Olyan szaga van, mint Iszapnak.
És ettől idegesen összerándul a gyomrom, és potyognak a könnyeim, mert a füle is olyan hatalmas lapu, és a szaga, olyan szaga van, mint Iszapnak. Az én Iszapomnak. Próbálok nem arra gondolni, hogy ez már az elmúlás szaga. Csak a betegségé. Azt érzem, abban az utolsó előtti pillanatban vagyunk, mikor még van egy halvány reményünk. Egy hét múlva már nem hinném, hogy felépül. Most nem tudok másra gondolni, mint hogy ott lesz a következő deményista pikniken. A saját lábán.
És ülök, és nézem, ahogy sorsába beletörődve fekszik melegben és puha párnán. És úgy teper, mindent meg kell szagolnia, mindent meg kell néznie, és úgy eszik, mint aki nem evett egy hete. Mert talán nem evett egy hete. Tegnap láttam a “gazdáit” egészen öt percig, míg alárták a lemondói nyilatkozatot, és be sem mutatkoztunk, nem volt bájcsevej, nem volt könnyes búcsúzkodás. Csak lemondtak róla. Öt perc alatt. Egy parkolóban, gond nélkül.
Olyan arca van, mint Iszapnak. És bármi jó neki. Várja, hogy mi lesz vele, és várunk mi is. Időpontra. A dokikhoz. Akik megmondják, hogy van-e reményük, és mekkora. És várni borzalmas. Az idegeid pattanásig feszülnek, és felfordul a gyomrod, és remeg a szád, és agyalsz, és dühös vagy, és tehetetlen.
Lehet fröcsögni a volt “gazdikra”? Lehet. De minek? Felesleges körök. Mióta kiszálltam az állatvédelemből, nem futok már ilyen felesleges köröket. És most nézem, ahogy iszapméretű füle kilóg a szobakennelből, és köröket futok. Felesleges, idegörlő köröket. Mert mindenki tudja a tutit, mert mindenki segíteni akar, mert mindenki tud egy orvost, aki jobb, mert mindenki hisz egy csodában, ami használ, mert mindenkinek van véleménye arról az útról, amit választottál.
Felesleges körök, felesleges feszültség. Az állatvédelemnek is olyan szaga van, mint Iszapnak, beteg. És emlékszem már, miért nem csinálom. Nincs hozzá elég energiám, nincs elég időm a felesleges körökhöz. Megfordult már a fejemben, hogy létrehozok egy saját alapítványt, amiben a deményista erőt jóra lehet fordítani, amivel változtatni lehet egy-egy kutya vagy macska életén. És tudom, hogy jól csinálnám, mert láttam már annyi undorító dolgot, simlit és mocskot, hogy hamar kiszagolom, ha valaminek beteg szaga van.
Vajdának beteg szaga van, de tele van élni akarással, tele van erővel és szeretettel. És olyanoktól kértem neki segítséget, akikben bízom, akiket ismerek, aki hasonlóan gondolkodnak az állatvédelemről, mint én. És várom, hogy megmondják, hogyan tovább, és várom a csodát. Várni borzalmas.
Eszembe jut Iszap, hogy milyen hibákat követhettünk el, hogy azok az emberek, akikben akkor bíztam, tényleg érdemesek voltak-e rá. És bármi is történt köztünk azóta, hiszem, hogy igen. Hogy akkor ott a legjobb döntéseket hoztuk, ahogy most is azt tesszük.
Csinálnátok jobban? Más utat választanátok? Hajrá, ezer kutya várja, hogy segítsetek rajta. Ezer iszapszagú kutya.
– Judit –
