A február egyetlen mentsége, hogy rövid. Minden reggel, akarom mondani, hajnalok hajnalán, mikor Gazdi felver legtöpisebb álmomból, hogy pisire kényszerítsen, arra gondolok, minek? Minek vannak olyan hónapok, amiket senki sem szeret? Kinézek az ablakon, és csak a szürkesár van mindenütt. Még madarak sem ciripelnek a fákon, hogy legyen valami kis szórakozásom. Befagytak a békalelőhelyek, alszanak a pockok is. Bár lennék mackó, hogy nekem se kelljen felkelnem. De Gazdi felver, minden áldott reggel, és kivisz. A hidegbe. Mondtam már neki, hogy a p*csöm is befagy még olyankor, de nem érdekli. A saját beteges munkakórságát előbbre helyezi, mint az én kényelmemet, felháborító. Szóval, várom a tavaszt.

Március már egy menő hónap, leszámítva, hogy Gazdi összerondítja öntömjénező születésnapjával, de akkor már van remény. A március a reménykedés ideje, hogy ennek a faroklohasztó télnek mindjárt vége. Persze, ilyenkor szokott leesni a maradék hó, amit a Holletyúk elfelejtett kirázni a párnájából, mert ő is inkább a kanapén héderelt ebben a csirkefej időben.

Ti, kétlábúak, értitek ezt. A várakozást, nektek erről szól az egész életetek, hogy várjátok a csodát, meg hogy holnaptól majd minden más lesz! Nevetséges. Minden mindig ugyanaz marad. Ugyan, nálatok minden holnap kezdődik el, főleg a fogyókúra. Mondjuk, Gazdinál akkor se. Sose. Reménytelen akaratgyenge. Nem úgy, mint én.

Én nem várok soha semmire, mert ha valamit akarok, azt akkor akarom, amikor akarom, és nem holnap. A holnap egy értelmetlen szó. Akarsz valamit, akard MOST! Én például töpit szeretnék, de Gazdi bezárta a hűtőbe, és még mindig nem jöttem rá, hogy nyílik. Próbáltam Ivánt ráhajítani a hűtőajtóra, hátha kipattan, de lecsúszott róla. Inox.

A tavaszt, csak a tavaszt várom. Miért?

1. Többet süt a nap. Több nap, több öröm. Genetikusan kódolva van mindenkibe, hogy napsütésben jobb a kedve. Ezért veszekszik velem Gazdi is kevesebbet tavasszal. Meg mert nem tud elkapni, kergetem a nyulakat.

2. Több madár. Nem csak arra gondolok, hogy csirkepörökölt, hanem arra is, hogy előkerülnek a kisizék a parkokban, és lehet őket elkergetni. Azt szeretem. Közéjük rohanni, és felverni őket. Meg persze, lecsekkolni, ettek-e valamit, amit én is szeretek.

3. Több zöld. A zöld nyugtatja az idegeket, na nem az enyémet, az tök okés, hanem a Gazdiét. Már gondoltam rá, hogy zöld nyakörvet kérek, hátha akkor kevésbé lesz ideggyenge, mikor némileg elmaradozom séta közben olyan helyeken, amiket ő nem kedvel. Kakás helyeken.

4. Több kaka. Nyilván télen is a bokorba csináltok, de tavasszal tovább marad puha. Most felhördültök, meg fújjjjogtok,  holott nem belőlem jön ki az a sok cucc. Hö?

5. Szerelem. Mondjuk, én alapból nem vagyok szerelmes, mert minek? Viszont tavasszal több a hosszúcombú, aki rajong értem. Erkölcstelenül. A csajok meggajdulnak tavasszal, és a fülemet sem kell megmozdítanom azért, hogy legyen hancúr. A parkban. Futkosás. Mi másra gondoltatok? Szégyentelenek.

Szóval, várom a tavaszt. Mert ez a télnek sem nevezhető mocsok, a sár, ami pockászás közben a fogaim közé ragad, a befagyott pocsolyák, amikből nem lehet inni, az állig felöltöztetett hosszúcombúak nem éppen vidítanak fel.

De majd holnap. Holnap minden más lesz, ugye?