszönöm, hogy megtaláltalak Benneteket itt. Ma is sírtam-nevettem egyszerre, szerintem az én Kokszom már tudja, hogy ha a gazdi “csöpög”, akkor Deményt olvassa, ilyenkor beleül a fotelomba és hagy “Deményezni”. Sokat tanultam Tőletek, nem vagyok gyakorlott kutyás, Koksz az első kutyám. Biztosan nem ilyen egy jól nevelt kutya, de abban biztos vagyok, hogy boldog, megelégedett TÁRS.
Judit! Ha elkeseredett vagy, ha kétségek gyötörnek, olvass bele AKÁRHOL a saját blogodba, és felvidulsz, és erőt kapsz mint mi mindannyian. Bár nem vagyok pedagógus, de azt hiszem, hogy elég, ha szereted a gyerekeket és példát mutatsz – mint ahogy megteszed – akkor már a tanulás hab lesz a tortán, ezért fognak tanulni, mert szeretnek. Számtalanszor írtam már, hogy irigylem a “gyerekeidet”, szívesen lennék diák Nálad.
Kívánok az új esztendőben sikereket, jó egészséget, békés, mosolygós mindennapokat az egész, szűk és tágabb értelemben vett Falkának
…én csak csatlakoznék az előttem szólókhoz 🙂 jó volt olvasni “Téged” év közben, remek volt a könyvet olvasni, remek volt közben a remek természetű mentett vizslálányunkra nézni (akit a szüleim gondoznak-szeretnek-kényeztetnek), és remek volt közben a Futrinkától örökbefogadni egy tündér-törpördögöt 🙂 köszönjük, hogy megmutattad, nincs mitől félnünk (a csirkefejeket is beleértve) 😉 és csak így tovább 😉
Kedves Judit! Nem vagyok nagy facebook fan , valahol el is ítélem az állandó idétlen posztolást. DE miattad, miattatok, az írásodért gyakran fent vagyok, jókat mulatva és elgondolkozva, hogy igen mi vizslásak ilyenek vagyunk. Öt évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számomra és a környezetem számára, hogy kutya tegye be az én patika tisztaságú lakásomba a lábát, még fiam nem hozott haza egy 4 hetes vizslát akit el akartak altatni, mondván a tenyésztő a gazdasági válság kezdetén nem tudja eladni a kölyköket. Nyolcan voltak, csak Zserbó maradt életben. Komolyan és határozottan kijelentettem, hogy csak hétvégén lehet nálunk a kutya, hétköznap a nagyszülőknél. Gondoltam én az első pár órában. Pillanatok alatt rájöttem, hogy enni kell adni a kutyusnak, mivel az anyukája nincs vele, így én lettem a mamakutya. Még jó, hogy meg volt a gyerekek cumisüvege, patikában őrült árért vettünk újszülöttnek való tápot. Három óránként keltünk fel etetni Zserbót. Éjjel szitkozódva keltem, hogy felneveltem két gyereket akik szerencsémre nagy súllyal születtek és hozzájuk se kellett három óránként felkelnem, sőt az első hét után végigaludták az éjszakát és én most egy kutyáért teszem ezt. Igen egy KUTYÁÉRT akit közben megszerettem, életem része lett. Nagy fogadalmakat én is tettem, hogy a konyhába, hálószobámba nem léphet be. Amikor láttam kutyát az ágyban feküdni teljesen megbotránkoztam. Mi a valóság? Bejön a hálószobámba, sőt az ágyamba is. Úgy gondoltam, hogy egy kutya bőven elég, a lakás tisztaságát meg tudtam tartani, igaz több munkával és Zserbót is rászoktattuk a steril környezetre. Még nem a facebooknak köszönhetően megismerkedtünk a vizslamentéssel. Elszörnyülködtünk, hogy mennyi borzalom van és mennyi szadista két lábon járó él közöttünk. Ezeket nem lehet embernek nevezni. Közben a Te írásod is egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet, ahogy felmentem az oldalra, rögtön Deményt kerestem, hogy aznap mi történt vele és az édes Maxal. Voltunk egyszer pótgazdik ami nagyon jó érzés volt és iszonyatos fájdalom amikor elváltunk. Rohan Angliába ment új családjához ahol már várta egy vizslalány. Fantasztikus dolga van és büszkék vagyunk, hogy kicsit mi is hozzá segítettük Őt ehhez az élethez. Megint jött a nagy elhatározás, hogy többet nem leszünk pótgazdik, mert ezt az elszakadási fájdalmat nem szeretnénk újra átélni. És mit hoz a sors? Feltünt Feri papa aki iszonyatos hányatott sorssal gazdit, végleges gazdit keres. Egy őrült gondolat, mi lenne ha örökbe fogadnánk. Ebben az elhatározásomban nagyon nagy példa voltál számomra, hogy Te is két kutyával, ráadásul vizslával éled minden napjaidat. Örökbe fogadtuk! Életem egyik legjobb döntése volt. Azt a szeretetet, azt a ragaszkodást, azt a sok – sok örömet amit az a MI VIZSLÁNK embertől nem lehet megkapni. Teljesen más mint Zserbó. Zserbó beleszületett szinte a jóba, természetes neki minden simi, játék, kényeztetés. Ferit meg kellett tanítani, hogy ne féljen, csak meg akarjuk simogatni. Nem tudta mi a játék és még sok minden. Kezdi szokni a mániákus tisztaságomat is és alkalmazkodik, hiszen mást nem tud csinálni. Folyamatosan csak mellettem van ott érzi magát biztonságban. Boldog vagyok Vele és büszke vagyok, hogy Ő a mi KUTYÁNK lett. Köszönöm Neked is, hiszen az írásaiddal sokat segítettél ebben az elhatározásban. Most mind a kettő a lábamnál horkol az ágyamban 🙂 Nagyon Boldog Új Évet kívánok Neked, Deménynek, Maxnak és Ivánnak! 2015-ben is folytasd azt az utat amit elkezdtél.
Kedves Judit, Demény, Max és Iván,
már régen készülök írni Nektek, csak a munka és a szöszmösz körüli tennivalók miatt nem volt eddig időm rá.
Még csak alig több, mint 1 éve olvaslak Benneteket, de már teljesen hozzátartoztok a mindennapjaimhoz. Mostanában nem mindig van időm naprakésznek lenni a posztokból, és bevallom, a régebbi posztokkal is erősen elmaradtam (ígérem, igyekszem pótolni). Ennek ellenére már teljesen hozzátartoztok a hétköznapjaimhoz.
Nagyon szeretlek Benneteket, mert mindig feldobjátok a napjaimat, akkor is ha nevetek, akkor is, ha sírok az írásaitokon. Hálás vagyok Nektek, mert rengeteget tesztek a felelős állattartásért és a Futrinka Egyesületért, amely különösen kedves nekem.
Éppen a napokban gondolkodtam el rajta, hogy alig 1 éve, még azon izgultunk, hogy vajon meglesz-e karácsonyra a 10.000. rajongó, és december 15-re meglett. Most pedig, kicsit több, mint 1 évvel később már 34.309-nél tartotok! 1 év alatt megháromszoroztátok! Azért ez nagyon nagy dolog! Az, hogy e mögött a szám mögött emberek vannak, akik szeretnek Benneteket, akik egyetlen szavatokra megmozdulnak, – többször tapasztaltuk – ha segíteni kell!
Hogy közben egy könyvet is írtatok, ami hatalmas siker lett, és emberek ezrei várják, hogy eljussatok hozzájuk dedikálni, már csak hab a tortán! Nem is tudom, fel lehet-e fogni, fel lehet-e dolgozni ekkora sikert! De úgy gondolom Judit, Te pontosan a helyén tudod kezelni a dolgokat! Demény ugyan néha elszáll, de hát a nagy vezéreknél ez már csak így van!
Én azt kívánom, maradj meg olyannak, amilyen vagy, ha antiszoci, hát antiszoci (bár én egyáltalán nem ezt tapasztaltam), mert mi pont ilyennek szeretünk! Téged és Deményéket is!
Kívánom, hogy még nagyon, nagyon sokáig szórakoztassatok bennünket kis falkátok mindennapi eseményeivel! Ha pedig időnként vannak trollok és beszólogatók, ne foglalkozz velük, lépj át rajtuk! Az ilyen nagyszámú rajongói tábornál mindig előfordul, hogy felbukkannak ilyenek is! A lényeg, hogy sokkal többen vannak azok, akik szeretnek, és egyetértenek Veletek!
Hát ezeket a sorokat csak és kizárólag Te írhattad így le Judit. Tetszik.Mindig, minden akkor,és úgy történik,ahogyan , amikor kell. Remélem még sokat olvashatom bölcs, és mély érzelmekkel teli soraidat.
Kedves Judit, annyi kutyás és nem-kutyás embernek szereztetek (így többes számban a 3 “fiúval”) örömöt, amit nagyon köszönünk. Bizony sokszor akkor olvastam, amikor én is nagyon “magam alatt” voltam, de Ti felvidítottatok, sokszor csak azért léptem be a Facera hogy olvassam a legújabb híreket Rólatok. Köszönöm és kívánom, hogy soha ne legyen rosszabb évetek, mint 2014 volt. Jó egészséget kívánok Nektek és minden kedves idelátogatónak !
Nem csak anyukád…
Bár régóta tudom, hogy tehetséges vagy…
Sok-sok ilyen boldogságosrepülősfalrepesztős évet kívánok Neked sok szeretettel!
Gy.
Kedves Judit, én is a csendes kedvelők közé tartozom, mindig örömmel olvasom kedves soraidat a kis családodról. Kívánom neked )és magunknak,rajongóknak),hogy a jövő évben is lepj meg minket egy új könyvvel,de ha “csak” a blogodat olvashatjuk már akkor is boldogok leszünk. az emberek nem egyformák,van,akinek tetszik,van,akinek nem,ahogy kordában tartod a a négylábúakat, nekem tetszik 🙂 ,és bizony sokat tanultam tőled. Köszönöm,hogy megismerhettelek és köszönöm a könyvet,amit a Jézuska hozott nekem. Kívánok neked nagyon boldog következő évet, nagyon sok örömteli nappal és sok-sok vidámsággal. üdv: Fné Böbike és családja
Sokan szeretünk, csöndben, nem hangosan. Olvassuk az írásaid, egyetértünk. Téged is szeretünk, nem csak Deményt, Maxot, Ivánt. Igen, szeretjük Deményt, a kutyusod, és szeretjük Deményt, a gondolkodót, az elmélkedőt, a jólmegmondót 🙂 Boldog új évet!
Kedves Judit!
Soha nem találkoztunk még, de úgy érzem, hetek óta ismerlek. Pedig nem.
Én is elég antiszoci vagyok, s nincs is ilyen hercig két vizslám, csak egy öreg, már majdnem süket és vak westim és egy ridgeback-em, aki az udvart aprítja miszlikre már évek óta (többször el akartam ajándékozni, de egy ridgeback-mentő debreceni csajszi – akit szintén csak a face-ről ismertem meg és még sosem láttuk egymást persze – mindig le tudott beszélni).
Azt viszont tudom, hogy nagyon-nagyon sok szép percet köszönhetek az utóbbi pár hétben Neked és a “családodnak”. Sok könny, sok mosoly, sok hangos nevetés…
Valahol a face-en találkoztam egy olyan dologgal, hogy ha van egy klassz pillanat az életedben, írd le pár szóval és tedd be egy befőttes üvegbe. Aztán amikor magad alatt vagy, vedd elő és olvasgasd el a fecniket. 🙂
Most fogom én is elkezdeni ezt a dolgot, de szerintem érdemes lesz megcsinálni.
Hááátha Neked is bejön. 🙂
Azt tudom, hogy az egyik első fecnim az lesz, hogy megkapom végre a könyvedet, amit megrendeltem már szöszmösz (úgy eltanulok tőletek szavakat, mint a pinty!) előtt, de csak most kapom meg. Sebaj. Már nagyon várom.
Szóval a lényeg.
Szerintem mi, olvasók, akár könyvben, akár neten olvasunk, nagyon-nagyon köszönjük a sok vidám és megható percet, illetve azt, hogy beengedsz az életedbe, a szobádba (Demény alvásos hajcihőjét végigvinnyogtam a nevetéstől).
Nagyon sok sikert kívánok Neked és a családodnak (szűkebb és tágabb értelemben, illetve mind négylábúaknak, mint kétlábúaknak) a következő évben. És kicsit önzően mondom, remélem még sok Demény-es és Judit-os olvasmányban, és A ZIGÉBEN lesz részünk!
Nagyon sok erőt, sikert, boldogságot és főleg egészséget!!!
Panyik-Tóth Ági.
<3