Ma olvastam egy cikket, egy 12 éves kutyát tettek az utcára a kis pútyerkájával és egy üzenettel, melynek utolsó mondata így szólt: Nincs szükségem kutyára.
És elgondolkodtam. Hogy kinek van egyáltalán szüksége kutyára? Persze, nem a munkakutyákra gondolok, akik vadásznak, terelnek, keresnek, gombásznak, hanem az olyanokra, mint Demény és Max. Akiknek az a napi elfoglaltságuk, hogy összeszőrözik az életem. Hogy nekem szükségem van-e kutyára.
Kutya nélkül tovább alhatnék, nem köröznék esőben, hóban, sárban hajnalok hajnalán, hogy könyörögjek a kakáért. Nem kellene azon aggódnom, időben kivettem-e a reggelit a fagyasztóból, sem azon, hogy véletlenül sem felejtettem otthon a szemetest.
Kutya nélkül nem rohannék haza a munkahelyemről idióta időpontokban tenni egy pisikört a parkban, hogy aztán a legnagyobb csúcsforgalomban visszaérjek egy délutáni megbeszélésre. Nem kellene szétszervezni az életem, mikor 2 éjszakás osztálykirándulásra megyek. Egyáltalán…el tudnék menni bárhová egy nyugodt hétvégére anélkül, hogy előtte nekik intézzek valami szittert.
Kutya nélkül nem sétálgatnék minden este két órát körbe-körbe télen-nyáron, lázasan, fáradtan. Hogy fáradjanak. Kávézhatnék a barátaimmal, akiknek nincs kutyájuk, vagy olvashatnám a kanapén heverve a kedvenc könyvemet. Mert lenne kanapém. Olyan, amiből nem áll ki a kutyaszőr, amin elférek anélkül, hogy egy mancs beleállna a vesémbe.
Kutya nélkül lenne helyem. Nem foglalna el egy fiókot a kutyakabát, nyakörv, póráz, nyakkendő, lenne hely a saját gyógyszereimnek, mert nem ízületvédővel, fájdalomcsillapítóval, fülcseppel, szemcseppel, betadinnal, kéklukáccsal, kötszerrel, kullancsellenivel, kutyafogkrémmel, kutyamancsápolóval, karomvágóval, kutyasamponnal, kutyakefével, probiotikummal lenne tele a fürdőszoba. A hűtőbe vehetnék egy nagy doboz fagylaltot, ha nem kellene állandóan csirkelábbal és marhatüdővel feltöltenem, hogy ezeknek legyen mit enniük.
Kutya nélkül lenne pénzem nyaralni menni, ha nem költenék a kullancselleni szerekre, a gyógykészítményeikre, a kajájukra, az egyre gyakrabban előkerülő orvosi vizsgálatokra.
Kutya nélkül nem szakadnék meg, mikor szombaton a piacra megyek. Mert nem tizenkiló csontot meg belsőséget vennék, hanem egy szép nagy szelet marhapofát. Magamnak.
Kutya nélkül lennének normális ruháim, amikről nem kell minden reggel sepregetnem a szőrt, amit hiába porszívózol, ott van mindenütt, a levegőben, a szekrényben, a lepedőn. Állt már vizslaszőr a talpadba? Borzalmasan fáj. Kutya nélkül a lakásom sem lenne ilyen kupis, nem kellene ennyit mosni, felmosni, letörölni.
Kutya nélkül nyugodtan tudnék éjszaka aludni, mert nem horkolna, morogna és vakkantana hajnalban mellettem és rugdosna négy lábbal senki sem.
Kutya nélkül…
Két szó. Kutya nélkül. Nézz rá! Neked ez a két szó nyugalmat, pénzt, tiszta lakást jelent. Nekem maga a rémület. Max tizenegy éves lesz, Demény a héten lesz nyolc. Bármit odaadnék, éveket adnék a sajátomból, csak soha ne maradjak kutya nélkül.
Mert nekem szükségem van kutyára. Kutyákra. Rájuk.
Nagyon jó lett!!:-)
Ezt nem rég tudtam meg én is. Először azt hittem csak képzelődöm, aztán, hogy fémszilánk, vagy szálka. Nagyon nehéz kiszedni.
Ez a lényeg egy kutya esetében: a feltétlen szeretet, amiben részesíti a gazdit, és milyen keveset vár el érte.
Egy kis simogatás és már boldog.
Igen, sajnos én is láttam már olyan “gazdit”, aki mellett leélte egy kutya majd az egész életét, és öreg korára dobták ki, mint egy elhasználódott tárgyat. Ahogy idősödnek, egyre többet kell velük orvoshoz menni, de ha már leélte mellettem az életét, nem hiszem, hogy el tudnám majd dobni magam mellől. Az én vizslám még csak most lesz júliusban két éves, de nagyon hozzám nőtt, volt már beteg, amúgy is rengeteg pénzt és időt igényel a tartása, persze ha megpróbálsz megadni neki minden tőled telhetőt, amit igényel, de azt gondolom megéri! Ja, és nekem is állt már a talpamba, sőt a nagylábujjamba a szőre. Tényleg fáj.
Két hónap eltéréssel most halt meg mindkét kutyám, sőt tacsim. Januárban az, amelyiket 12 évesen toltak be az Illatosra, másfél évig voltunk együtt, amíg a veséi le nem álltak. Nagyon megkönnyeztem. Márciusban az, amelyik pötty kora óta velem volt, az egyetlen lény, aki mindig mosolyt csalt az arcomra… Belehaltam. Te is bele fogsz, Judit, mindenki belehal. Aki pedig nem, ennyivel szegényebb marad. Ők még nem tudják, hogy milyen érzés a feltétlen szeretet, jelenlét, szimbiózis, stb. Ezzel is szegényebbek. Egyszer majd megtudják, talán. szurkolok nekik.
Te jó ég Topy veled mi van? 😀 A problémái? Te nem érted az egész írást, ha így reagálsz. Az egésznek a konklúziója, hogy ha 10-szer ennyi ‘baj’ lenne velük, akkor sem adná oda őket semmi pénzést. Tudod ezek olyan ‘gondok’, amik igazándiból nem is gondok. Önirónia… Te jó ég! 😀
Egy szó jut rólad az eszembe: Szánalmas.
Mire is gondolok? A te problémáid 90%-a nem a kutyával függ össze, hanem saját magaddal és ezt vetíted ki arra a szerencsétlen jószágra. Sorolom.
1, A kutya nem megy fel oda, ahova te nem engeded fel. (se fotel se kanapé se ágy)
2, A kutyának nem kell kabát, ruha fogselyem, sál, sapka. (csak nyakörv+póráz+szájkosár és passz)
3, Ha sok gondot okoz a kajáltatás, adj neki tápot. (van nagyon jó minőségű is és házhoz szállítás is)
4, Ha a barátaid nem ülnek be kutyabarát helyre, illetve a kutyád nem tud viselkedni, na az sem a kutya hibája.
5, Egy felnőtt kutya 10-12 órát simán kibír egy lakásban és közben nem rombol, hanem alszik. (egy kutya napi 18 órát is képes aludni)
6, 1-2 napra simán be lehet rakni kutyapanzióba, ha másként nem tudod megoldani.
7, Kutya nem ébreszt fel, kivéve vészhelyzet (hasmenés), hanem vár amíg el nem készül a gazdi és le nem viszi.
Nem állítom,hogy a kutyatartás nem kíván áldozatokat, de nem azt a mértékű önszopatást amit te itt leírsz.
Ha nem lennél teljesen alkalmatlan a kutyatartásra, fele ennyi gondod se lenne. Amikor kutyatartásra adtad a fejed, végig kellett volna gondolni, hogy vagy-e elég intelligens,hogy úgy alakítsd az életed, hogy abban egy kutyának is legyen helye. Bizony sétálni kell esőben is, betegen is. Na és?
Ismétlem: Szánalmas
Ps. Én egy 70 kilós kutyával élek egy nem nagy lakásban teljes harmóniában (2. emelet nincs lift).
Kedves Judit! Újfent megkönnyeztem az írásod. <3
Minden szavaddal egyetértek Judit, nekem is van két szőrős kutyagyerekem (egy 10 és egy 7 éves) és bármit megadnék érte, hogy még sokáig velem maradjanak. Mert kutya nélkül lehet élni, de nem igazán érdemes 🙂 annyi önzetlen szeretetet, amit tölük kapok naponta, mindent megér a számomra 🙂
Csak ilyen egyszerűen.
KELL!!! NEKEM EK!!!! KUTYA!!!!!!!!!!!!!!
Csak ilyen egyszerűen.
KELL!!!
Nálunk is két eb leledzik, az egyiket kb 5 hetesen dobták ki a Lehel piacnál… Oké, könnyìtett terep, ők ugyanis csak télen jöhetnek be a házba. A gyereknek pedig határozottan előnyére válik, hogy játszik velük, eteti őket és megtanulja tisztelni az állatokat. Azokat pl végképp nem èrtem, akik azért válnak meg a kutyátòl, mert jön a gyerek. A kutya pontosan érzi, hogy gyerek, vigyáz rá. A borjù méretű dobbermanunk pl mintakutyaként sétál a gyerekkel, ha ő fogja a pòràzt. Velem meg szántja a talajt
A társadalomnak pedig semmi szüksége ilyen aljas humanoidokra, akik nem becsülik meg a kutyák lelkét…
Judit, Téged klónozni kellene. Hogy minden árva, kidobott, megunt kutyusnak egy ilyen gazdija lehessen, mint Te vagy! Amúgy meg… kutya nélkül lehet élni… De minek??? <3
A képeken -velük- boldog vagy. Semmi más nem számít.
Jó írás és igaz minden szava. Nálunk már a harmadik vizsla haszontalankodik. Nem lehet megszokni se az elvesztésüket, se a hiányukat. Fájdalmas, akár a vizslaszőr a talpunkban (tényleg elviselhetetlen). Mégis kell.
Gyönyörű írás. Főleg az utolsó pár mondat. Bennünket éjszakánként 5 kutty ‘rugdos’ 🙂 Tavaly még 6 —- majd belehaltam annak az egynek az elvesztésébe (darázscsípés valószínűleg és kutyusom meghalt 1 órán belül és nem voltam mellette.)