Segíts Vajdán!

Talán furcsán hangzik majd, de van “szerelem”, van “bizsergés” ember és kutya közt is. Hiába sétálsz naponta valakivel, talán cukinak is tartod, de egyszerűen “nincs meg”, nem érzed a kutyát, nem fog meg. Aki ismer, tudja, így vagyok én a csoki vizslákkal is. Szépek, cukik, de nem érintenek meg. Így voltam, Krvarossz CsokiKendével is, aki kevésbé rossz, mint a neve mondja, édes, bújós, gyönyörű, de valahogy nem volt meg nekem. És nem a hoppanálásra gondolok, hanem hogy lelkileg nincs meg. Grafit első látásra szerelem volt, egyszerűen elolvadok tőle, amilyen arisztokratikusan semmibe vesz, amilyen cicásan kéreti magát, ha csókot akarok, és amilyen édes-kajlán fut, ahogy senki más. Kende most lett meg a szívemben, pár napja. Fogtam a póráza végét, sétáltunk, és valahogy ő és én akkor egymásra találtunk, ahogy együtt mozdultunk, ahogy figyelni kezdett rám, ahogy léptünk. Az első csokivizsla, aki helyet kapott a szívemben. Nagy helyet. Ez a blog mégsem róla szól, hanem egy haverjáról, akivel sokáig osztozott a közös életen, akivel sokat játszott, futott együtt, akivel nagyon hasonló édes arca van, és aki végül sajnos, egészen más sorsot él, mint ő. A neve Vajda. Most lesz egy éves. Igazi  német vizsla kamasz, kajla, keményfejű, bújós, életvidám, és segítségre szorul. Nagy-nagy segítségre.

Vajda sajnos, egy rossz ugrás után úgy esett, hogy megsérült a gerince, és most nem – vagy alig- mozgatja a hátsó lábait. Gazdái mindent megtettek, amit ilyenkor lehet, megműtették, úszni jártak vele, masszíroztatni, és egy ideig látványos volt a javulás. Mégsem elég gyors. Vajda sokkal lassabban kezdett javulni, mint az várható volt, és közben teltek a napok, hetek, és elfogyott a remény, az erő, a pénz. Vajda állapota pedig újra romlani kezdett.

Mit kezdenél, ha a kutyádnak többre lenne szüksége, mint amit te meg tudsz neki adni? Vajda gazdái segítséget kértek. És én segíteni szeretnék. Kende miatt.

A nevetekben ígértem meg, mert tudom, ti is azt gondoljátok, hogy amíg van egy halvány remény arra, hogy Vajda és Kende újra együtt futhatnak a mezőn, akkor segíteni kell, és segíteni fogunk.

Vajdának először is ideiglenes befogadóra lenne szüksége, mégpedig nem is akármilyenre. Vajda feje egy makacs, játékos német vizsla kamasz. A teste azonban nem működik. Húzza maga után a hátsó lábait, le van dörzsölve a farka, elsorvadtak az izmai. Nem fog tudni lépcsőzni, nem játszik más kutyákkal, nem lesz szobatiszta. Még, egy darabig, amíg fel nem épül. Mert fel kell épülnie, mert olyan akarat van benne, ami csak a német vizslákban van, mert olyan életörömmel játszik, mintha nem is lenne semmi baja.

VIZSLA BÁRKÁJA ALAPÍTVÁNY

adószám: 18907108-1-08

bankszámlaszám: Magnet Bank 16200137-18532047

IBAN: HU80 1620 0137 1853 2047 0000 0000 / SWIFT

HBWEHUHB

PAYPAL : adomany@vizslabarka.hu

KÖZLEMÉNY: DEMENTOR

CsokiKende egy mázlista, hogy egészséges és boldog kutyaéletet él. Adjátok meg az esélyt Vajdának is, hogy sok kutyát menthessen ő is!

Köszönöm.

– Judit –

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »