Ha valaki kívülről látja a kutyás társadalmat, azt gondolhatja, hogy összetartó kis közösség vagyunk, hasonló értékrenddel. Nos, ez igaz is ránk, ebekre, mert Buksi is ugyanazokat a dolgokat tartja fontosnak, mint Fifike vagy én: gazdisnak lenni, sétálni járni, sokat zabálni és hosszúcombúakkal kergetőzni. Rátok, kétlábúakra azonban annyira jellemző az összetartás, mint töpizsírra a fogyasztó hatás.
Tegnap tiszteletemet tettem szép fővárosunk patinás helyein, és elkeseredetten tapasztaltam, hogy mindenütt csak tiltó táblákat látok. Nekem, mint kutyának, nem szabad fűre lépni, kakálni, póráz nélkül lenni, sőt egyes helyeken még pórázon vezetve sem mehetek keresztül. Felháborodásomat kifejeztem, és úgy döntöttem, ideje ebben az ügyben is diktatorikus eszközökhöz folyamodnom, mert ha abban bízom, hogy majd a kétlábú társadalom egyszer elég érett lesz ahhoz, hogy meghagyja mindenki szabadságjogát, hát, ostobább vagyok a galambnál is, ami tökhüjjje.
Ki gondolta volna, hogy azért, mert elmondtam, más megoldást kell találni a tiltások helyett, megint csak én leszek a pöcsfej? Mert lázadást szítok, mert nem tisztelem a törvényt, és mert a kutyások tehetnek minderől. Hát, kérdem én, mitől várunk változást? A déli széltől? Agyasok! Ideje lenne lépéseket tenni, mégpedig nem pórázon és igenis a füvön, mert mivel vagyok én károsabb a gyepre, mint egy 42-es katonai surranó?
Nem áltatom magam, a kétlábúaknak mindig meglesz ez a felsőbbrendűségi komplexusa, szerintük ők a világ urai, és nem tanulnak a saját hibáikból, de ki más figyelmeztesse őket, ha nem mi, ebek, akik híresen sokkal értelmesebbek vagyunk náluk? Soha senki nem tesz semmit annak ügyében, hogy ne legyen emberszarral tele a park, ne legyenek felgyújtva a kukák, és ne rombolják le heccből a padokat a részeg fiatalok. Az tök oké, vagy legalábbis ejnye-bejnye, de nem lesz belőle társadalmi lázadás. Bezzeg, ha én rámegyek a fűre a Nemzeti Színház előtt, akkor már ugranak is rám a biztiboyok, hogy eztittnemszabadkutyánaknemszabadtilosazonnalnemszabadmenjeninnenakutyával. Kétségbeejtő.
Nyilván sok olyan gazdi van, aki csirkefej, és el kellene tiltani őket a kutyatartástól. Ezzel nem vitázom, ám nem abban hiszek, hogy kollektív büntetéssel sújtsunk mindenkit, aki valamilyen társadalmi réteghez tartozik. Az ugyanis izmus, nem deményizmus, hanem rasszizmus. Vagy legalábbis diszkrimináizé. És mi alapon diszkriminálnak engem mások bűnéért?
Egy rossz diák miatt az összes gyereket ki lehetne tiltani az iskolákból is. Mondjuk, ez Gazdi régi vágya. Pedig minden ott kezdődik el, a gyerekek fejében. Őket kellene felelős állattartásra nevelni, és mások elfogadására. És az nem úgy megy, hogy attól leszel jó kutyatartó, mert nem viszed a kutyát a parkba, hanem kis futtatókban nyomrogatod. Nem eltiltani kell egymástól a külnböző nézőpontokat, hanem közelíteni, beszélgetni, és megoldást találni.
Nem elkeríteni, kitáblázni, mert az nem szabadság. És mi, kutyák, szabad állatok vagyunk. Ti, kétlábúak, meg inkább csak…
Lehet rám fröcsögni, hogy kötsög vagyok, meg rossz példát mutatok, de nehéz nekem ennyi birka közt élni, mert vadászkutya vagyok, nem juhász, hogy terelgesselek benneteket…
