Megéri?
“Ma elmentünk Anikóhoz, “Dokinénihez”, aki megállapította, hogy Max mennyire megőszült, mióta utoljára látta. Nem sértődtem meg, sőt örültem, mert ez már azt is jelentette, hogy nem voltunk nála egy ideje. Aki ismeri az életünket, tudja, hogy ritka az a hét, mikor nem kell orvost látnunk. Mert be kell látnom, hogy két senior kutyával élek. Max most lesz 10 éves, Demény pedig legjobb esetben is 7. Persze, az agya, mint egy 2 évesé.
Néhányan felsóhajtanak, hogy biztosan én vagyok túlaggódós, vagy a kutyáim selejtesek, mert ennyit nem kell állatorvoshoz menni. Nekik mondom, mi sem jártunk. Maxnak sosem volt semmi baja, csak az oltások idején láttunk injekciót. Amíg 8 éves nem lett. Azóta elszabadult a pokol.
Kezdődött egy babéziával, amit alig éltünk túl. Aztán a rák, a gerincműtét, újabb daganatok, egy durva vírus, amikor nem aludtunk három napig, mert komolyan rezgett a léc. Mindez két év alatt.
Mikor kutyás lettem, senki nem mondta el, miről kell majd lemondanom. Most elmondom nektek én.
- Pénz: a pénz nem boldogít, a kutya igen. Viszont kutyát tartani nem olcsó mulatság. Na, nem a kertben unatkozó, csirkefejen élőkre gondolok, hanem a társakra, akik számítanak. Egy évben egyszer az oltásokat ki lehet fizetni, ez nem nagy érvágás. Az ivartalanításra mindig vannak akciók, és ráadásul azt tényleg egyszer kell összespórolni. A kutya méretétől függ a kaja ára, nekem két dagadt disznóm van, és el sem tudjátok képzelni, mennyire keveset adok nekik enni, de nem teszkógazdaságoscseppit, így az sem kerül kevésbe. Jobban kijössz talán a B.A.R.F. etetéssel, de ott is vannak kiegészítők, vitaminok, mindenki maga számolja ki, mi éri meg neki. Amin nem spórolhatsz, az a kullancs és szúnyog elleni védelem. A kullancsot el se kell magyaráznom, aki végigasszisztálta velünk Max babéziáját, tudja, miről beszélek. Senkinek nem kívánjuk azt a kínt. Ráadásul, ebben a globális felmelegedésben, mikor télen sincs már igazán fagy, egész évben kell védekezni. Hogy milyen módon, ti döntitek el, de kérlek, ne gondoljátok, hogy megússzátok, ha beszórjátok fahéjjal minden séta előtt, és a séta végén háromszor meghempereg a mucsajcsegei sárban, mert akkor nem érheti semmi baj. Érheti. Még a legdrágább cucc mellett is érheti. A szúnyogra sokan biztos felkapták a fejüket, de a szív- és bőrférgesség manapság már bárki kutyájával megeshet. Inkább fizess kicsit többet, mint hogy látnod kelljen, ahogy férgek rágják a kutyád szívét…
És ez még csak az egészséges kutya. Nem is mondom, mennyibe kerül, ha valami baj van. Nem is rögtön egy műtétre gondolok, még nem is egy CT-re, csak immunerősítőre, vitaminra, porcvédőre, fájdalomcsillapítóra, betadinra, kötszerre, tölcsérre. Csak ahány Quamatelt megevett a két dögöm, már abból több kötetnyi könyvet vehettem volna. Vagy whiskeyt. Az idegrendszeremre. Mert arról is le kell mondanod.
- Idegrendszer: a kutya ugat, a kutya nem fogad szót, a kutya elveszik, a kutya rombol, a kutya felzabál a földről, a kutya beteg, a kutya az aurádba ül és néz, és bököd, és hív, és nem hagy nyugodni, a kutya az ágyadban alszik, a lábát a vesédbe nyomja, horkol, a kutya mindent összeszőröz, a kutya ellopja a kajádat, a kutya kiborítja a kukát, a kutya kikészít idegileg. Mivel már minden pénzed a kutyára költötted, nincs pénzed whiskeyre. Nekem van közösségi pálinka. Meg a mitképzelsz.
- Tisztaság: sosem voltam egy takarításmániás, anyukám nagy bánatára, de mióta két kutyával és egy macskával élek bolhafitymányi helyen, nos, feladtam. Annyi a szőr körülöttem, nem tudom, hogy maradhat még a srácokon? Nem beszélve Ivánról, akinek mániája a kis rózsaszín tappancsaival végigcsászkálni a frissen felmosott lakáson. És a kocsimról ne is beszéljünk…
- Idő: mintha egy gyereked lenne, aki sosem nő fel. Nem adhatsz neki kulcsot, hogy menjen, és intézze el a dolgát, nem hagyhatod otthon a hétvégére, amíg te elmész egy wellness hétvégére, nem túlórázhatsz anélkül, hogy ne kellene kiszámolnod, mennyi idő, amit még kibír pisilés nélkül. Az idő egy kutyás számára mindig más, mint a nemkutyásoknak. Nálunk van pisiidő, sétaidő, vacsiidő. Persze, a kutyával töltött idő a legértékesebb…
- Boldogtalanság: tegyétek a szívetekre a kezetek! Ki lehet boldogtalan, akit négylábonjáró, szőrös szeretet vesz körül? Aki soha többé nem eszik, alszik, sétál, él egyedül? Akihez odabújnak, akár akarja, akár nem, akit megmosolyogtatnak, még ha rossz is a kedve? Hogyan lehet boldogtalan az, akinek kutyája van?
Ma meglátogattuk Dokinénit, mert Maxnak egyre rosszabb a hátsó fele, alig bír felállni, nincs benne erő. Deménynek pedig nő valami kis dudor a hasában. Napi gyógyszereket szednek. És ideges vagyok. És fáradt. Mikor kutyás lettem, senki nem mondta el, miről kell majd lemondanom miattuk, értük. Ma már tudom. És azt is, hogy semmi sincs, amiről ne mondanék le. Csak ők.”
– Judit-