“Hüjjjefejű rám mordult, hogy most már aztán vegyem a mancsomba a macskáim (sicc!) sorsát, és keressek nekik gazdit, mert kivan tőlük a bundája. Neki kellene inkább keresnem egy új otthont, de talán ekkora csodára én sem vagyok képes…

Kétlábúnk a nyomi Filemon miatt sírdogál, hogy unatkozik egy kis ketrecben, pedig lehetne családban már, Bonifác meg folyton beleharap a négylábú szőrzsákok farkába, amit nem kedvelnek nagyon. Nem értem, mit kell ennyire borsószemhercegnek lenni, mikor közben meg előadják  a főmacsót. A kutyák olyan szánalmasak. Na, mindegy. Térjünk a marketing szövegre, hogy felpörögjenek az események, és végre újra én legyek itt a kiskedvenc, bár Kétlábú szolgám szerint már maximum nagykedvenc lehetek, mert szerinte felszedtem a súlyom legalább felét, mióta ezek a peckek betörtek az életünkbe.

Jó, bevallom, küzdök némi idegrágással, és mikor elönt miattuk a stressz, eszem. Ki nem teszi ezt, aki két gyereket nevel???

Ketten vannak, kandúrok. Vörösök, elvileg, de inkább hókadtnak mondanám őket, mintha beleestek volna a mosógépbe magashőfokon. Persze, nem lehet mindenki annyira erőteljes színű, mint én.

Filemon tejfölben tapicskolt, a fél teste fehér, és egy bújós, dorombolós gyerek, olyan igazi kiscica a szó leggázabb értelmében. Egyetlen mentsége, hogy szeret magaslatokba mászni, nem ismeri a veszélyt.

Bonifác olyan mint én kicsiben, kicsién. Rossznak mondják, de csak mert nem értenek macskául, belőle a világ ura lesz, persze, nem az én világomé. És zabagép, de nem a holmi gagyi macskakajára hajt, hanem arra, ami mások tányérján van. Mit mondhatnék, énfajtám.

Bolhazsákokkal jól kijönnek, már megtanítottam nekik, hogyan uralkodjanak felettük, mert nem hagyhatom népemet – még ha csak ilyen kis csírák is – elnyomásban. Almot természetesen használnak, hiszen mi macskák, töktiszták vagyunk, nem úgy mint egyesek…

És most jön a feketeleves. Filemon biztosan, Bonifác pedig feltételezhetően (mert hát tesók, csak ő stramm kölyök) koronavírussal vagy mi a büdös egérfüllel vannnak fertőződve, így nem mehetnek másik macska mellé, mert veszélyesek. Egyébként rám is, szóval, Szolgám aggodalmaskodik, én meg duzzogok. Ezt a vírust biztos valami aljas kutyaterrorista fejlesztette ki, hogy gyengítse a népünket, de nem vagyunk mi olyanok, akikkel ilyen könnyen el lehet bánni. Nem beszélve a 9 életünkről.  A macskák istenek, a hitetlenek is meg fogják ezt tudni.

Olyan kétlábú szolgát keresünk, aki lakásban él, mert bátor kis harcosaim még nem tudják, hogy nem minden szőrzsák olyan mamlasz, mint az enyémek, így könnyen válhatnak kutyaeledellé, meg hát az immuncuccuk is tropa, nem kószálhatnak az udvaron.

Nem lehet másik macska a közelükben. Tehát egyeduralomra születtek.

Bármilyen más állat mehet, meg menjen is, mit unatkozzanak állandóan?

Kicsit fosnak. Mármint szó szerint, szóval, nem esznek meg akármilyen gagyi tápot, aki ezen akar spórolni, az ne is jelentkezzen. Meg kell nekik vitamin, meg ilyenek. Meg majd oltás, meg töketlenedés. Jobban sajnáljuk az utcai kóborjainkat, mint a golyóinkat. Meghozzuk az áldozatot a szebb jövőért. Nem beszélve arról, mint már említettem, csak nem figyeltek oda eléggé: istenek vagyunk. Örökké fogunk élni. Így vagy úgy.

A lényeg, hogy vigyétek el őket végre, mert Filemon egy ketrecben ücsörög, és unalmában már kénytelen a macskaalommal játszani. Mondom még egyszer, hogy a kutyások is megértsék: a macskaalommal. Mintha a te gyerekednek nem lenne más szórakozása, mint a wcpapír. Borzalmas méltatlanság. Vigye valaki haza!

Bonfiácot is. Mert az idegeimre megy. Állandóan futkorászik a lakásomban, meg nyekereg, hogy éhes. Néha lepofozom. Néha nem. Még nem tudom, meddig tűröm el, szóval, túsz. Ha nem mentitek ki, nem ígérhetek semmit…

Írjatok a Hüjjjefejűnek, ha kellenek, én nem érek rá titkárnősködni. Azt hiszi, csak azért, mert van egy-két könyve, már okosabb nálam, hát akkor olvasgassa ő a leveleiteket. Komolyan írok egy regényt én is, csak hogy lássátok a különbséget tehetség és olcsó zugfirkász között.

demeny@demenyakotsog.hu”

– Iván –