“HelLÓ Demény!

Én egy ló vagyok, afféle nagydarab (kb. 650kg-os) emberidomár. A nevem Öcsi Úr. Amióta a mamámtól elköltöztem, a mostani kétlábú gazdáim imádnak körbe. Egy család. Vagy mini ménes. Főképp attól olvadnak el, ha valamit elég kitartóan próbálnak szépen kérni tőlem, és végre hajlandó vagyok szót fogadni nekik. Akkor aztán nagy az öröm és az elégedettség, és örömmel konstatálják, hogy türelem rózsát – és egyéb mutatványokat – terem. Erre elég hamar beidomítottam őket, mert ha nem elég türelmesek velem, és erővel próbálják meg elérni nálam, amit akarnak, akkor megmutatom ki az erősebb kettőnk közül. Arra is rávezettem őket, hogy mennyit tudnak spórolni a sok felszerelésen, mert nyereg és kantár nélkül is jókat lehet velem játszani. Ez nekem azért is jó, mert nagyon jól szórakozok, hogy mennyire lihegnek, amikor megunom a játékot, és odébb állok, ők meg próbálnak velem lépést tartani. Addig is legelek pár fűszálat, míg utolérnek…

Néha azért előveszik ezeket a szerintem teljesen felesleges cuccokat, mint a nyereg, és felülnek a hátamra. Ezzel szoktam őket jutalmazni, amiért okosan megcsinálják azt, amire beidomítom őket. Hogy Téged idézzelek: „alap”: alma, répa, imádás, közös kirándulások (szigorúan mindenki a saját lábain), türelem, étel felszolgálása naponta háromszor, a szállásom tisztán tartása, pedikűrös kellő rendszerességgel, na meg az elmaradhatatlan szülinapi, karácsonyi és egyéb ajándékaim, és SZABADSÁÁÁG. Egyről nem tudom őket leszoktatni: ha esik az eső, és végre kellően nagy a dagonya, olyankor egyik kedvenc elfoglaltságom, hogy valami belső hang sugallatára – hogy a kardfogú tigrisek ne érezzék meg a szagomat, és ne nézzenek prédának – minden porcikámat alaposan és vastagon besározok (gondolhatod, hogy nem kis meló, mire végzek). A kétlábúak meg amikor meglátják, szörnyülködnek, és egy órás megfeszített munkával majdhogynem csillogósra pucolnak. És elégedettek a végeredménnyel. Nem mondom, tényleg szép vagyok olyankor, de egyszerűen nem tudom őket megtanítani arra, hogy ezek fontos biztonsági intézkedések részemről, és hagyják csak rajtam az álcát. Mindegy, ha elfordulnak, úgyis belevetem magam a legnagyobb dagonyába megint.

Lényeg a lényeg: az állatok világnapja alkalmából minden kutyának, macskának, lónak, madárnak meg minden más állatnak azt kívánom, hogy az én mini-ménesemhez hasonló kétlábúak szeressék őket. A kétlábúaknak meg azt üzenem, hogy két fajtájuk van: akik szeretnek minket, meg akik nem. És az első csoportnak kutya-kötelessége (bocs Demény, nem személyeskedésnek szántam), hogy a második csoportba tartozók gondolkodását átformálják, vagy ha nem sikerül, akkor tőlünk őket jó távol tartsák.

Búcsúzóul mondanám, hogy „pacsi”, de jobb, ha méreteimből adódóan inkább kihagyom.

Szóval csak helLÓ!