“Az úgy kezdődött, hogy nem éreztem jól magam. Vasárnap volt, esett az eső, és nem nagyon akartam sétálni, csak bandukoltam Gazdi lába mellett. Furán nézett, de mondta, hogy ilyen időben ő sem szívesen sétál. Otthon csak aludtam. Gyengének éreztem magam, és nagyon fáradtnak. Még a vacsora sem érdekelt, csak lefeküdtem a tálka mellé, és néztem […] Tovább

Nem ez volt a falkám legjobb hete, hiába is próbálom Gazdit felvidítani mondjuk professzionálisan kivitelezett kukaborogatással, kissé elmerült valamiféle szánalmas és nevetséges kétlábú önsajnálatban, ami szerintem tök hüjjeség, mindenesetre hagyom. Pedig ha nem lenne ilyen depis elmondanám, hogy milyen remek életünk van. Legalábbis nekem, persze leszámítva a hosszú hetek óta tartó töpimegvonást, épphogy van okom […] Tovább

A kajatéma állandó a kétlábúaknál. Központi kérdés. Egész médiabirodalmak és celebek építenek arra, hogy zabálásra késztessék a kétlábúságot. És az ünnepeik sem szólnak másról, csak az egyél-egyél-egyélről! Gazdi meg Nagyi is minden nap megbeszélik mit ettek, esznek, fognak enni. Csoda, hogy Gazdi ilyen hájadék??? Ellenben én! Karcsú alakommal, formás testemmel, izmaimmal megengedhetem magamnak, hogy bármit […] Tovább

Hát megint megnéztem. Most az én hibám, hogy semmi nincs a tévében, csak ez? Gazdi amúgy is…nem tehet róla, borzalmas kispolgári életet él, és ahelyett, hogy egy jó kis Tarkovszkij lenne az esti program, marad a népbutítás X-Faktor módra. Épp csak a párbajt kaptuk el, de úgy felpöccintettem az agyam, hogy muszáj volt klaviatúrát ragadni. […] Tovább

Gazdi elvitt a Hajógyárira, mert jótékonysági kutyás vásár volt, persze a Futrinka javára. Alap. Nos, én voltam a sztárvendég. Nyilván, mindenki csak engem akart látni, megérinteni, hódolni nekem, és hason csúszni a lábaim előtt. Persze, nem alacsonyodtam le, csak ha valamiféle áldozati ajándékot is hoztak, néminemű sütemény így eltűnt a süllyesztőmben. Hogy nyilvánvaló legyen fenséges […] Tovább