“Maci vagyok, keverék és büszke vagyok rá!

Maci vagyok. Imádom Demény blogját, de úgy gondoltam a sok fajtatiszta eb között épp itt az ideje, hogy a kis keverékek is hallattassák a hangjukat! És erre ki lenne tökéletesebb, mint én? Plusz, az is mellettem szól, hogy tök cukker vagyok. Ezt a képeken is láthatjátok.

Gazdi és Másik Gazdi örökbefogadása nálam nem a szokványos módon történt. Az előző helyemre, ahol születtem és ahol életem első két hónapját eltöltöttem, igazából már nem is emlékszem. Csak annyi rémlik, hogy két kistestvérem volt, és mindhármunknak gazdit kerestek az anyukánk Gazdijai. Aztán egy nap megjelent Gazdi és Másik Gazdi. Amint megláttam őket már rohantam is. Tudtam, hogy jól választok. Gazdi szemei úgy csillogtak, olyan ártatlanul és rajongóan… (főleg miután engem meglátott) rögtön tudtam, hogy először lesz gazdi. Tapasztalatlansága nem tántorított el, gondoltam elég könnyen irányíthatónak tűnik, hamar én leszek a főnök és biztos meg leszünk egymással. Persze így is lett. Azonban nem számítottam Másik Gazdira. Ő Gazdi valami fölöttese lehet, mindig „Anyunak” szólítja, amiből arra következtetek, hogy valami családtagféle lehet. Egy idő után persze Másik Gazdit is sikerült meggyőznöm, hogy én vagyok a főnök, de sok munkámba került.

Mikor odakerültem hozzájuk Másik Gazdi jött a sok ostoba szabályával. Ilyenek voltak: Kutyának az udvaron a helye! (ezt alig egy napomba került megszegni) vagy a Kutya nem mehet fel az ágyra! (Egy hónap múlva lett megszegve) és persze ne felejtsük el a Kutyát nem etetjük az asztalnál! (ezen még dolgozom Másik Gazdi úgy látszik ezt komolyabban veszi a többi szabálynál).

Már két éve vagyok Gazdival és Másik Gazdival. Tök jó velük. Bár ők is szenvednek ettől a munka izétől, bár Gazdi ezt Egyetemnek hívja, ahová mindennap elmegy. Fogalmam sincs minek, sokkal jobb és érdekesebb lenne, ha mindig itthon maradna velem. De kárpótlásul van egy hatalmas kertem ami tele van mindenféle izével, amiket el lehet kapni. Van egy macskám is Kormi. Nagyon bírom, haver. Néha kicsit megtépem, mire ő pofon vág, ami tök igazságtalan! Gazdi meg persze folyton őt félti, hogy én egyszer agyon nyomom vagy ilyesmi! Pedig a legtöbbször ő kezdi! Én meg csak védekezem. De ezt Gazdi sose látja, hiába mondom neki. Kormi állandóan bajba keveredik. Mostanában valami vörös macskával kerül folyton összetűzésbe. És persze ilyenkor mindig nekem kell megvédenem. Ki másnak? Hisz én vagyok a család hőse. De legalább Gazdi értékeli és mindig ad utána virslit, vagy sajtot, vagy tejfölt nem vagyok válogatós. Ha nem kutyakaja, jöhet.

Majdnem elfeledkeztem Nagyiról és Nagypapáról! Pedig ők nagyon fontosak, szeretem őket. Mikor Gazdi levágatatta a golyóimat elhúzott síelni engem meg ott hagyott Nagyiéknál. Azóta is járunk hozzájuk minden héten. Ami tök jó, mert Nagyi mindig friss pogácsával vár. Nagypapa meg ott vakargat, ahol én akarom, és sose fárad el. Gazdi néha kicsit meg van sértődve. Mindig azt mondja azelőtt, ha Nagyiékhoz ment mindig azzal fogadták, hogy: Esztikém, de jó, hogy itt vagy! És most? Macikám, de jó, hogy megjöttél! Mondjuk, nem értem Gazdi miért van ezen megsértődve. Alap, hogy engem jobban szeretnek az öregek, mint őt.

Azt szeretem Gazdiban a legjobban, hogy abszolút nem zavarja, hogy keverék kutyája van. Sok sznob nevez minket korcsoknak meg efféléknek… Hát kikérem magamnak! Engem persze sose neveztek így, mert túl cuki vagyok. És Gazdi se hagyná. Bár kicsi és vékony ez ne tévesszen meg senkit, simán leüvölti a fejét bárkinek, aki valami rosszat mond rám. Mondjuk, ezt el is várom tőle.

Demény király és menő. CelEB, jó haver. A vizslák is jófejek, de ne feledkezzetek el rólunk sem! Utolsó mondatom tehát: Hajrá keverékek!”