Ma olvastam egy cikket, egy 12 éves kutyát tettek az utcára a kis pútyerkájával és egy üzenettel, melynek utolsó mondata így szólt: Nincs szükségem kutyára.
És elgondolkodtam. Hogy kinek van egyáltalán szüksége kutyára? Persze, nem a munkakutyákra gondolok, akik vadásznak, terelnek, keresnek, gombásznak, hanem az olyanokra, mint Demény és Max. Akiknek az a napi elfoglaltságuk, hogy összeszőrözik az életem. Hogy nekem szükségem van-e kutyára.
Kutya nélkül tovább alhatnék, nem köröznék esőben, hóban, sárban hajnalok hajnalán, hogy könyörögjek a kakáért. Nem kellene azon aggódnom, időben kivettem-e a reggelit a fagyasztóból, sem azon, hogy véletlenül sem felejtettem otthon a szemetest.
Kutya nélkül nem rohannék haza a munkahelyemről idióta időpontokban tenni egy pisikört a parkban, hogy aztán a legnagyobb csúcsforgalomban visszaérjek egy délutáni megbeszélésre. Nem kellene szétszervezni az életem, mikor 2 éjszakás osztálykirándulásra megyek. Egyáltalán…el tudnék menni bárhová egy nyugodt hétvégére anélkül, hogy előtte nekik intézzek valami szittert.
Kutya nélkül nem sétálgatnék minden este két órát körbe-körbe télen-nyáron, lázasan, fáradtan. Hogy fáradjanak. Kávézhatnék a barátaimmal, akiknek nincs kutyájuk, vagy olvashatnám a kanapén heverve a kedvenc könyvemet. Mert lenne kanapém. Olyan, amiből nem áll ki a kutyaszőr, amin elférek anélkül, hogy egy mancs beleállna a vesémbe.
Kutya nélkül lenne helyem. Nem foglalna el egy fiókot a kutyakabát, nyakörv, póráz, nyakkendő, lenne hely a saját gyógyszereimnek, mert nem ízületvédővel, fájdalomcsillapítóval, fülcseppel, szemcseppel, betadinnal, kéklukáccsal, kötszerrel, kullancsellenivel, kutyafogkrémmel, kutyamancsápolóval, karomvágóval, kutyasamponnal, kutyakefével, probiotikummal lenne tele a fürdőszoba. A hűtőbe vehetnék egy nagy doboz fagylaltot, ha nem kellene állandóan csirkelábbal és marhatüdővel feltöltenem, hogy ezeknek legyen mit enniük.
Kutya nélkül lenne pénzem nyaralni menni, ha nem költenék a kullancselleni szerekre, a gyógykészítményeikre, a kajájukra, az egyre gyakrabban előkerülő orvosi vizsgálatokra.
Kutya nélkül nem szakadnék meg, mikor szombaton a piacra megyek. Mert nem tizenkiló csontot meg belsőséget vennék, hanem egy szép nagy szelet marhapofát. Magamnak.
Kutya nélkül lennének normális ruháim, amikről nem kell minden reggel sepregetnem a szőrt, amit hiába porszívózol, ott van mindenütt, a levegőben, a szekrényben, a lepedőn. Állt már vizslaszőr a talpadba? Borzalmasan fáj. Kutya nélkül a lakásom sem lenne ilyen kupis, nem kellene ennyit mosni, felmosni, letörölni.
Kutya nélkül nyugodtan tudnék éjszaka aludni, mert nem horkolna, morogna és vakkantana hajnalban mellettem és rugdosna négy lábbal senki sem.
Kutya nélkül…
Két szó. Kutya nélkül. Nézz rá! Neked ez a két szó nyugalmat, pénzt, tiszta lakást jelent. Nekem maga a rémület. Max tizenegy éves lesz, Demény a héten lesz nyolc. Bármit odaadnék, éveket adnék a sajátomból, csak soha ne maradjak kutya nélkül.
Mert nekem szükségem van kutyára. Kutyákra. Rájuk.
